„Csak azt festem le, ami vonz”

„Álmodjunk, és merjük azt megvalósítani! Ha festeni akarsz, akkor fess!” – ez volt mindig is Györgyjakab Krisztina jelmondata, aki jelenleg Temesváron, a képzőművészeti és design szakon tanul, és tetováló művészkén keresi kenyerét. A kézdivásárhelyi tehetséges nem mondott le művészi álmairól sem, terve, hogy alkotásaival a hazai közönség előtt is bemutatkozhasson.

– Másodéves egyetemista vagy, és nagyon sokat dolgozol. Hogy fér ez a kettő össze?

– Képzőművészetet és design tanulok, és Temesváron nagyon sokat festek, mert nagyon sok a felkérés, ennek köszönhetően rengeteget fejlődtem, amióta ott vagyok. Szeretik ott a kreativitást, érdekes dolgokkal bíznak meg, nemrég volt egy olyan munkám, hogy egy ügyvédi iroda sarkait kellett kifestenem, úgy, hogy azok különböző energiákat árasszanak: minden legyen pozitív, feltöltő, nyugalmat árasztó.

– Szóval, akkor te falra is festesz?

– Igen, falra is festek, de nemcsak. Már olyan megkeresésem is volt, hogy strandon a gyerek részleget varázsoljam széppé. Aztán közbejött az esős idő, és nem volt rá lehetőség, most megyek vissza, aztán kíváncsi vagyok, mi sül ki belőle.

– Ezek szerint nem ragadsz le az absztrakt alkotásoknál…

– Egyértelműen nem, amúgy sem kedvelem annyira az absztrakt műveket, annál inkább szeretek játszani a színekkel. Amikor nekifogok egy munkának, mindig rengeteg ötlet jut még eszembe.

– Honnan kapod a felkéréseket, hogyan találnak rád?

– Temesváron, egy luxus tetoválószalonban dolgozom, és ott azért sokan megfordulják magukat. Kialakult egy kuncsaftköröm, azok közül, akik oda járnak. A szalon falait a festményeim díszítik, és akkor leginkább a vendégek kérnek meg arra, hogy készítsek nekik alkotásokat. Az elmúlt időszakban, a kialakult helyzet miatt nem nagyon foglalkoztam a tetoválással. A kreativitásomat otthon kamatoztattam, ahol csendben és nyugodtan festhettem. Először mindig magamnak festek, ha nem tetszik a végeredmény, akkor nem adom oda a vásárlónak.

– Ha a vásárlónak tetszik, akkor sem?

– Nem, ha látom, hogy nem úgy sikerült, ahogy nekem tetszene, akkor nem. Talán ez egy művészi hóbort, ezért is döntöttem úgy, hogy csak azt festem le, ami vonz. A művészet nem arról szól, hogy készítünk valamit, és azt eladjuk. Kifejezzük általa érzéseinket, és el kell felejteni azt a tényezőt, hogy pénz.

– Amúgy honnan jött az ötlet, hogy tetoválj?

– Ez körülbelül öt éve van így, és egy érdekes történet. Őszi Sokadalmat ünnepeltek a városba, és ilyenkor senki nem jött be a szépségszalonba, ahol akkor dolgoztam, és unatkoztunk, a munkatársamnak eszébe jutott, hogy tetováljak két cicatappancsot rá, és mivel volt szemöldöktetoválóm, így azzal oldottam meg. Majd lefotóztuk, kitettük a Facebookra, és nagy áttörést hozott, sokan elkezdtek érdeklődni iránta.

– Hogy kapcsoltad össze ezt a festészettel?

– Mindenkinek más az ízlése, egyre több ötlet született, és rájöttem, hogy ebbe még jobban bele tudjak látni, kell festenem. Nem mindig festesz az emberen, azt külön gyakorolni is kell. Azért is iratkoztam be az egyetemre, hogy fejlesszem a térlátásomat. Most viszont azt tapasztalom, hogy a tetoválás lassan kimarad, mert nem igazán van rá időm, a művészet pedig fontosabb…

– Hamarosan kezdődik az egyetem…

– Igen, és akkor megint belevágunk a szobrászatba, mert én azt tanulom. Úgyhogy nem tudom, hogy osztom be az időmet, fontossági sorrendet kell felállítanom.

– És mi a fontos?

– Na, ez jó kérdés. Szerintem az a fontos, hogy én legyek boldog, azt tegyem, ami boldogít, mert nem mindig van kedved festeni, vagy szobrászkodni. A lényeg, hogy azt edd meg, amit kívánsz. Mi művészek olyanok vagyunk, mint a terhes nők, ha valamit megkívánunk – például lefesteni Jézust –, akkor azt kell tegyük.

(Az interjú teljes változatát a Vigadó Művelődési Ház Facebook-oldalán olvashatják.)