Keressük a fényt!
Egy több évezredes emberi tapasztalatot foglalt tömör mondatba a Könyvek Könyve, mis...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
A Baróton élő, hamarosan 94. életévét töltő Boér Imre bácsi a 11. székely határőr zászlóalj első századának katonájaként a helyszínen, az Úzvölgyében élte át az akkori eseményeket, amelyekről még ma is nagyon sokat tud beszélni.
Rendkívüli részletességgel emlékszik minden történésre, kezdve 1944. augusztus 26-ának reggelétől, amikor épp a Mogyorós-tetőn teljesített éjszakai őrszolgálatát készült befejezni, és a reggel első fényeiben megpillantotta a völgyben végelláthatatlan sorokban kígyózó szovjet és román katonasorokat. Feletteseik azt mondták nekik, németek, mert nem akarták, hogy megijedjenek… Tisztán emlékszik az első puskalövésre, melyet 1892-ben gyártott karabélyával adott le arra az ellenségre, aki csak jött és jött felfelé a völgyön, míg végül megállíthatatlanná vált. Az első harcok utáni elképesztő kavarodásban a magyar katonák közül a legtöbben menekülni próbáltak, ahogy Imre bácsi is, de őt, több társával egyetemben elfogták, fogságba esett. Kihallgatták, aztán a következő napokban, már fogolyként, a harctéren elesett katonák temetésével bízták meg őket, majd végül kísérettel elhagyhatta az Úzvölgyét Moldva, illetve a Szovjetunió irányába, ahonnan csak négy év fogság után, 1948 nyarán tért haza Erdély földjére.
Imre bácsi azt mondta, előrehaladott kora ellenére most is jól érzi magát, és el szeretne menni az idei úzvölgyi megemlékezésre, ahol még számos, eddig mások által nem ismert tényről, történetről is be tudna számolni Úzvölgyével kapcsolatban, hiszen 1944. augusztus 26-án ő a saját szemével látta, amint az első szovjet tankok elérik ott a magyar védővonalat, aztán, ahogy az ellenséges gyalogság is érkezik tömött sorokban.
„A már említett karabélyon kívül volt két-két kézigránátunk is, ezektől nagyon féltek az oroszok.
Megtanították nekünk, hogyan kell dobjuk a tankokra, hogy hatásosak legyenek” – emlékezett.
Barótról többen is érdeklődtek, hogy Erdővidékről vajon lehet-e majd szervezetten utazni az úzvölgyi idei megemlékezésre, de lapzártánkig nem találtunk erről információt.