Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Huszonkét üzenet karácsonyig

Huszonkét üzenet karácsonyig Vigadó

Három nap alatt sikerült még november elején befejezni a VigadóArt csapatának az idei adventi videósorozatot, amely jelentős szelete lesz az ünnepre való felkészülési időszaknak. A Tündöklő alakban című produkcióban húsz színművész és környékbeli tehetség fogalmazza meg ünnepi üzenetét.

Hirdetés
Hirdetés

A videók az adventi időszakban (november 27. – de­cem­ber 23.) teszik szebbé a várakozás szentségét. A műsor gyártásvezetője, rendezője Lung László Zsolt színművész, a Vigadó igazgatója.
Az idén harmadjára jelenik meg a Vigadó Művelődési Ház adventi sorozata, amelyet a tavalyi évekhez hasonlóan gyönyörűen feldíszített környezetben forgattak, és karácsonyig naponta tanulságos, bensőséges üzeneteket tolmácsol a hallgatóknak, várakozóknak.

A várakozás izgalmában doboghat együtt a szívünk 22 napon keresztül az által, ha a Tündöklő alakban című adventi sorozatba bekapcsolódunk. A VigadóArt színművészek és Kézdivásárhely, valamint környéke tehetségeit, alkotóit, értékes személyiségeit szólította meg, hogy csatlakozzanak a felkészüléshez, és üzenjenek verseken, saját írásokon, különböző szövegrészleteken keresztül. Örömet szerezni és közvetíteni mások felé mindazzal, ami ezt az ünnepet körülveszi. Lung László Zsolt számára nagyon fontos, hogy az adventi videók által értékeket adjanak át nézőiknek.

A videósorozat szereplői: Barabás Árpád (színművész), Sebestyén Aba (színművész), Kiss László (színművész), Barti Lehel András (színművész), Pascu Tamara (színművész), Puskás László (színművész), Nagy Xénia Abigél (színművész), Gecse Noémi (színművész), Gulácsi Zsuzsanna (színművész), Bajkó Edina (színművész), Tarjányi Krisztina (színművész), Máthé Kincső (rádiós műsorvezető), Mihály János (színészhallgató), Elek Ágota (színészhallgató), Ruszka Sándor (lelkész), Olasz Béla (segédlelkész), Nagy-Tarczali Viktória (diák), Ruszka Mátyás (diák), Bakó-Fazakas Luca (kisiskolás), Simon-Vizi Dorka (kisiskolás).
A stáb többi tagja: Szabó Hunor, Szabó Csaba (hang- és fénytechnika), Sabău Levente (operatőr), Szász Barbara, Zölde Aliz, Babos Ani (díszlet), Fekete Magdolna, Popov Sándor, Vargyasi Vince (technikai stáb), Nagy Szabolcs (arculat), Szegeti Abigél (fotó), Tuzson Erzsébet, Jakabos Katalin, Tamás Réka (produkciós asszisztens), Dancs Zsolt (produkciós munkatárs),: Nagy Szabolcs (zene/operatőr/vágó).

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás