Udmurtiai időutazásra hív kiállításával a Székely Nemzeti Múzeum

Vannak vidékek – Udmurtföld címmel péntek este a Lábasházban megnyílt az a néprajzi jellegű kiállítás, amelyet a háromszéki Bikfalván élő Demeter család állított össze. Az udmurtok fontos jellemvonása, hogy sokat énekelnek, ennek megfelelően, de némiképp rendhagyó módon a péntek esti megnyitón énekekkel vezették végig a számos érdeklődőt.

A tárlatot Szőcsné Gazda Enikő, a Székely Nemzeti Múzeum muzeológus munkatársa nyitotta meg. Ismertette a jelenleg orosz tagköztársaságban élő udmurt (régi nevén votják) nép történetét: a finnugor népcsoporthoz, annak permi ágához tartozó nemzeti közösségről beszélünk, rokon népről tehát, majd P. Magyarosi Imola színművésznő szavalta el Kányádi Sándor Oki Asalcsi balladája című versét magyarul, Demeter Petrova Anasztázia pedig udmurtul, ezt kínálván elrugaszkodási pontként, illetve „kapaszkodóul” a közönségnek.

A kiállítás nagyobb részét alkotó fotótárlat Udmurtföldön megélt személyes élményekből, emlékekből, néprajzi kutatásokból fakadt, melyet az udmurt származású Petrova Anasztázia filológus (Bikfalván csak Násztya) és férje, a hangszerkészítő és néprajzkutató Miklós tudhat maga mögött, ám a házaspár az első kép keletkezése óta eltelt 25 évben két leánnyal gazdagodott, akik belenőttek a szülők által elkötelezettséggel ápolt udmurt (és persze magyar) néphagyományba. Igy hát együtt, Gajtan együtteskét adták elő a tárlat témáihoz kapcsolódó énekeket Miklós zenei kíséretével.

Ezt megelőzően azonban Násztya bemutatta szülőhazáját, mely az Ural európai oldalán fekszik, a Káma és Vjatka folyók közén. Egykor Magna Hungariában a magyar nép is a Káma déli oldalán élt, a nyelvrokonság pedig olyan szoros, hogy Násztyának saját bevallása szerint igen könnyű volt megtanulni a szerkezetileg is hasonló magyar nyelvet.

Megtudhattuk, hogy hivatalos adatok szerint félmillió udmurt él a világban, bár már csak körülbelül feleannyian őrzik a nyelvet. Sokan asszimilálódtak, ők már csak az orosz nyelvet beszélik. Igen dolgos, főleg állattenyésztéssel és földműveléssel foglalkozó népről van szó, de a városokban sokan dolgoznak az iparban, a gyárak közül pedig itt van az egyetlen kalasnyikovokat gyártó egység is.

A Lábasház falain elhelyezett képeken azonban a valódi udmurt néphagyományhoz kapcsolódó témákat szemléltettek a kiállítók: a vendégfogadást, a méhészetet, a népi hangszereket, faházakat és a nép életében igen fontos szerepet játszó szaunákat, és közben énekeltek, mert Udmurtiában úgy tartják, „nem is ember az, aki nem énekel”. Közben Miklós által megismerkedhettünk az udmurt hegedűvel és a dombrával is (kobozhoz hasonlító kéthúrú hangszer), illetve az udmurtokra jellemző zenélési móddal is: ülve hegedülnek, és közben lábukkal dobogtatva a ritmust is diktálják.

A kiállításon, melynek kurátora Éltes Barna szobrászművész, az udmurt szobabelsőt, népviseletet is bemutatják, illetve vallási hagyományaikba is betekintést nyerhetünk. Az érdeklődők március 20-ig látogathatnak el a lábasházi Udmurtföldre, illetve a jövő hetekben további még intenzívebben is megmártózhatnak az udmurt kultúrában, mert Petrova Anasztázia „egy asszony sorsát” mutatja be énekekkel, a nő öltözetének változását is szemléltetve életkorától függően, majd márciusban egy irodalmi estre is sor kerül, amelyen udmurt versek magyar fordításait adja elő P.Magyarosi Imola színművésznő.

Fotó: Tuchiluș Alex