Barátságból zenekar

Orvos, mérnők, gyógyszerészsegéd, de együtt zenekar, akik életüket nem tudnák elképzelni zene nélkül. 2011-ben léptek fel először Ego Sum név alatt, de arra, hogy mikor lettek barátok, nem tudnak választ adni. Páll Áronnal, az együttes énekesével beszélgettünk a dalaikról, fellépéseikről, feladatokról, álmokról.

– A kezdetekben inkább szórakozásból és hobbiból zenéltetek. Hogyan váltatok olyan zenekarrá, amelyik már olyan nagyszínpadi fellépésekkel is büszkélkedhet, mint például a Double Rise fesztiváli?

– Úgy érzem, mai napig ez a hobbink, amire nagyon sok időt szánunk. Ego Sum néven először 2011 augusztusában zenéltünk, de arra, hogy mikor lettünk barátok, már nem is emlékszünk pontosan. Nagyszínpadi fellépéseink egy része különböző zenekari versenyek nyereményét képezte, aztán jöttek a meghívások, ilyen volt a Double Rise vagy a Marosvásárhelyi Diáknapok. Nagyon szeretjük a zenét, az alkotást, az együttlétet, és szerencsére elég kitartóak vagyunk. Azt szeretnénk, hogy a gondolataink, a zenei világunk, a kísérleteink, az együtt megszült dalok értő fülekre találjanak, talán ez hajtja leginkább a zenekart.

– Mi inspirálja a dalaitokat?

– Minden. A munkánk, a boldog pillanataink, a sérelmeink, akár a komplexusaink is, és elég gyakoriak a sokszor ironikus hétköznapi események, embertípusok megjelenítése is. Ákos és magam írjuk a szövegeket és a zenék nagy részét. A dalok végleges formája közös munka, kísérletezés, hangszerelés. Az idei évünk elég termékenynek bizonyult volt dalszerzés terén, legalább is magunkhoz képest, hat új dalt sikerült a nyáron összehozni.

– Kinek mi a feladata az együttesben?

– Felsorolom a zenekarunk tagjait, és elmondom, mi jut eszembe róluk, még akkor is, ha a fejem veszik érte. Oli, a dobosunk próbaterem-tulajdonos, minden ritmus tudója, ő a „nem érdekel, hogy ideges vagy, úgyis nyugodtan fogok próbálni”-felelős. Ákos énekes-gitáros és dalszerző, ő a „mindig van egy új ötletem, csak lehet, hogy elhagytam valahol-”, illetve a „mindig tudok egy jobb dallamot játszani”-felelős. Lóri a basszusgitárosunk és zenekari kritikusunk, ő a „képes vagyok két órát várni egy helyben, amíg ezek befejezik a kütyüzést”, illetve a „mindig kész vagyok egy próbára, de ezt nem olvasod le az arcomról” típus. Tündike a vokalistánk, a csörgő, zörgő eszközök kezelője; „nagyon sok a dolgom, de valahogy úgy is elérek próbára, „igazítsd meg az inged, és mindjárt jobban nézel ki” – szokta mondani. Juditka szintén vokalista, ő shake-felelős, a zenekari lelkiismeret és főállású cenzor. Én pedig a zenekari pukkancs vagyok, egyben ének, gitár, dalszerzés, és általában fenntartom, hogy „még egy próbát le kéne nyomni.”

– Mi a legnagyobb álmotok bandaként?

– Egyszer jó lenne több ezer embernek zenélni, akik csak azért jöttek el, hogy a mi dalainkat hallgassák meg. Jó volna 70 évesen is zenélni, Ego Sum-koncerteket adni, és nem emlékkoncertre gondolok.

– Melyik zenekarral szeretnétek fellépni, ha lenne rá lehetőségetek?

– Nagyon sok zenekart szeretünk, akikkel megtiszteltetés lenne együtt muzsikálni. Az egyik nagy kedvencünk a Quimby.

– Mi a jelmondatotok?

– Oli szokta mondogatni, hogy a „metronóm legyen veletek”, nem tudom, saját ötlet-e. Nekem most ez jutott eszembe: Csak még egy percet hagyjatok zenélni.

A zenekar tagjai: Páll Judit – ének, Balázs Tünde – ének, Páll Áron – ének és gitár, Kerekes Ákos – ének és gitár, Jakabos Loránd – basszusgitár, Köntzey Olivér – dob.

Tamás Réka