Vajna László, a hídember

Pénteken a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeumban nyitották meg Vajna László festőművész szeptember végéig látogatható egyéni kiállítását.

A múzeum időszakos kiállítótermében összegyűlt érdeklődőket dr. Dimény Attila intézményvezető köszöntötte. „Induláskor a múzeum egyik célkitűzése az volt, hogy kézdivásárhelyi, illetve innen elszármazott képzőművészeknek adjon teret, és ez az elmúlt közel ötven év alatt meg is valósult. Külön öröm számomra, hogy ezúttal Vajna Lászlót köszönthetjük”, hangzott el bevezetőjében.

Megjegyezte, a művész tanulmányait 2001-ben, Jászvásárban, monumentális festészet szakon végezte, Bartos Jenő irányításával. „Aztán úgy alakult, hogy egyéb elfoglaltsága miatt csak szabadidejében festegetett.” Az elmúlt években azonban Vajna László egyre gyakrabban vett részt az egyes alkotótáborokban, illetve közös kiállításokon.

A tárlatot méltató dr. Deák Ferenc Loránd műkritikus hangsúlyozta, az alkotó egyéni stílussal, erőteljes monumentális hatással és az anyagkezelés bátor képnyelvével rendelkezik. „Művei szűkszavú mértéktartással, a monumentális képszerkesztés egyetemesség-igényével geometriai alapidomokon a tér illuzionisztikus ábrázolását felfüggesztve teremtenek szimbólumokat. A monumentális festészet egyéni képfelületén motívumainak variációival bölcseleti kérdésfeltevéseket indít el”, fejtette ki.

A folytatásban Vajna László anyagkezeléséről és motívumairól szólt. „Az anyagkezelés plasztikusnak tűnő felületén mitikus szimbólumokat teremt, amelyek mozgástere az egyszeri és véletlenszerű helyett az egzisztenciális kérdésfeltevések általánosításáig halad. Motívumai – madárszárny, angyal, nő, görög mitikus lények – figuratív utalásrendszerük mellett az elvonatkoztató absztrakció felé emelkednek, és a festészet képnyelvének tiszta létjogosultságát keresik.” Hozzátette, a festő képein nem az arc részletgazdag ismertetőjele lelhető fel, hanem a karizmatikus jelenlét, a titok fensége. „Képein a totem mellett gyakran üzenethordozó egy leszakadt, különvált kis rész, amely a mozdulatlan, dermedt nagysággal szemben egy finom lehelet és könnyed suhintás intimitásával lendíti előre az ábrázolt világot.”

Összegzésként megjegyezte, Vajna László a jászvárosi festőiskola szellemiségével felvértezve az erdélyi festészet új arcát teremti meg. „Számunkra öröm, hogy Kosztándi B. Katalin műtermében talált szellemi otthonra, és így az elhunyt művészházaspár örökségével kapcsolatot tartva hidat teremt városunk képzőművészeti múltja és jelene között.” A harmadik egyéni kiállítását jegyző művész lapunknak elmondta, a tárlaton az utóbbi egy év munkái láthatók, hozzátéve, öröm számára, hogy ilyen sokan tisztelték meg jelenlétükkel a megnyitót.