„Ki szeretnék szállni a taposómalomból”

Nincs olyan ember a környéken, aki ne hallotta volna már Hegedűs Ferenc magánvállalkozó, mecénás nevét, hiszen ritka a nála jobb szívű ember, legalábbis, ahogy én ismerem. A 62 éves, gelencei születésű vállalkozóhoz számtalan megvalósítás, szervezet köthető, kiemelkedően sokat tesz Kézdivásárhely és környékének kulturális fejlődéséért.

Bátran ki merem jelenteni róla, hogy nemcsak szereti a művészetet és a kultúrát, hanem támogatja is. Ő hozta létre a Kosztándi Galériát, alapító tagja egy nívós alkotótábornak, és számos díjban is részesült már élete során. Hegedűs Ferenc mesélt nekünk.

– Mivel telik egy átlagos napja?

– Az átlagos napom? Munkával.

– A munkán kívül mivel tölti szabadidejét?

– Nincs sok szabadidőm, reggeltől estig itt vagyok a Jazz Bisztróban. Hétvégenként szoktam kikapcsolódni, olyankor elmegyünk az erdőre off roadozni, kirándulni. Eddig minden évben jártunk nyaralni, de sajnos a vírus miatt idén ez nem valósult meg.

– Mecénásként emlegetik önt. 2006-ban Szarvadi Loránddal együtt nagy összeggel támogatták a Vigadó Művelődési Ház felújítását. Miért tartották ezt fontosnak, honnan jött az ötlet?

– Volt egy felkérés az akkori polgármestertől, Török Sándortól, hogy támogassuk. Akkor még működött a Domo, ott tevékenykedtünk, és meg tudtuk engedni magunknak, hogy ekkora összeggel (200 ezer euró – szerk.) hozzájáruljunk.

– Ön adott helyet a Kosztándi-hagyatéknak, vagyis azt is mondhatjuk, hogy ön hozta létre a Kosztándi Galériát. Közel állt a Kosztándi családhoz?

– Pontosan. A Kosztándi házaspár tanított a gimnáziumban, így kerültünk közel egymáshoz, és utána is nagyon sokszor találkoztunk, beszélgettünk, igazi jó kapcsolat alakult ki közöttünk.

– Felkérték, hogy biztosítson helyet a képtárnak?

– Szóba jött, és amikor a családom megvásárolta ezt az épületet, a legnagyobb termet felajánlottam, hogy amennyiben szeretnék, akkor nyugodtan lehet ott a képtár. Ők persze nagyon örültek ennek a lehetőségnek, és el is fogadták.

– A Kosztándi Galériában előadásokat is szokott szervezni, és táncházaknak is otthon ad.

– Igen. Könyvbemutatók, kiállítások, táncházak, minden helyet kap ott, illetve a Jazz Bisztró udvarán, ami a kultúrához köthető. Nagy örömemre szolgál, amikor koncerteket is tarthatunk itt, neves, mondhatni világhírű fellépők is fordultak meg már itt.

– Mit gondol, miért lényegesek ezek a kulturális események a városnak?

– Minden ilyen jellegű kulturális esemény lelki-szellemi többletet ad az embereket. Ugyanakkor a városnak is hasznára válik, büszkeség, ha minél színesebb rendezvények vannak, és egyben nő az igény, a vágy is a hasonlókra.

– Említette, hogy a Jazz Bisztró színpadán és a nemrég kialakított Pajtában is számos koncertet tartanak, gasztronómiai előadások helyszínéül is szolgálnak. Milyen nagyobb nevek fordultak meg már itt?

– Nagyon sokan léptek fel itt. Különösebben nem szeretnék senkit kiemelni, hiszen minden jazz- és blueselőadó igazi érték. A legtöbb fellépő pályázat segítségével érkezik hozzánk, a Nemzeti Kulturális Alapítvány támogatásával jönnek Erdélybe, tartanak előadásokat, koncerteket Székelyföldön is.

