„Teljesült egy álmom”

A gelencei Márkos Ágnesnek vasárnap egy régi vágya teljesül, kiállításon láthatja viszont festményeit. A 24 éves fiatal tehetség gyerekkora óta alkot, egy weboldal ötlete foglalkoztatja, ahol festményeit árusíthatná. Ő mesélt nekünk a kezdetekről, alkotásairól és terveiről.

– Mikor érezted úgy, hogy papírt és festéket kell ragadnod?

– Ez az érzés kislánykoromban kezdődött, amikor az óvó néni felmutatta mindenkinek, mit festettem, és megdicsért, hogy mennyire ügyes vagyok, milyen gyönyörűen lefestettem azt a három pirospozsgás paradicsomot mosollyal az arcukon. Ez a dolog olyan lendületet adott annak a kicsi lánynak, hogy utána esténként leült, és a kisasztalnál festett, rajzolt. Ezek az alkotások mindig egy másik világba röpítettek, ahol bármi lehetséges volt, és ez teljes békességet adott nekem. Imádtam a meséket, főleg a szép hercegkisasszonyokat, ezért hercegnőket festettem, amit édesanyám sokáig őrzött a falra kifüggesztve. Volt egy időszak, amikor teljesen abbamaradt minden. Aztán jött a „véletlen”, amit én a Jóisten gondoskodásának nevezek, egy buszon utaztam Vetró András művész úrral. Jót beszélgettünk, lendületet adott, és akkor elhatároztam, ha jön az ihlet, akkor lefestem, ami bennem van. Ez körülbelül három éve volt, azóta bármilyen intenzív érzelem legyen bennem, festek: lehet ez düh, szomorúság, vidámság, hála, félelem, nyugodtság.

– Mi volt az első alkotásod?

– Az első, vászonra festett alkotásom egy tengerpart volt, amelyen épp lemenőben van a nap. Az ihletet egy kép adta, egy naplementéről, rímelt az érzelmeimmel. Akkor az volt a legszebb festményem a szememben, de aztán jött a következő és következő, és én mindig a legutóbbit láttam a legszebbnek. Gondolom, ez a fejlődésnek köszönhető, hiszen minden egyes kép hozzájárul ehhez.

– Hány festményed és rajzod van?

–Pontosan nem tudom, mert mindig elajándékoztam őket, szerettem látni az embereken a mosolyt, amikor megkapták, mert ezek az alkotások mindig a legbelsőbb lényemből születtek, és ahogy a képre/rajzra mosolyogtak, olyan volt, mintha rám mosolyogtak volna, arra, aki igazán vagyok.

– Hobbiból festesz, vagy szoktál eladni is képeket?

– Az elején hobbiból festettem, és mint említettem, ajándékba adtam a szeretteimnek. Többnyire a családom és barátaim születésnapjára, most is előttem vannak, ahogy kérdezik „nekem mikor festesz?” amire mindig az a válaszom „ami késik, nem múlik”. Az ihlet forgandóságát Vetró András magyarázta el nekem, ami pontosan leírja azt, ami történik velem, valahogy így fogalmazott: „Sosem lehet tudni, mikor tör rád az ihlet, de amikor jön, akkor meg kell ragadni”. Sokáig beszélgettünk a művészetről, és jártam hozzá egy pár alkalommal rajzolni is, de aztán abbamaradt, ahogy eljöttem Kolozsvárra, egyetemre. Nehéz volt kilépni a komfortzónámból, de most már eladásra is festek/festettem. Sőt, olyan nagy „sikere” lett a legutóbbi képemnek, hogy terveimben van egy saját weboldal készítése is, ahol megtekinthetőek az addigi képeim, és felvehető velem a kapcsolat rendelés érdekében.

– Tudnál említeni egy olyan képzőművészt, aki számodra követendő példa?

– Szerintem rengeteg embert kellene megemlíteni, amikor egy művészt keresünk követendő példának, hiszen nagyon sok művész van a világon, és mind nagyon sokszínű. A művészet mindenkinek az, ami örömet okoz, amiben megtalálja önmagát.

– Mi a legnagyobb álmod?

– Talán az, hogy halálom után méregdrágák legyenek a festményeim. Ez csak vicc. Az álmom az, hogy olyan dolgokat tegyek az életemben, amelyekben önmagamra találhatok. Viszont, ha már festésről beszélünk, midig is vágytam arra, hogy legyen egy kiállításom, és nagyon boldog vagyok, hogy ez most vasárnap megvalósulhat. A virtuális tárlat a Vigadó Facebook-oldalán tekinthető meg. Remélem, az alkotásai minden embernek adni tudnak majd valami pluszt, és megjelenik az a bizonyos öröm az arcukon.