Új időszaki kiállítás a zabolai Csángó Néprajzi Múzeumban

A Zabolán működő Csángó Néprajzi Múzeumban új, időszaki tárlat nyílik pénteken 15 órától Csángótelep 1935–1996 címmel. Házigazdája Pozsony Ferenc akadémikus, a múzeum alapítója. Az eseményen tárlatvezetést tart Kinda István néprajzkutató, a kiállítás kurátora, beszédet mond Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke és Vargha Mihály, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója.

A zabolai Csángó Néprajzi Múzeum 2003. szeptember 14-én nyílt meg. Amint a gyűjtemény honlapján olvasható ismertetőben szerepel, az első kiállítás „történelmi jelentőségű létesítmény” avatóját jelentette, hiszen a Kovászna megyei múzeumi hálózat új intézménnyel gyarapodott, Háromszék kultúrapártoló közönsége új látnivalókkal és programokkal jelentkező helyszínt fedezhetett fel. A több évszázada Moldvában élő csángómagyaroknak a zabolai avatóünnepségig nem volt a középkorias kultúrájukat bemutató, önálló, jogi státussal rendelkező intézménye, s hogy ezt Székelyföld délkeleti csücskében sikerült létrehozni, több összefüggő tényezőnek tulajdonítható.

A Csángó Néprajzi Múzeum néven intézményesült gyűjtemény a zabolai származású Pozsony Ferenc néprajzkutató több évtizedes gyűjtőmunkája során létrehozott gazdag tárgyállományon alapszik. Az 1970-es években induló néprajzi és helytörténeti kutatások során előbb Zabola, majd a szűkebb háromszéki régió székely, román és cigány ajkú lakosságának sajátos kultúráját tükröző tárgyak kerültek a gyűjteménybe, majd az 1980-as évektől ez az anyag erdélyi szász, valamint jelentős moldvai és gyimesi csángó, muzeális értékű tárgycsoportokkal gyarapodott. A gyűjtés során adományként kapott, illetve vásárolt értékek – viseletek, textíliák és használati eszközök – Zabolán egy régi házban kerültek kiállításra, mely már 1974-től a látogatók számára is hozzáférhetővé vált, így a magángyűjtemény zabolai tájházként fokozatosan beilleszkedett a település és a térség látnivalóinak sorába.

Az 1989-es rendszerváltás után a csángók felé irányuló nemzetközi figyelem eredményeként a külvilág számára a páratlan folklórkincs mellett nagyon gyorsan felértékelődtek azok a tárgyi elemek – viseletek, mindennapi és rituális használati tárgyak –, melyeket a moldvai csángók népművészetét megjelenítő darabokként tartottak számon. A Moldvába egyre nagyobb számban érkező turisták, régiségbúvárok a csángó kultúra reprezentációiként értékelt régies lakástextíliákat, ruhadarabokat és más tárgyakat elvitték magukkal a csángó településekről. Moldva csángók által lakott területén az 1990-es évektől kezdve csak elszórt kezdeményezések történtek (pl. Szabófalván, Klézsén) múzeumi gyűjtemény létrehozására, azonban egy-két kisebb magángyűjteményt leszámítva eredménytelenül.