Irodalmi misszió Marosán Csabával

Egy év után újra Kézdivásárhelyre, pontosabban a Vigadó Művelődési Házba látogat Marosán Csaba fiatal színművész, aki missziónak tekinti a magyar irodalom népszerűsítését. A közönség imádja a művész rendhagyó irodalomóráit, amelyek kiegészítésként szolgálnak az iskolai tanagyaghoz. Március 6-án és 7-én a kézdivásárhelyi nagyérdemű is meghallgathatja a színész előadásait.

– Egy év telt el azóta, hogy a Vigadó Művelődési Házban tartott rendhagyó irodalomórát felnőtteknek és diákoknak egyaránt. Most márciusban ismét sor kerül erre. Melyik íróval fognak együtt nevetni a résztvevők?

– Két műsorom is lesz Kézdivásárhelyen, a Vigadó Művelődési Házban. A vasárnap esti irodalomórán az Őrizem a szemed című előadást fogom bemutatni, az irodalmat kedvelő felnőtteknek, amelyben férfi költőink szerelmes verseivel tisztelgek a nők előtt. Érintem Petőfi Sándor költészetét, hiszen ő az egyik legromantikusabb költőnk, valamint jövőre lesz születésének 200. évfordulója is. Petőfi és Szendrei Júlia kapcsolatát boncolgatom, illetve lesz benne Kányádi Sándor, Radnóti Miklós, József Attila, Dsida Jenő és nem utolsó sorban, mint már a címből is kiderül, Ady Endre is. A romantika estje lesz és ez az előadás egyfajta tisztelgés a nők előtt, a szebbik nem előtt, akik nélkül hiába is tagadjuk, mi, férfiak, nem lennénk meg. Sokszor ingoványosak a hétköznapjaink a nőkkel, néha viszontagságosak, akár a szinusz görbe: vannak völgyek és vannak hegycsúcsok is az életünkben. Ettől szép és színes, de nők nélkül mi nem léteznénk, és ezt be kell vallanunk mihamarabb saját magunknak. Becsüljük meg párjainkat! Másnap reggel a diákoknak pedig a Bomlott cimbalom – Arany János ismeretlen arca című előadást viszem, főleg a Facebook-generációnak, de nemcsak. Egy olyan műsort állítottam össze, ahol humorosan véve bemutatom Arany János életét, emberi mivoltát. Születésétől egészen a haláláig megpróbálom megismertetni őt rendhagyó módon, hiszen Arany János a költőfejedelem, a költő óriás, a magyar irodalom egyik legnagyobb szókincsével rendelkező alkotója.

– Miért tartotta fontosnak, hogy a diákoknak és a felnőtteknek más-más klasszikusokkal készüljön?

– Most éppen csak így hozta a sors, de sokszor ugyanazt a költőt mutatom be mindkét generációnak, csupán kicsit átírva.

– „Az irodalmat nyitott szemmel, hideg fejjel, átgondoltan kell átnyújtani a diákoknak” – nyilatkozta nemrég egy interjúban. Hogyan valósítja ezt meg? Hogyan tálalja a fiatalok számára az irodalmat?

– Én állítom össze műsoraimat, ez azért fontos számomra, mert mindig sok mindent megtanulok az adott költőtől. Dramaturg szemmel nézem összeállított előadásaimat, mert mindig beleképzelem magam egy diák helyébe, és arra gondolok, mi az, ami felkelti az érdeklődését. Ha egy Arany-műsort viszek az iskolába, akkor természetesen nem fogom ötven percen keresztül felolvasni a Toldit, vagy a költő legnagyobb műveit. Szó szerint kóstolót viszek nekik, hogy nézzék meg, milyen finom, és ebből enni kell. Néha felvillantok egy-egy verset, de nem szavalom el elejétől végéig, hanem továbbmegyek, és próbálom a figyelmet mindig fenntartani.

