A közönséget sem hagyják ki a meséből

A tánc világnapja alkalmából a kézdiszentléleki Perkő Néptáncegyüttes mutatja be előadását a Vigadó Művelődési Házban ma 19 órától. Ennek kapcsán beszélgettünk a produkció rendezőjével, Horváth Tassal.

– Ma van a tánc világnapja. Kicsit idézzük fel a múltat, hogyan lett ön táncos?

– Ez még akkor kezdődött, amikor felvettek a Művészeti Líceumba, ötödikes koromban, ahol napi szinten tartottak balettet, klasszikus, illetve néptáncot.

– Kijelenthetjük, hogy a tánc az élete?

– Nem, már nem. Valamikor tényleg az volt, de az már jó régen lehetett, amikor még a művészeti iskola kerítésén átugorva táncházban találtuk magunkat, és szabadon tanulhattuk el a lépéseket, figurákat. Táncolhattunk és mulathattunk kedvünkre – akkor az udvaron tartották a táncházakat–, vagy éppen hajnali vonaton hazafelé nótázgatva haladtunk a reggeli balett-órára egy csíki táncházból. A későbbiekben ez a fajta szabadság már átalakult, és a színpadon a koreográfiákra, a teljesítményre került a hangsúly.

– Koreográfiákat is készít, illetve több éve ön rendezi a Perkő Néptáncegyüttesnek az előadásokat. Egyszerű feladat?

– Igen, már nem is tudom pontosan, hogy hány éve, de jó pár. Talán 2013 körül keresett fel Marthi Jenő, az együttes vezetője, azzal a gondolattal, hogy mi lenne, ha én vezetném a csoport táncpróbáit, illetve megrendezném a húsvéti, illetve karácsonyi előadásokat. Így kezdtünk együtt dolgozni a Perkő Néptáncegyüttessel, kolléganőmmel, Lukács Rékával közösen, akinek ezúttal is köszönöm munkáját. Először egyszerű feladatnak tűnt, de persze aztán kiderült, hogy nem az. Nagyon sok munkát igényel egy-egy előadásnak a megalkotása, főleg, hogy az utóbbi időben folklóralapú, tematikus előadások születnek.

– Mi a munkája leghálásabb és legnehezebb része?

– A gondokat az szokta okozni, hogy nem mindig tart össze a csapat, aminek az oka elsősorban az, hogy gyakran cserélődnek a tagok. Többen dolgoznak már, illetve ott van az iskola, az egyetem, ezért nehéz minden próbán százszázalékosan jelen lenni. Emiatt is vagyok nagyon hálás a csapatnak, mert igyekeznek megtenni mindent, ami tőlük telik. Kívánom nekik, hogy szívükben hordják azt a tapsot, amit az előadások után kapnak.

– Ma érkeznek a Vigadó Művelődési Házba az Eltáncolt cipellők című előadással. Mi az, ami miatt érdemes megnézni az előadást?

– Az előadás fő szála maga a Grimm testvérek meséje, humorral tűzdelve. 2014-ben volt bemutatva az átdolgozás, amelyet az idén felújítottunk. Miért érdemes megnézni? Mert jó buli lesz. Mert szépen pördülnek a hercegnők szoknyái, mert a közönséget sem hagyjuk ki a meséből, mert együtt kideríthetjük, hogyan is táncolják el cipellőiket a király lányai.

– Miért szeret együtt dolgozni a kézdiszentléleki tánccsoporttal?

– Annak idején Nagy-Kopeczky Kálmán fogalmazta meg véleményét egy előadás kapcsán, és azt mondta: van valami megmagyarázhatatlan, vonzó tisztaság a szentlélekiekben.

– Van valami nagy álma a tánccal kapcsolatban?

– Az álmaim már nem a táncról szólnak.

– Milyen egy jó táncos?

– Szerintem egy jó táncos az, aki a népzene hallatán önfeledten tud táncolni, énekelni, csujogatni, szabadnak lenni, és úgy ébredni másnap, hogy a lelke boldog, és jól van.