Beszélgetés Tóth László újságíróval

Úgy éreztem, erre az interjúra nem kell kérdésekkel készülnöm, hiszen ha két újságíró találkozik, abból baj nem lehet. Így is történt, sok érdekes dolgot megtudtam Tóth László kézdivásárhelyi újságíróról, akinek nemrég jelent meg második kötete. Még arról is szót ejtettünk, hogy megírjuk élete történetét: ő mesél, én pedig csendben hallgatom őt.

– Mi is érdekelhetne jobban, mint az, hogy miként kezdődött újságírói pályája?

– Ezt a kérdést én is feltenném magamnak, és nem tudnám, hogy mit válaszoljak rá. Valamikor nagyon-nagyon régen, amikor még tanárként dolgoztam, pedagógia-lapoknak írtam, harminc évvel ezelőtt az akkori Romániai Magyar Szóban és az akkor induló újságokban, később a Székely Hírmondóban jelentek meg írásaim, majd ez egy időre megszakadt, abbahagytam az írást. Aztán 20–25 éve kezdtem el írni gyakrabban, főként magyarországi lapoknak, különböző újságoknak, de rendszeresen csak 2008 után, a Székely Újságban közöltem.

– Milyen írásai jelentek meg abban az időben?

– A Székely Újságban mindenféle írásom megjelent a publicisztika műfajában, a legtöbb politikai jellegű volt, hiszen mindig is szerettem politizálni, majd megalakítottam a Székhelyek portált, ahova mai napig minden nap írok. Ezen kívül írtam a magyarországi Mandinernek, a Magyar Nemzetnek… Nem is tudom felsorolni, olyan sok újságnak írtam. Háromszék, Székely Hírmondó…

– Mindig is ezzel foglalkozott?

– Lassan-lassan igen. Az elején csak mellékállásként voltam újságíró, de aztán teljesen átálltam arra, hogy az újságírásból éljek meg.

– Említette az előbbiekben, hogy imád politizálni, de akkor miért nem lett politikus? Vagy volt-e ilyen opció?

– Volt. Kézdivásárhelyen az RMDSZ alapításában szerepet játszottam, és egy ideig a kézdivásárhelyi RMDSZ alelnöke is voltam, illetve szerepeltem az országos választmányban is, de egy balszerencsés budapesti találkozás kapcsán, amiről nem szeretnék beszélni, elment a kedvem a politizálástól.

– Két könyve is nyomdafestéket látott már. Mesélne róluk?

– Az első könyvem négy éve jelent meg. Tudatosan akkor jelentettem meg, de már azelőtt jó pár évvel elkezdtem a kutatást. Az egyik oka annak, hogy megírtam az első könyvemet, hogy 1916-ban elhurcolták a feleségemnek a nagyapját, aki nem is tért többet haza, valamint a másik ok, hogy az első világháborúban édesapám két nagybátya is harcolt, az egyiket iskolából vitték el, és napokra rá Galíciában a fronton meghalt. Ezek voltak azok az indító okok, amik miatt nekiláttam foglalkozni az első világháborúval, de amúgy is a múlt század eleje érdekel, mert politikai ismereteim szerint, amiben ma vagyunk, az akkor kezdődött, és amit akkor kezdtek el felépíteni és kialakítani, az most kezd beérni. Ahogy egyre mélyebbre ástam, akkor döbbentem rá, hogy ezt fontos feltárni, mert Felső-Háromszék volt az régió, amely a legtöbb kárt szenvedte az első világháborúban, amikor a románok betörtek és raboltak. A könyv nagy része visszaemlékezésekből, sajtóanyagok feldolgozásából és parlamenti felszólalásokból áll.

– A második könyv az első folytatása?

– Mondhatni. A második könyvemben nagyok sok történet szól arról, hogy a román és német katonák miket és hogyan raboltak innen. Érdekességképpen megemlíteném, hogy a németek még termőföldet is vittek el Háromszékről. A második könyvem a helyi sajtóban megjelenő anyagokat tartalmazza, amelyek leírják, hogy mi történt pontosan itt, ezeken kívül azt is, hogy hogyan viszonyult az osztrák-magyar vezetés Székelyföldhöz, illetve itt is számos személy visszaemlékezéseit olvashatjuk. Mindig úgy gondoltam, hogy a hiteles történelem az, amit az emberek elmesélnek, mert ők megélték azt.

– Szeretné, ha önről is megjelenne egy könyv, amelyben leírják az élettörténetét?

– Megkérem önt: leülök, mesélek és mesélek, aztán tíz év múlva lesz belőle egy könyv.

– Vállalom!

– Hát, nem tudom, elég kalandos volt az életem. Számomra így visszaemlékezve nem annyira érdekes, de lehet, hogy valaki találna benne valami olyat, ami miatt megírná.

– És arra gondolt, hogy valakiét megírja? Például Iochom Istvánét, a legjobb barátjáét?

– Nem tudom. Nem biztos, hogy neki mernék fogni élő emberről írni.

– Hogyha egy mondatban meg kellene fogalmaznia az elmúlt éveit, miként hangzana?

– Ha újraszületnék, akkor is ugyanígy csinálnám.

– Mivel tölti a nyugdíjas éveit? Milyen egy átlagos napja?

– Olvasok, kutatással foglalkozom.

– Úgy tudom, imád utazni. Mi a kedvenc helye?

– Amszterdam, az a gyönyörű főváros.

(Az interjú teljes változatát a Vigadó Művelődési Ház Facebook-oldalán olvashatják.)