Trófeák nélkül is egyedinek bizonyult

A szeptember 25. és október 14. között lezajlott budapesti „Egy a természettel – vadászati és természeti világkiállítás” lezárultával hétfőn sajtótájékoztatón ismerhettük meg a háromszéki részvétel történetét, eredményeit. A Vadon Egyesület kapta a megbízást, hogy a Kárpát-medence vadászati értékeit megmutassa, és ezt a várakozásoknak megfelelő, sőt azon is túlnövő sikerrel tudta megtenni. Demeter János, a Vadon ügyvezető igazgatója és a kiállítás egyik fő munkatársa, Kinda István muzeológus számolt be a részletekről itthon, a vadászati múzeumban.

A nem kis feladatnak a Vadon Egyesület Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, illetve Kovács Zoltán kormánymegbízott felkérésére gyürkőzött neki.

– Arra törekedtünk, hogy a Kárpát-medence magyar vadászati örökségét más szempontból mutassuk fel: kulturális, néprajzi, képzőművészeti, viselettörténeti vonatkozásait emeltük ki – mondta Demeter János, akire a gyűjtőmunkát elvégző munkatársi közösség összeállítása és az egységes, de mindegyik más kiállítótól megkülönböztethető koncepció kidolgozása hárult.

A kiállítási pavilont Damokos Csaba szentgyörgyi dizájner tervezte meg. Ez eredetileg egy nagy csarnok belterébe került volna, végül kültéren épült meg. Az épület négy, Hubertus-kereszt alakban összetolt „vadászkunyhóból” állt össze, melynek ágai a négy égtáj fele voltak tájolva, így irányították a figyelmet a magyarok lakta régiók, Felvidék, Kárpátalja, Erdély, Délvidék, Őrség, Szlovénia és persze Magyarország értékeire.

Baróti Hunor gyergyószentmiklósi képzőművész, ez esetben látványtervező érdeme, hogy a teljes mértékben átjárható teret alkalmassá tette a műtárgyak befogadására: a sima oldalfalakra négyosztatú belső tárolókat szerkesztett, összesen 64-et, ezek a háromdimenziós háromszögek (gúlák) nemcsak a tárgyakat fogadták be, hanem rengeteg vonatkozó információt is megosztottak (magyarul és angolul) a látogatókkal. Az üvegre nyomtatott szöveg mögött változó nappali fény, a belső világítás mindig más hangulatúvá tette a gyűjteményt, melynek összeállítása legfőképpen Kinda István érdeme, aki ekkor szembesült azzal, hogy az utóbbi ezer év magyar vadászata mennyire rányomta a bélyegét az épített örökségre, a viseletkultúrára, a gasztronómiára stb.

A tárlat erdélyi része a medve témája köré épült. Ez az az állat ugyanis – miután a 18 század elejére a bölény eltűnt tájainkról – mindig is a leginkább áhított trófeája volt a nagyúri vadászatnak. Mivel a felvidékiek és a délvidékiek főleg a neves, vadászó személyiségekre vonatkozó anyagot hoztak, ilyen irányú anyag is belekerült a kiállításba. De volt egy nagy érdeklődést kiváltó interaktív része is: Kis Antal szentgyörgyi vadász, a Székely Nemzeti Múzeum korábbi kapusa előre meghatározott kilenc kérdésre válaszolt egy felvételen – ezeket egy gombnyomással lehetett kiválasztani – például arról, hogyan lehet mókust etetni.

Demeter János elismerően szólt a Székely Nemzeti Múzeummal való együttműködés eredményéről, ahonnan sok értékes, látványos anyag került ki, bár eredeti műtárgy csak kettő jutott ki hosszas bürokratikus engedélyeztetési eljárás után a kiállításra, a többi csak másolatban vagy fotókon.

A világkiállítás teljes időtartama alatt több mint 600 ezer látogatót regisztráltak, ha ennek csak tizede tért be a magyar pavilonba, mely a főbejárat közvetlen közelében kapott helyet, akkor is annyi embernek tudtuk megmutatni a magyar értékeket, mint soha máskor – mondta Kinda István – tekintve, hogy a Székely Nemzeti Múzeum látogatószáma a jó időkben is évi 12 ezer ember.

A kiállítási anyag a vadászati múzeumba kerül állandó tárlatként, de elviszik minden olyan országba, amely szerepelt a magyar pavilonban, az épületet pedig, mely pályázati pénzből épült meg, jövő tavasszal itthon újra felállítják – még nem eldöntött kérdés, hogy Sugásfürdőn vagy a Benedekmezőn –, és egy természetismereti látogatóközpontot hoznak létre benne gyerekeknek.