„Mindenem megvan, amit szeretnék”

Amióta újságíróként dolgozom, azóta imádok olyan nőkkel interjúzni, akikre példaképként tekintek. Kolcsár Linda három gyerek édesanyja, 22 gyerek pedagógusa, előadások szereplője, illetve énekesnő. De hogyan lehet ennyi mindent egyszerre végezni, melyik szerep hogyan kapcsolódik a másikkal, és mikor van ideje az embernek önmagára? Kolcsár Linda vezetett be minket pörgős életébe.

– Nagyon érdekes számomra az az életvitel, amit képvisel: édesanya, pedagógus, énekesnő, művésznő. Hogyan kapcsolja össze ezeket?

– Az az érdekes és egyben kihívás, hogy ezeket nem kell összekapcsolni, mert ezek a „szerepek” automatikusan táplálkoznak egymásból, egymásba fonódnak, valójában ezek egységében vagyok az, aki vagyok.

– Hogyan néz ki egy hosszú, mindennel megtűzdelt napja?

– Hogy egy nap sikeresen telt-e el vagy sem, leginkább két tényezőtől függ: szervezettség és energia. Három gyerekkel, majd még 22 gyerekkel, munkával, délutáni programokkal színes minden napom, és igazán hasonlít egy hullámvasúthoz, de minden este úgy fekszem le, hogy megéri így élni.

– Élete minden területén kapcsolatot alakít ki gyerekekkel, felnőttekkel. Hogyan hat ez önre?

– Társasági ember vagyok, könnyen teremtek kapcsolatot mind felnőtt emberrel, mind gyerekkel. Szükségem van ezekre az energiákra, hogy tovább pörögjek. Ha különbséget kéne mondanom a két kötelék között, az leginkább a fent említett energiák milyenségében van. A gyerekek a bennem levő játékosságot és kíváncsiságot erősítik meg.

– Beszéljünk A medve nem játék című interaktív előadásról, amelyet már ezelőtt tíz évvel is előadtak nálunk. Mi a „hosszú életének” a titka?

– A medve nem játék egy örökérvényű előadás, hiszen gyerekeknek szól, ebből adódóan mindig van friss közönségünk, és ezáltal mi, előadók is frissen maradunk. Interaktív játék – ez a titka az előadásnak. Olyan turnén is voltunk, hogy napi négy előadást játszottunk le egymás után és mégis mind a négy teljesen más volt, mert minden gyerekcsapat más. Másképp kapcsolódnak be a játékba, vannak félénkebbek, bátrabbak.

– Miért fontos a gyerekeknek, hogy egy előadásban ők is szereplővé váljanak? Mit próbálnak ezáltal tanítani nekik?

– Isten ments, hogy bármit is tanítani akarjak nekik, mivel szerves részei már első pillanattól a játéknak, megélik, átélik, olyanná válik számukra, mintha szerepjátékot játszanának – egy kis segítséggel –, és tudjuk, hogy a kisgyermek fő tevékenysége ebben a korban a játék. És persze azáltal, hogy átéli, megéli a medvevadászatot, sok mindent tanul: tánc, ritmus, ének, hangszerek, szokások.

– Különböző előadásokban is fellépett már – gondolok itt például március 15-i produkciókra. Milyen, a gyerekdaraboktól eltérő tapasztalatot jelentettek ezek?

– Volt egy időszaka az életemnek, amikor sok más produkcióban is részt vehettem, nem csak gyerekelőadásban, az egy teljesen más világ, más érzés, és szintén táplálék volt a lelkemnek. De a szívem csücske ezidáig A medve nem játék. Minden egyes előadás után azt érzem, hogy megéri gyerekekkel lenni, gyereknek lenni, nem hiába lettem óvónő, azt hiszem, hisz az oviban is ugyanezt az érzést kapom meg. Nagyon szeretem a zenésztársaimat a produkcióban. Annyira össze vagyunk szokva, hogy már az apró mozdulataimból is tudják, hogy hová kell kanyarodni a játékban.

– Mi a legfontosabb dolog az életében? Milyen értékeket képvisel?

– Pár hónapja sok minden átértékelődött bennem egy veszteség kapcsán, és a legfontosabb, hogy azokkal legyek, akik fontosak nekem. Minden pillanatot éljek meg a maga nehézségeivel, haragjával, feszültségeivel, boldogságával együtt. Gyönyörű családom van, amiért borzasztóan hálás vagyok. Csodálatos szakmám van, ami folyamatosan pörgésben tart.

(Az interjú teljes változatát a Vigadó Művelődési Ház Facebook-oldalán olvashatják.)