Trianon és az emlékműveink

Még alá sem írták a trianoni diktátumot, de Erdélyben már megkezdődött a múlt eltüntetése, megmásítása, fittyet hányva minden nemzetközi egyezményre. Olay Ferenc az 1930. évi Budapesti Szemle 216. kötetében számvetést készített az elszakított területeken elpusztított emlékművekről – alább többnyire erre, valamint Murádin Jenő A megsebzett szobor című művére támaszkodva szemléltetjük az új urak székelyföldi szellemitér-foglalását. És ez csak egyetlen szemszögből vizsgált látlelete annak, hogy mit is jelentett az impériumváltás a Romániához került magyarság számára.

Kezdjük Marosvásárhellyel, ahol egyetlen magyar tárgyú, történelmi vonatkozású köztéri szobor sem élte túl Trianont; amit ma a városban a magyar történelemhez kapcsolódó köztéri alkotásként láthatunk, a két Bolyai, illetve Kőrösi Csoma Sándor szobrának kivételével mind 1989 után állították.

Kossuth Lajos 1899. június 11-én leleplezett szobrát (a gyergyócsomafalvi születésű, tragikusan korán elhunyt Köllő Miklós alkotását) és Bem József honvédtábornok szobrát (Huszár Adolf munkáját), valamint a II. Rákóczi Ferenc- és a Petőfi-emlékművet 1919. március 27-ről 28-ra virradóra döntötték le. Mégpedig ؘ– amint az Amerikai Unitárius Bizottság titkára, Sydney B. Snow jelentésében olvashattuk – úgy, hogy a rombolást a román katonaság vitte véghez az éjszaka leple alatt, miközben a lakosságot nem engedték ki az utcákra. Mikor pedig ezen eljárás ellen a helyiek óvást emeltek, a hatóságok sajnálkozásukat fejezték ki a felelőtlen katonák úgymond jogosulatlan cselekedete felett.

A Kossuth-szobor több mint 8 mázsányi bronzanyaga később dédai és a szabédi román hősi emlékművekre került sas-alakzatok formájában, ám a Bernády-gyűjteményben megtalált minta alapján Sánta Csabának és Kolozsi Tibornak sikerült újraformáznia; 2004-ben ezt állították fel Gyergyócsomafalván. A Bem-szobor talapzatának egy részét Emil Dandea polgármester eladta, magát a szobrot pedig – a lengyel állam tiltakozása nyomán – 1928-ban vonatra tették azzal az ürüggyel, hogy a bukaresti varsói követségre szállítják, ám oda soha nem érkezett meg.

Az ugyancsak beolvasztott Rákóczi-mellszobrot (Székely Károly munkáját) pótolandó, 2004. november 26-én avatták fel Pokornyi Attila alkotását az Avram Iancu utcában. Az eredi alkotás helyére pedig a Hunyadi László által készített Petőfi-szobor került 2000 decemberében, míg a Teleki Domokos-ház falára Petőfi-emléktábla 1999 júliusában. Merthogy – mint említettük – 1919-ben a Petőfi-gúlát is megcsonkították, pedig csak ennyi állt rajta, hogy a költő innen, a székelység fővárosából indult el utolsó útjára, meghalni a szabadságért. A Keresztelő Szent János-plébánia előtti téren 1910 körül leleplezett, hat méter magas oszlopszerű talapzat alsó részén volt Kallós Ede Petőfi-domborműve elhelyezve, mely a harcba induló költőt ábrázolta, amint őt Bem tábornok visszatartani igyekszik. Az emlékmű tetejére a városi tanács bronz turulmadarat öntetett, de a világháború kitörése miatt már nem tudták ráhelyezni.

Az 1913-ban felavatott közművelődési palota falába elhelyezett nagy, bronz domborműveket leszerelték, és állítólag egy nyirkos pincébe vitték. Benn a palotából gr. Apponyi Albert, Molnár Viktor és dr. Szalay Imre egykori főispán Kallós Ede által készített mellszobrai tűntek el. Az előcsarnokban levő csodaszép falfestményeket (Kőrösfői Kriesch Aladár munkáit) és a mozaikokat magyar vonatkozásuk miatt megrongálták, illetőleg az utóbbiakat kikaparták. A szintén magyar tárgyú üvegfestményekkel úgy végeztek, hogy az ablakokat kiakasztották és elvitték. (A leszedett műalkotások egy részét 1941-ben, gondos restaurálás után visszatették eredeti helyükre.) Ugyanilyen barbár pusztítás érte a szomszédos városháza belső, szecessziós díszítését is.

Az 1854. március 10-én felakasztott három székely vértanú – Horváth Károly, Gálfy Mihály és Török János – emlékoszlopát 1920-ban ugyancsak megcsonkították, de eltüntetni már nem merték: a város magyarsága itt szokta megünnepelni március 15-ét, és 2013 óta a székely szabadság napján is itt hangzanak el a díszbeszédek.

Petőfi kapcsán hadd jegyezzük meg azt is, hogy segesvári, 1897. július 31-én felavatott szobrát (ez is Köllő-alkotás) már a román hadsereg 1916-os betörésekor jobbnak látták elmenekíteni; később Kiskunfélegyházán állították fel újra. Ugyanakkor Ispánkút fölé is emeltek egy Petőfi-emlékművet, amit a trianoni diktátum után leromboltak, ám a talpazatát sikerült a református egyháznak megmenteni, és a marosvásárhelyi református temetőbe vinni. Segesvár mellett az 1849. július 31-én vívott fehéregyházi csata Alpár Ignác által tervezett és a Bosin-testvérek által kivitelezett honvédemlékét, rajta Köllő Miklós turulmadarával, szintén megrongálták, az emlékházba (egykori őrházba) pedig egy sokgyermekes román családot telepítettek. A Segesvárról elmenekített Petőfi-szobor helyén 1959-ben avatták fel a költő mellszobrát, Romulus Ladea román szobrász alkotását. Tíz ével később már Ispánkútnál is egy gúla alakú emlékmű, illetve Hunyadi László domborműve jelzi Petőfi feltételezett halálhelyét. Szellemét mindmáig nem sikerült kiirtani.

