„A kíváncsiság tesz jó újságíróvá”

Máthé Kincső több mint tíz éve dolgozik újságíróként, a műsorvezető a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen tanult, de az egyetem mellett már dolgozott az Erdélyi Magyar Televíziónál, újságíróként tevékenykedett egy internetes portálnál és még a színház PR-osa, közönségszervezője is volt.

– A Marosvásárhelyi Művészeti Egyetemen tanultál. Hogyan emlékszel vissza az egyetemi éveidre?

– Az egyetemi évek számomra ténylegesen meghatározóak voltak. Egyrészt párhuzamosan három munkahely mellett jártam be az órákra – az Erdélyi Magyar Televízió munkatársa voltam, újságíróként tevékenykedtem egy internetes portálnál, illetve a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház PR-osaként, közönségszervezőjeként voltam alkalmazva –, így a szó legszorosabb értelmében zsúfolt időszaknak számított. Másrészt azonban az egyetemen tanultak sok mindent megalapoztak az akkori és későbbi szakmai életemben. Rengeteget tanultam, és nem csak a tananyagból, hanem az ott lévő közösségtől is. Hiába, művészeti egyetemről lévén szó, fantasztikus hangulata volt azoknak az éveknek: rengeteg színes és lelkes egyéniséggel találkozhattam, illetve izgalmas, értelmes projektben vehettem részt. 

– Miért döntöttél úgy, hogy újságíró leszel?

– Lényegében ez a döntés már nagyon korán elkezdett érlelődni bennem. Középiskolásként először a Háromszék Független Napilap diákmellékletében, a KOVAKŐ-ben jelentek meg írásaim, majd a saját suliújságunkat is elkészítettük a Plugor Sándor Művészeti Líceumban, Neked, Bohóc címmel. Utóbbi kapcsán a szerkesztői feladatoktól és az írástól kezdve, egészen a tördelésig és a terjesztésig mindent mi magunk végeztünk, így a szakma legapróbb részleteit is megismerhettem, megtanulhattam. Imádtam ezt az időszakot, nagyon szerettem a Neked, Bohócos munkafolyamatot. Talán itt lettem igazán szerelmes az újságírásba, innen pedig már csak egy lépés volt, hogy később a rádiós, illetve a televíziós műsorvezetésben és szerkesztésben is kipróbáljam magamat. Az igazsághoz persze az is nagyban hozzátartozik, hogy a középiskolai évek alatt konkrét újságírás óráink is voltak, így több szakember és tanár is közrejátszott abban, hogy megszeressem ezt a felelősségteljes szakmát.

– Több mint tíz éve dolgozol ezen a területen. Mi az, amit a leginkább megszerettél benne az elmúlt években?

– Számomra az újságírás legnagyobb szépsége az, hogy izgalmas embereket, helyzeteket ismerhetek meg, fontos kérdéseket tehetek fel, illetve rengeteget tanulhatok a kapott válaszokból. Legyen szó akár interjúról, akár egy véleményanyagról, esetleg rádióban és televízióban egy „egyszerű” téma feldolgozásáról, folyamatosan új impulzusok érnek engem mint újságírót. Talán ezáltal én is több lehetek, és így én is többet adhatok a hallgatóknak, olvasóknak, nézőknek.

– Egyszer azt írtad, hogy mindegyik terület, ahol eddig dolgoztál, egytől egyig szerelem volt.

– A „szerelem” egy jó szó. Szinte mindannyian ugyanazt értjük alatta: rajongás, lelkesedés, odaadás, szenvedély, elhivatottság, tisztelet és megbecsülés a másik fél iránt. Az én olvasatomban mindezekre akkor is szükség van, amikor az ember lánya szakmát, hivatást választ magának. Szerencsés vagyok, mert eddig az összes munkahelyem olyan volt, hogy a rám bízott feladatok iránt tényleg magabiztosan és maximális hittel élhettem meg ezt a bizonyos szerelem-érzést. 

– Melyik az a tulajdonságod, amely meghatározza, hogy jó újságíró légy?

– Az első és legfontosabb a kíváncsiság. Mindennek ez a gyökere, alapvetően szükség van rá ahhoz, hogy valamiről valakiknek közölni tudj valamit. Hiszen, amíg van bennünk kíváncsiság, addig folyamatos a nyitottság is. És innen már csak egy lépés a felelősségtudat, az elhivatottság és mindenekelőtt az őszinteség. Szerintem ezek a legfontosabbak.

– Szerepeltél a Vigadó Művelődési Ház Kristálytömb című előadásában. Miben volt másabb szereplőként a kamera előtt ülni?

– Mivel annak idején a középiskolában színésznek tanultam, számomra nem volt teljesen idegen ez az élmény és szituáció. Mindig is rajongtam a versekért, a bennük lévő fontos gondolatokért, így ezek tolmácsolása az én olvasatomban pont annyira lényeges, mint például az újságírói vagy a színészi szakma. A lehetősége annak, hogy akár egyetlen sorral vagy költői képpel át tudok adni valami igazán jelentőset, akár csak egyetlen befogadónak is, számomra épp elég. Így élmény és öröm is volt részt vállalni a Kristálygömb című előadásban.