Vészesen fogy az idő a pártában maradt lányok számára

A mától húshagyókeddig tartó időszakot farsang farkának nevezik. Ekkora időzítik szabadtéri felvonulásokkal körített téltemetési ceremóniák zömét, amelyeket szinte falvaként eltérő változatban még ma is gyakorolnak Székelyföldön. Ezen szokásoknak könyvtárnyi irodalma van, nem is kíséreljük meg most felleltározni, inkább néhány olyan hagyományt idézünk fel, amelyek többnyire már csak az idősebbek emlékezetében élnek. Főleg azokat, amelyek a párválasztás folyamatát igyekeztek normális mederbe terelni.

A Hargita megyei Székelyvarságon régebb „farsang kesébbik vasárnapjának” nevezték a mai napot, arra utalván, hogy ez a vasárnap a legkésőbbi, azaz a legutolsó a farsang időszakában. Itt farsang farkán még a 20. században is szigorú rend szerint tartották a bálokat: szombat este a kevésbé fiatalok, a házasságban élők (ez volt a szürkék bálja vagy a kopacbál), vasárnap este a legények, lányok (ez később jelmezbállá alakult), húshagyó kedden délben, koradélután pedig az iskolás gyerekek számára. Este megint a fiatalok báloztak, a házaspárok pedig egymást látogatták.

Amúgy a szomszédos falvakban élő ismerősök, komák, jó barátok, rokonok eszem-iszommal egybekötve látogatása általános szokás volt. „Kövércsütörtökön már hozzákezdtek a zsíros étel felszámolásához. Persze, nagyevéssel. Ekkor kezdődött az egy hétig tartó mulatság. Pénteken, szombaton, vasárnap táncoltak. Hétfőn a legények felöltöztek maszkurának, s házról házra járva koldultak káposztát, palacsintát, kürtőskalácsot és pénzt, hogy kedden bált rendezhessenek. Az összegyűlt élelmet végül valamelyik lányos háznál, közösen ették meg, s a pénzre pálinkát vettek, amit szintén együtt költöttek el. Húshagyatkor még egyszer, hosszú ideig utoljára jóllaktak levessel, töltött káposztával, disznóhússal, pánkóval és kürtőskaláccsal, másnap kihammazták a fazekakat, vagy a következő farsangig feltették a padlásra, s megkezdődött a böjt” – írta több mint fél évszázaddal ezelőtt Gazda Klára a Megyei Tükör hasábjain.

Csutakhúzás és bakkfazék

Siklódon és Gegesben a házasulandó legények ilyenkor vették el feleségül azt a lányt, akinek már mikuláskor szép, színes, festett csörgővel díszített guzsalyt készítettek ajándékba, így jelezvén szándékuk komolyságát. Ezt ajánlatos is volt megtenni, mert például Székelykocsárdon a pártában maradt vénlányok kapujába csúfságból leveles kórét, sőt cédulákat is tettek farsang végén.

A magyar nyelvterület más részein, így például Göcsejben, ahol a kutatók zöme szerint korábban székelyek éltek, drasztikusabb megbélyegzésekre is vetemedtek: a legények a lányos házak szobaajtói elé nagy tuskókat raktak, hogy a leány, akinek először illik reggel felkelni, ne tudjon kijönni. Ezzel arra akarták figyelmeztetni, hogy nem ment még férjhez, hát húzza a tuskót. Rosszabb esetben disznóvályút húzattak, amelynek kötelét a leány derekára vetették, a legények pedig ostorral hajtották a „befogottat.”

A csutakhúzást a Közép–Nyárád menti falvakban is gyakorolták, de többnyire vénlegények vontatták kötéllel, miközben egy közülük, a „béres” hajtotta őket. Végigvonszolták az utcákon, és megálltak az idősebb leányok házánál, bekiáltva: „Húshagyó, húshagyó, engem itt hagyó!” Néhol bementek az udvarra is; ahol a kaput zárva találták, átmásztak a kerítésem, s mindent feldúltak.

Máshol „kikötötték a kevélyebb vénlányok házának ajtaját, utána dióverő karóval a háztetőt fedő zsindelyt jó erősen megverték, ablakuk alá pedig hamuval töltött cserépedényt, úgynevezett bakkfazekat dobtak.  A hajadon szülei egy ilyen >>macskazenés<< megszégyenítő esemény után rendszerint mindent elkövettek, hogy a következő farsang végére férjhez adják a pártában maradt lányukat.” (Pozsony Ferenc: Háromszéki ünnepek)

Bokrétát a legény kalapjába!

