Történelmünk, kultúránk nagyjai emberközelben

A kézdivásárhelyi Vigadó dísztermében mutatták be a Székelyföldi Magyar Újságírók Egyesületének Kárpátországi téridő – Nagyjaink Szent Istvántól Kányádi Sándorig című könyvét.

Tóth László, a bemutatott kötet egyik szerzője az est házigazdájaként üdvözölte a jelenlévő társszerzőket: Galbács Pált, a kötet ötletgazdáját, Szekeres Attilát, a kiadvány szerkesztőjét, Schaffhauser Ildikó nyugalmazott televíziós újságíró-társszerzőt és Szabó Kriszta műszaki szerkesztőt, majd Galbács Pált a frissen megjelent és az azt megelőző két kötet ötletének születéséről kérdezte.

– Valóban én vagyok a három kötet ötletgazdája, de az nem sokat érne, ha nincs egy csapat, amely azt megvalósítaná. Szerencsére, mindhárom könyv kivitelezéséhez került csapat – jegyezte meg elöljáróban a nyugalmazott televíziós szerkesztő. Ami a csapatot illeti, a jelenlévők mellett kiemelte a kötetek borítóit tervező Léphaft Pál vajdasági újságíró-karikaturistát.

– Az első könyvvel (Gúnyhatár. Léphaft-karikatúrák körülírva – szerk.) kezdődik az ötletsor. Az szinte önmagát adta. A Brassói Lapok az esetek többségében a címoldalon hozza Léphaft Pál karikatúráit, és nekem azok mindig tetszettek, hiszen mindenik több, mint karikatúra, szinte már filozófia. Adta magát, hogy Ambrus Attila, a Brassói Lapok főszerkesztője legyen a kötet szerkesztője. Az volt a kérésem, hogy a kötetben szereplő 52 rajzhoz az azzal kapcsolatos gondolatait véssék le az Ausztráliától Kanadáig szétszóródott újságíró-kollégák – idézte fel.

A második, Múltból jövendőt. Történelem hazulról című kötet kapcsán az újságíróknak a családi tárgyi hagyatékból kellett néhány tárgyat lefényképezniük, és az azokhoz csatolt mélyről jövő újságírói szösszenetekkel egyetemben Szekeres Attilának, a kötet szerkesztőjének elküldeni. A cím kapcsán megjegyezte, „a múltban elrévedni csak akkor ér valamit, ha abból tanulok és jövőt gyártok.”

A friss kötet célja az összefogás volt, jegyezte meg. „Összefogás olyan értelemben, hogy minket 1920-ban akaratunkon kívül szétszórtak, és azóta is úgy maradtunk. Úgy próbáljuk érzékeltetni együvé tartozásunkat, hogy a Kárpát-medencében élő, illetve az onnan elszármazott kollégák álltunk össze egy-egy olyan írással, ami a címoldalon is látható Kárpát-medencével függ össze. Kérésem volt továbbá, hogy írásaikban történelmünk, kultúránk egy-egy olyan kiválóságával hozzák kapcsolatba az olvasót, akire felnézhetünk.”

A folytatásban Szekeres Attila felsorolta a kötetben „megszólaltatott” személyiségeket, megjegyezve, hogy „igen érdekes társaságba keveredtünk”, majd a megjelentek azt indokolták meg, miért azt választották „beszélgetőtársul”, akit. Schaffhauser Ildikó megjegyezte, igazából Imre hercegről szeretett volna írni, de aztán közelebb került hozzá Gizella királyné. „Előbb István király szólított meg”, tette hozzá. A Keöpeczi Sebestyén Józsefről író Szekeres Attila elmesélte, hogyan jutott az egyik mesterének számító címerművész, heraldikus eredeti címerének birtokába, és azt is megtudhattuk, hogy Tóth László Rejtő Jenővel egy vendéglőben „társalgott”.

A folytatásról szólva Galbács hangsúlyozta, már az ötödik kötet ötlete is megvan. „A negyedik kötet annyiban tér majd el jelen könyvtől, hogy személyre szabott lesz, mindenkinek én adom a témát, amiről írnia kell”, árulta el elöljáróban.