Nvárádszeredán Bocskai szobrát döntették le, amelyet az 1605. február 21-én Erdély fejedelmévé történő megválasztása emlékére emeltek a református templom előtti téren. Horváth Géza alkotását 1906. június 17-én leplezték le, 1920 elején a község csendőrei egy vasárnap, szórakozásból célba lövést rendeztek a szoborra, majd a játék végén az őrmester puskatussal vagdosta. Mikor ez eltörött, lovakkal vontatott kötéllel lerántották.

Előbb a templomba menekítették, 1933 és 1940 között a kolozsvári teológia épületében őrizték, majd 1940. november 24-én az eredeti helyén ismét leleplezték, de csak négy évig maradhatott itt. A „kicsi magyar világ” lejártával újra a templomba vitték, és csak 1976-ban lehetett a templom bejárata előtt újra felállítani. Eredeti helyére 1997-ben került vissza.

Sepsiszentgyörgyön a szemerjai csata megörökítésére szolgáló 1849-es honvédemléket már 1916-ban megrongálták az Erdélybe betörő román hadsereg katonái, az oroszlánokat 1932-ben verték le róla, később a múzeumban raktározták el. 1940-ben az emlékmű ismét a helyén állott, de 1944-ben újból megcsonkították. Végül 1970-ben renoválták, de az oroszlánok helyébe újakat kellett faragtatni.

Az Ojtozi-szorosban alig egy évig állhatott a soproni m. kir. 18. honvéd gyalogezred hősi helytállást idéző emlékmű – vandál módon lerombolták. Sopronban elkészített mását 1934-ben avatták fel az ottani Ojtozi-fasoron. Egy kicsinyített másolta az eredeti helyére is visszakerült 2006-ban.

A Barót határában lévő, 1901-ben felavatott ’48-as emlékoszlopról minden díszt és feliratot lekapartak, majd 1934-ben Valeriu Bidu prefektus ökrökkel lehúzatta. 1940-ben ideiglenesen visszaállították, 1949-ben a kövei egy részéből rakták össze Baróton a „felszabadulás” emlékművet, tetején (1952-től) a vörös csillaggal. Egy másolatát az 1970-es évek elején felállították ugyan, de csak egy hét erejéig, mert a párt ismét az eltüntetése mellett döntött. A helyén ma az 1974-ben felavatott véczeri emlékmű áll. Az egykori köpeci faluháza előtti, vörös andezitből készült, ugyancsak ’48-as és ugyancsak 1901-ben felavatott obeliszket is eltávolították a közhatalom-változás után, ám azt a 2. bécsi döntés után helyreállították.

Székelyudvarhelyen a Scheffler Nándor akadémiai szobrász és az ottani m. kir. kő- és agyagipari szakiskola igazgatója által alkotott, 1897. évi július 29-én leleplezett, 8,4 méter magas millenáris emlékoszlop sértette az új urak szemét, ezért előbb, 1919-ben a kőoroszlánokat dobták a Küküllőbe, majd 1925-ben lerombolták. Márványoszlopát a magyarság a hősök temetőjében szerette volna elhelyezni, szállítás közben azonban rendelet érkezett, miszerint elhelyezésnek ezt a módját nem engedik meg, mire az oszlop a lebontást végző kőfaragómester telepén kapott menedéket. Lebontását lefényképezte egy gimnazista, akitől azonban a rendőrség a képet elkobozta. Az obeliszket csak 2008-ban sikerült újrafaragtatni, és eredeti helyén felállítani.

A Vasszékelyként közismert emlékművet Erdélyi István őrmester tervezte, Herman Ottó szakaszvezető, Rózsa Géza tizedes és Sipos Jenő honvéd, az Ojtozi-szorosban is hősiesen harcoló, legendás 82. „székely” gyalogezred katonái faragták ki fából 1917-ben. 1919-ben a bevonuló román katonák előbb lefűrészelték a puskáját, majd koporsót helyeztek rá. Másnap ezt pár diák levette a szoborról, mire a katonák felpofozták őket. Február 9-én aztán végleg ledöntötték a talapzatáról, és puskalövésekkel szimbolikusan kivégezték, majd a helybéliekkel feldaraboltatták, és elégették. A szóbeszéd szerint aznap este ennek tűzén főzték a tisztek vacsoráját. 1941-ben kopjafát állítottak a megmaradt talapzatra, majd az is eltűnt. A 2000. március 15-én felavatott, 260 cm magas bronzszobor Szabó János alkotása.

A sort még folytathatnánk például a megcsonkított madéfalvi emlékművel, de talán ennyi is elég a győztessé előléptetettek magatartása szemléltetésére. A vérig gyötört székelyekből azonban néha a keserűség mellett a dacos humor is kitör. Így mikor a fentebb említett, marosvásárhelyi Petőfi-reliefet tartó oszlopra a román «névtelen hős» szobrát helyezték el, ezt helyiek «Vaszi»-nak keresztelték el, és egy éjszaka a következő feliratú táblát akasztották a nyakába: «Ha futtok, itt ne hagyjatok. Vaszi.» Persze rögvest vizsgálat indult, melynek eredménytelen lefolyása után a szobor mindkét oldalára villanylámpát szereltettek, és melléje őrszemet állítottak. Vaszit pedig a menekülő román katonák tényleg magukkal vitték 1940-ben!