– Miért tartja fontosnak az irodalom népszerűsítését?

– Én magyar színészként nagyon sokszor azon gondolkodom, hogy nem magától értetődő azok számára, akik a YouTube, a Facebook, a Google világába születtek, akik egy kattintással mindent elérnek, hogy elolvassanak egy regényt, egy novellát. Főleg ezt a generációt, a fiatalokat akarom kibillenteni a „simogató” telefonok világából, szeretetteljesen, a humor eszközével, kicsit beinvitálni az olvasás világába.

– Pontosabban mi a célja – azon kívül, hogy ne veszítsük el az identitásunkat – az előadásaival?

– Az embernek a gyökereit kell megtartania a legjobban, mert utána bármilyen szélvihar jön, nem fújja el a szél. Akik Erdélyből mentek ki, még inkább ragaszkodnak identitásukhoz. Emiatt foggal-körömmel kapaszkodnak azokba a gyökerekbe, amihez jussuk van: a magyar kultúrához. Ezért fontos, hogy a magyar irodalom minél távolabbra jusson el, és mindenki ismerje. Az a célom, hogy növekedjék az irodalom szeretete az iskolákban, a diákokhoz érjek el az előadásokkal, és azon is dolgozom, hogy húsz vagy harminc év múlva erdélyi magyar színészként legyen értő, olvasó, színházat szerető közönségem. Hiszen e fiatalokból lesz a potenciális publikum. Tanítsunk iro­dal­mat! A nyelv volt min­dig leghűségesebb kísérőnk. Ez pat­to­gott az ősök ajkán. Ezen ke­ser­gett a Rodostóba száműzött ma­gyar. Bánatunkat, dicsőségünket s örömünket is, ha volt, ezen fejezték ki költőink, művészeink.

– Mennyire más szórványban fellépni, mint például Kolozsváron a színházban?

– Teljesen más, mint bárhol máshol. A szórványban szó szerint isszák az ember szavait. Nem mondom, hogy máshol nem, de ott kivételesen. Szinte minden szónak és vesszőnek súlya van. Felléptem műsorommal Temesvár környékén, a barcasági csángó magyarok között, Brassó környékén, és azt tapasztalom, óriási igény van az irodalmi estekre.

– Mivel több ez az irodalomóra, mint az, amit az iskolában tanulnak a diákok?

– Én nem mondanám, hogy több vagy kevesebb, inkább kiegészítés. Pár évvel ezelőtt beindult az iskola másképp program. Akkor érkezett az első felkérés egy iskola részéről „Irodalomóra másképpen” című rövid versösszeállításra. Elkezdtem alaposabban kutatni az adott költőt, mélyrehatóan tanulmányoztam mind az alkotásait, mind az életét, így állt össze az 50 perces műsor. Idővel hasznossá akartam válni a diákok számára úgy is, hogy a kötelező tananyagba bekerült költők életét mutassam be humorosan, interaktívan.

– Ön szerint kiment a vers, a szavalás, az olvasás divatból?

– Ha megnézzük a világot, hogy száz évvel ezelőtt mennyi verset olvastak, ha átnézzük nagyanyáink, nagyapáink könyvtárát, bizonyára megtaláljuk Petőfi összes versét. Elcsodálkozunk, hogy elmegyünk egy kis faluba, és a templomban a néni elkezd szavalni egy verset Petőfitől. Régen magától értetődő volt, hogy naponta verset kellett tanulni. Változott azóta a világ, már nem annyira megkövetelt a versek tanulása, de ma is vannak kivételek, hiszen, ha nem is vers, de van slam poetry, haiku, de ezek sosem fogják pótolni Petőfitől a Füstbe ment tervet. Nekem az a célom az irodalommal, hogy ne megossza a közönséget, hanem az irodalom által egyesüljenek, egy közösség érdekében. Fontos, hogy megtartsuk anyanyelvünket: mindig magunkért, soha mások ellen.