Lépjünk be a jazz világába

A Fonogram – Magyar Zenei Díjas Sárik Péter, az ismert és méltán népszerű művész nemegyszer koncertezett már Erdélyben is. Nagyszerű zenéje, valamint embersége, kedvessége, közvetlensége miatt sokan szeretik és visszavárják. Hamarosan Kézdivásárhelyre, a Vigadó Művelődési Házba érkeznek Falusi Mariannal, ahol a Jazzkívánságműsor magyarul című előadással bűvölik el a nézőket. Sárik Péter mesélt nekünk mindennapjairól, szakmájáról, életéről.

– Miért pont jazz?

– Nem volt semmi tudatosság abban, hogy a jazzel kezdtem el foglalkozni, egyszerűen csak érdekesnek, izgalmasnak találtam. Aztán utólag derült ki, hogy a legjobb választás volt számomra, mert pont azok a dolgok meghatározók benne, amelyek számomra is fontosak. A jazzben nagyon kevés a kötöttség, óriási a szabadság, de közben fontos szabályok és rend van. Nekem ez az összeállítás tökéletes. Nagyon zavarna és feszélyezne, ha például, mint a klasszikus zenészeknek, mindig pontosan azt és úgy kellene játszanom, mint ahogyan a kottában van.

– Fonay Tiborral és Gálfi Attilával alkotják a triót. Hány éve dolgoznak együtt? Mi kell ahhoz, hogy hosszú távon együtt maradhasson egy zenekar?

– 2007-ben alapítottam a Sárik Péter Triót két másik partnerrel, de hat év után személyes okok miatt megváltam tőlük. Ekkor találtam rá Attira és Tibire, akiket szerintem a Jóisten küldött nekem. Mind emberileg, mind szakmailag tökéletesen megértjük egymást, ami ugye nagyon ritka dolog bármilyen közösségben vagy munkahelyen. Ez a kölcsönös tisztelet és barátság ad biztos alapot a zenekarnak. Ezen kívül még persze sok minden kell ahhoz, hogy hosszú távon eredményesen működhessünk. Én, mint zenekarvezető annyit várok el a fiúktól, hogy mindig felkészülten és pontosan érkezzenek mind a próbákra, mind a fellépésekre. Ez náluk amúgy is alap, de közel sincs minden zenekarban így. Ezen túl minden más az én, a koncertszervezőnk, illetve a zenekar ügyeit intézők dolga. Mindenki tudja a szerepét, és teszi a dolgát. Én határozom meg a zenei koncepciónkat, a következő projekteket, gyakorlatilag a koncertszervezésen túl mindent én csinálok, természetesen egyeztetve a fiúkkal. Csak olyan új dolgokba kezdünk, amihez mindegyikünknek kedve van. 

– Hogyan élték meg a járványügyi intézkedések miatt kialakult helyzetet, hiszen azelőtt rengeteget utaztak és koncerteztek?

– Hát túléltük. Ez a legkorrektebb kifejezés, amivel leírhatom a helyzetet. 2019-ben kilencven koncertje volt a triónak, 2020-ban nyolc. Mindhármunknak ez a fő szakmája, szóval mind szakmailag, mind anyagilag kilátástalannak tűnő helyzetbe kerültünk. Viszont pozitívak maradtunk, és valóban igaz: segíts magadon, és az Isten is megsegít! Valahogy túljutottunk ezen a 14 hónapon, készültünk a nyitásra, két lemezt is felvettünk. Elkészítettük Bartók Béla A kékszakállú herceg vára operájának jazzfeldolgozását – ami, mivel eddig még senki nem értelmezte át se jazz, se semmilyen más formában – világpremier. A másik lemez, amit felvettünk az a Falusi Mariannal közös Jazzkívánságműsor magyarul sorozat második része.

– Mit jelent önnek ez a zenekar a művészet, a szakma, illetve barátság szempontjából?

– A második családom. Rengeteg időt töltünk együtt, csodálatos közös élményeket élünk át. Mindig egy ilyen zenekar volt az álmom, nem szeretek olyan emberekkel egy színpadon állni, akikkel különben nem értjük meg egymást.

– Mire készülnek az idén? Hány koncert van kilátásban? Hamarosan a Vigadó Művelődési Házban lép fel, ahol már járt. Milyen élményeket őriz a korábbi látogatásáról?

– Ahogy felszabadultunk a korlátozások alól, azonnal megtelt a naptárunk. Alig van szabadnapunk a nyáron. Reménykedünk, hogy így is marad, de az elmúlt másfél év után már nem merek jósolni. Ami már biztos, ha még van egyáltalán biztosnak mondható dolog manapság, hogy június 30-án megkezdődik a 11 koncertből álló erdélyi turnénk, és persze, hogy Kézdivásárhelyre is jövünk. Sokszor játszottam már itt, mindig nagyszerű élményt jelentett, biztos vagyok benne, hogy most is az lesz.

– Milyen összeállítással érkezik Kézdivásárhelyre? 

– Az előbb említett Jazzkívánságműsor magyarul programmal érkezünk Falusi Mariannal, ahol a legismertebb magyar slágerek jazzes feldolgozásait játsszuk. Egy igazi együtt éneklős, felszabadult koncert várható, pont olyan, mint amilyen 2018-ban is volt. Elhangzik majd többek között a Nagy utazás, a Várj, míg felkel majd a nap, a Vigyél el, játszunk dalt Balázs Fecótól, Demjéntől, Kovács Katitól, az R-GO-tól és még a Bagossy Brotherstől is.

– Mennyi munka van ebben a sok fellépésben? Hogyan osztja be a mindennapjait?

– Kimondani is szörnyű, de 42 éve zongorázom, és 35 éve játszom rendszeresen közönség előtt. Mérhetetlen mennyiségű gyakorlás, próba és munka van ebben a történetben. Ráadásul mi soha nem lazsálhatunk, a gyakorlás nem elhagyható, az életünk része. Az napi időbeosztásba mindig bele kell férjen. Nekem a saját zenekarom a fő állásom, nem tanítok, nem dolgozom hagyományos munkahelyen. Így szabadon osztom be az időm, és az a helyzet, hogy nagyon sokat dolgozom. Mindig az éppen adott feladatok határozzák meg, mit csinálok egy életszakaszban, így soha nem válik semmi unalmas rutinná.

– Mi a véleménye arról, hogy kevés fiatal jár jazzkoncertre? Mi lehet ennek az oka?

– A mi koncertjeinkre sok fiatal jár. Lehet, hogy más jazz-zenekarok koncertjeire nem, de a mieinkre igen. Talán azért, mert bárhány évesek leszünk is, szerintem örök fiatalok maradunk, frissek, energikusak, életvidámak vagyunk, és ezt úgy tűnik, érzi a közönség.

– Több díjban is részesült már. Mit jelentenek ezek az ön számára?

– Természetesen nagyon jól esik minden pozitív visszajelzés és díj. Fontos azonban ezeket a helyükön kezelni. Bár már háromszor kaptam Fonogram-díjat, ami a tulajdonképp a magyar Grammy-díj, és az adott év legjobb lemezéért jár, de ugyanezzel az erővel más is kaphatta volna, hiszen olyan sok a kitűnő muzsikus és zenekar. Sokszor hajszálon múlik a döntés, és tudjuk, hogy az ízlések és pofonok különbözők.

– Mennyire elégedett az életével? 

– Maximálisan. Fantasztikus családom van, azt csinálom, amit szeretek, azokkal, akiket szeretek, és ott, ahol szeretem. Ennél nem kívánhatnék többet.