Eljön hozzánk Vándor Miska

Nem lehet túl korán kezdeni a gyerekek közösséghez, kultúrához és színházhoz való szoktatását – véli Anghi Enikő, az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház szervezője, akivel a színház fontosságáról, előadásaikról és a gyerekek színház iránti szeretetéről beszélgettünk.

– Miért tartja ön fontosnak a gyerekszínházat?

– Nem lehet túl korán kezdeni a gyerekek közösséghez, kul­tú­rához és színházhoz való szoktatását. Úgy érzem ez a legfőbb feladatunk, hogy megszerettessük a gyerekekkel a színházat. A gyerekszínház, ahol szórakozva tanulunk és tanulva szórakozunk, az alapja annak, hogy színház- és kultúrakedvelő, -igénylő nemzedék nőjön fel.

– Az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház gyermek- és bábelőadások mellett kísérleti színházi produkciónak is helyet ad a felnőtteknek ajánlott underground programon belül. Ez miből áll pontosabban?

– Akkor sem engedjük el a gyerekek kezét, ha már kinőttek a bábszínházból. Itt lép színre a színházi nevelési programunk, mely keretén belül vannak V–VIII., IX–XII. osztályosoknak szánt előadások. Ezek lehetnek eleve interaktív előadások, azaz maga a néző is részt vesz bennük, vagy előadások után tartunk feldolgozó drámapedagógiai foglalkozásokat.

– Játszóházakat, műhelymunkákat, fiataloknak és hátrányos helyzetűeknek szánt színházi programokat is szerveznek. Ezt miért tartják fontosnak?

– Az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház a mindenkié. Igyekszünk minden korosztályt megfogni, és igényei szerint kielégíteni. Lassan hét éve csecsemő előadásaink is vannak, 0–4 éveseknek. Időtartamban ezek persze rövidebbek, és a színészekkel közös játszóházban végződnek. Ők már óvódás korukra szokva lesznek a színházzal. Próbálunk betekintést nyújtani a kulisszák mögé, megmutatni hogyan is készül el egy-egy produkció, előadás. A hátrányos helyzetű gyerekek már évek óta visszajáró vendégeink. Szerepet vállalunk a társadalomba való beilleszkedésükbe, azaz nem csak a kimondottan nekik szervezett előadásokra hívjuk meg őket. Felemelő érzés időről időre megajándékozni őket egy-egy előadással.

– A Vigadó Művelődési Házban február 13-án lépnek fel Vándor Miska című előadásukkal. Mit kell tudni erről a produkcióról?

– Ötven perc tömény móka és kacagás. Komolyra fordítva a szót, ez egy ősbemutató, eleve a társulatra íródott. A vásári bábozás és élőalakos színház ötvözete. Vándor Miska és házsártos felesége, Katika kalandjaiba nyerhetünk betekintést, melyeket két mutatványos is végigkísér. Bonyodalmas virágvásárlás, ördögökkel való küzdelem bontakozik ki a néző szeme előtt, de a furfang és az optimizmus minden helyzetben a szereplők segítségére siet. Az összetartás és a szeretet mindent legyőz. A főszereplők úgymond két dimenzióban jelennek meg, azaz a bábok mozgatóikról lettek megmintázva.

– Többször jártak már Kézdivásárhelyen. Mi köti ide önöket?

– Ez már egy több évtizedes kapcsolat. Kezdetben, amikor még nem voltak helyi bábszínházak, az Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház missziónak tekintette, hogy a Székelyföldre is elvigye előadásait. Ehhez a hagyományunkhoz a továbbiakban is szeretnénk hűségesek maradni. Természetesen elsősorban a lelkes közönség, ami ide köt, amiért évente háromszor is visszajövünk. Nagy örömmel és elégtétellel nyugtázzuk, hogy mind a gyerekeknek, mind a pedagógusoknak felcsillan a szeme, mihelyt értesülnek, hogy újra itt az Ariel. Idehúznak a mindig kedves és segítőkész helyi munkatársak, akiknek köszönhetően minden előadásunk zökkenőmentesen zajlik. Végül, de közel sem utolsó sorban, mindig felemelő érzés a Vigadó impozáns épületében dolgozni, játszani.

– Mit ad a gyerekszínház, és mit egy felnőtt színház?

– Míg a gyerekszínház igyekszik megtanítani, hogy a jó mindig elnyeri jutalmát, a gonosz méltó büntetését, a kitartás, az összetartás, türelem és a szeretet mindent legyőz, addig a felnőtt előadások időszerű problémákat boncolgatnak. A kamaszokat az életkorukban felvetődő problémákon, megoldásokon való elmélkedésre készteti, míg a felnőtteknek is segít a hétköznapi, vagy annak tűnő gondokkal való küzdelmeken felülkerekedni.

– Milyen egy jó gyerekelőadás?

– Amikor egy előadás alatt felharsan a gyerekkacaj, végén kitör a vastaps, és skandálják a gyerekek, hogy „Vissza! Vissza!”, majd a teremből kijövet több száz csillogó szempár tekint ránk, fülig érő mosoly keretében és kíváncsian kérdik „Mikor jöhetünk még?”, akkor nyugodt lelkiismerettel kijelenthetjük, hogy ez egy jó gyerekelőadás.

Tamás Réka