Ipolyságon farsang végén a férjhez nem ment leányok és legények mindenféle tréfás jelenetek között hamut és pelyhet vetettek a földbe, a leányok azt bekapálták, így akarván jelképezni, hogy ez az esztendő az ő számukra terméketlen marad. Igen sok helyen a legények jelképesen megkorbácsolták a férjhez nem ment leányokat, sőt a régiségben ezek a korbácsolások néha keményekre és gorombákra sikeredtek. Később már záloggal kiválthatta magát az „áldozat”.

A megszégyenülést elkerülendő a lányok azonban nem bízták teljesen véletlenre a dolgot, és már a farsang előtti héten – többnyire a keresztanyjuk révén – bokrétát küldtek a kiszemelt legénynek, amit aztán a legény farsangvasárnap a kalapjára tűzött, és úgy ment a bálba. Ha netán több lánytól kapott bokrétát, azzal a lánnyal táncolt először, akitől az elsőt kapta, ám a kalap elejére mégiscsak a neki legjobban tetsző lány bokrétája került.

„Az andrásfalvi székelyeknél az a lány, akinek a legény már hosszabb ideje udvarolt, bokrétát és keszkenőt adott a >>hushagyati<< bálban. Tánc közben elkérte vagy ellopta a legény kalapját, és rávarrta a bokrétát, a keszkenőt pedig a legény mellére tűzte. A legény megölelte és megcsókolta a lányt, és táncba vitte. Ezt a nyilvános színvallást hamarosan követte a lánykérés” – áll a nyolckötetes Magyar Néprajzban.

Porszívók és boszorkányok

Gyöngyössy Orsolyának az ozsdolai népszokásokat taglaló monográfiájában olvastuk, hogy az eladó lányokat az édesanyák is elkísérték a farsangi bálba, akiket a fiatalok „porszívónak” neveztek, mert a fal mellett ülve figyelték, ki kéri fel, meddig táncoltatja a lányt. „Ha az édesanyának nem tetszett a leendő udvarló, magához szólította a leányt, és rövid úton kioktatta, hogy ne álljon szóba vele. Akinek már komoly udvarlója volt, az is el kellett kéresse a hajadont a szülőktől, de jó szokás szerint, a vigyázó anya, a fiatalok mögött ballagva ment a bálba, majd a teremben egy pádon ülve várta meg a mulatság végét, hogy hazakísérhesse őket.” No de nem mindenütt volt ez így: Kalotaszegen például az asszonyok közösen ettek-ittak, mulattak, a férfiakat nem engedték be maguk közé!

Régen Lukafalván is élt az a szokás, miszerint húshagyókedd reggelén a kisgyermek „papucsába” pánkót vagy cukrot tettek, este pedig tollal vagy hamuval hintették be a ház földjét. Nyárádselyén úgy tartották, a húshagyókeddi tésztás fakanalat ki kell fúrni, és el kell tenni a templomban; ha valaki azon keresztülnéz, meglátja, ki a boszorkány a faluban!

A végére egy időjárás-regulát hagytunk: húshagyókedd éjjelén a tiszta, csillagos égbolt jó kukoricatermést ígér.

Fotó: Pinti Attila

Zsuzsanna napja

Ma nem csak farsang vasárnapja, hanem egyben Zsuzsanna névünnepe is van, tehát várhatjuk a pacsirta megszólalását, ugyanis ez jelzi a tavasz közeledtét. Repüléséből régen az időjárásra következtettek: ha alacsonyan szállt, még hideg maradt az idő, ha magasan, jó időt reméltek. Vadasdon azt mondják: ha Zsuzsanna hullat, augusztus fullaszt, vagyis meleg, száraz kánikula lesz. Siklódon Zsuzsanna napján választották meg a pünkösdi királynézás királynéját azok közül a lányok közül, akik a Zsuzsanna-napot megelőző vasárnap a templomban voltak.

Mivel Zsuzsanna a gyümölcsfák védőszentje, gyakran ábrázolják almával. A bibliai történet szerint a szép fiatalasszonyt fürdés közben rosszindulatú öregemberek meglesték, és bevádolták. Ez a történet ihlette meg a felvidéki bányászok körében elterjedt Zsuzsanna-játékok íróit is. A sokszor magukra maradt bányászfeleségek Zsuzsannát tekintik védőszentjüknek a rágalmak ellen. Számos vidéken a tárnák védőszentjét tisztelik személyében.