Beszélgetés Szász Barbarával

A kézdivásárhelyi Szász Barbara Nagyváradon tanul, és rajztanár szeretne lenni. Alkotásait a női alakok, virágok és népi motívumok jellemzik. Az ifjú művésztehetséggel pályája alakulásáról és terveiről beszélgettünk.

– Mi játszik központi szerepet az alkotásaidban?

– Legjobban nőket, virágokat és népi motívumokat szeretek papírra, vászonra, fára, bőrre és más anyagokra festeni, de szívesen boncolgatok pszichológiai témákat is alkotásaimban. A népi motívumok festése örömmel tölt el. Nem utolsó sorban tiszteleghetek nemzeti identitásom előtt. A nőiesség a belső világom kivetítése.

– Mikor ismerted fel, hogy tehetséged van a képzőművészethez?

– Ha jól emlékszem óvodás koromban hallottam először, hogy „ez a gyerek tehetséges.” Nem hozott lázba, mert én egyszerűen csak élveztem naponta telerajzolni egy füzetet. A szüleim örömére jól megvoltam fél napot egyedül is. Néhány nyertes pályázat után döbbentem rá, hogy tudok rajzolni, és ez a sikerélmény ösztönzött a további versenyekre. Az első nagyobb nyereményem ötévesen egy bicikli volt, mivel nem értettem románul mi a feladat, teljesen mást rajzoltam, de minden jó, ha a vége jó.

– Eladásra is festesz, vagy csak hobbi szinten?

– Festményeket és grafikákat is adtam el már, de tapasztalataim szerint az emberek inkább a falfestményekre vevők. A matricáknál minden bizonnyal értékesebb díszítő elemei a lakásnak. Hátrányuk, hogy néhány év múltán lefestik őket. Továbbá pénzt még a reklámgrafikával keresek.

– Mi az, ami alkotásra ösztönöz?

– Néha csak egy gondolat vagy a szépség késztet arra, hogy alkossak, máskor pedig a megrendelők.

– Mire van szükséged az alkotáshoz?

– Elsősorban ihletre, ha az ihlet adott, már csak eszközökre és időre van szükségem.

– Van példaképed, aki inspirál?

– Példaként előttem most már egy ideál áll, egy olyan felnőtt, aki hódol a művészetnek, miközben gyakorlatias marad, családjára, szeretett barátaira, önmagára és kedvenc elfoglaltságára is elegendő időt szán. Ha egy személyt kell választanom a művészettörténelemből, akkor az Frida Kahlo mexikói festőnő. Festményei is kellően inspirálóak, de a tény, hogy az egész életére kiható, fájdalmas sérülésekkel együtt is alkotott, motivál azokon a napokon, amikor borús a hangulatom, vagy az ihlet ritka, mint a vénasszonyok foga.

– Min dolgozol most?

– Az utóbbi négy évben leginkább az egyetemi témák szerint kellett alkotnom, de nyaranta több időm van különböző, kedvemre valóbb munkákra. Jelenleg egy képregény stílusú falfestményen dolgozom, és egy olajfestmény is készül. Az olajfestmény 80×60-as méretű, a falfestmény 150×250 cm.

– Hogyan tovább, hogy látod, merre visz az utad?

– Hosszú távon mindenképp itthon maradok. Eddigi utam során éltem más városokban, és mindig kedves barátokra találtam, de sosem felejtettem el, hol az igazi otthonom, mert egy székely mindenhol idegen. Legközelebbi célom a mesteri képzés és a pedagógia befejezése Nagyváradon. Ez szükséges ahhoz, hogy rajztanár legyek. A rajzóráknak mindig is sokkal varázslatosabb, szabadabb légkörük volt a többinél. Kiszakadtunk a szabályok bonyolult, sokszor megterhelő világából. Egyrészt szeretném ugyanezt az érzést visszaadni a gyerekeknek, illetve művészetet oktatni, másrészt ennyivel tartozom a szülővárosomnak és az utánam következő nemzedékeknek.