– Mikor alapították a bálványosi művésztábort (Art Camp), és kivel?

– Tavaly tartottuk a tizediket, szóval 2010-ben alapítottuk Szarvadi Loránddal és Szarvadi Téglás Zsuzsannával.

– Ma is besegít a tábor szervezésébe?

– Igen. A Vigadó Művelődési Házzal közösen szervezünk kiállításokat ezeknek a művészeknek, ha jól számolok, már túl vagyunk 5–6 kiállításon.

– Mi a tábor fő célja?

– A táborban lévő művészek megtalálják azt a helyet, ahol tudnak alkotni, emellett fontos, hogy megismerjék egymást, és barátságokat kössenek. Ez egy remek lehetőség, hogy a művészek évről évre újra találkozzanak. Az utóbbi években több fiatal is csatlakozott, ami igencsak örvendetes.

– A Tegyünk Kézdiszékért civil szervezetnek is alapító tagja. Mikor alakult? Hogyan veszi ki a részét a kulturális életből?

– Ezelőtt három és fél évvel alakultunk. A legelső sikeres rendezvényünk a majális volt, majd azt követően több koncertet és táncházat is szerveztünk. Az egyik legfontosabb megmozdulásunkat a kézdivásárhelyi ún. zsidó temető felújítása képezte, amelyet körbekerítettünk és kitakarítottunk. Jelenlegi terveink között szerepel a Purczel-síremlék felújítása. Mostanig a tetőszerkezet lecserélése sikerült, de ez is volt a legfontosabb, hogy ne ázzon be, ezt a munkát szeretnénk folytatni. Szerveztünk kézműves vásárt, farsangi ünnepséget is.

– Mi okoz nehézségeket a szervezetben?

– Kevesen csatlakoznak hozzánk, és emiatt sokkal nehezebb minden.

– Több könyv kiadását is támogatta. Melyek voltak ezek a kiadványok?

– Két kisebb zsebkalauzt nyomtattam ki ez idáig, mert a gelencei templomról szóló már a második kiadás, először kétezret, most pedig nemrégiben ezret. Emellett a perkői kápolnáról megjelent könyv kiadását is én támogattam. Ezek mind Jánó Mihály művészettörténész munkái. Továbbá Babucs Zoltánnak a Csíkszereda és Kézdivásárhely hazatérése című könyvét jelentettem meg, valamint Szőcs Géza bácsinak a Színek világa című könyvét.

– Miért tartotta fontosnak, hogy segítsen a szerzőknek könyveik kiadásában?

– A gelencei fontos volt, mert a szívügyem, a többi pedig felkérés volt a szerzők részéről.

– Hogy haladnak a Molnár Józsiás parkbeli szoborállítással? Úgy értesültem, abban is szerepet játszik.

– Nem, én csak őrzöm itt, de ifj. Hodor Levente vállalta fel.

– Több díjban is részesült már. Melyek ezek?

– Megkaptam 2015-ben a Magyar Érdemrend tiszti keresztjét és egy elismerésben is részesültem a Nagybányai Művészteleptől, illetve 2019-ben a Jakobovits Miklós-díjat is nekem ítélték.

– Hogyan képzeli el a jövőjét?

– Kicsit nyugodtabban. Most eléggé pörgős, és számos nehézség hátráltat.

– Főleg ebben az évben…

– Igen, a tavasz nagyon nehéz volt, aztán a nyár kicsit visszahozta az életet, most pedig ismét gyenge, de azért nem zárjuk veszteséggel az évet.

– Kinek fogja átadni a stafétabotot?

– A gyerekeimnek. Reménykedem, hogy ők továbbviszik azt, amit eddig felépítettem.

– Mi a legnagyobb álma?

– A nyugodtság. Ki szeretnék szabadulni ebből a taposómalomból. Ha nem is folyamatosan, de inkább kirándulnék és pihennék, minthogy reggeltől késő estig dolgozzam. Ez a nagy álmom.