Visszatekintés a Magyar Állami Népi Együttes tavalyi évére

A Magyar Állami Népi Együttes sikeres évet tudhat maga mögött. Bemutatók, turnék szerepelnek a palettán. Az elmúlt évet Mihályi Gábor együttesvezető foglalja össze.

„Lehet, hogy dicsekvésnek tűnik, de mint általában, tavaly is kiváló és emlékezetes évet zárhattunk. Jóllehet, nem ünnepeltünk kerek évfordulót, s igazán különleges események sem történtek velünk, mégis egy művészeti együttes mindennapjainak számos fontos szegmensére, – mint bemutatók, felújítások, országon belüli és Kárpát-medencei turnék – szívesen emlékezünk.

Felújítottuk a talán legkedvesebb előadásomat, a Hajnali holdat, ami az édesanyám élettörténete is egyben. Utolsó éveit vele tölthettem, s szülém csak mesélte a végeláthatatlan történeteit, a magyar asszonyok sorsának momentumait. Több mint fél évtizede állítottam színpadra, de úgy tűnik, aktualitásából semmit sem veszített, a női léleknek, a nők életciklusainak lírai bemutatása. Azért is különleges ez az előadás, mert az Együttes női tánckara gyakorlatilag végigtáncolja, verseli, énekli.

Szeptemberben mutatta be az Együttes a Nagyvárosi Vándorok című tánckoncertjét. Különleges produkció: Társulatunk az utolsó Magyarországon, ahol a cigányzenének még megvan a respektje. Ennek alapja, hogy kiváló cigányzenészek dolgoznak nálunk a zenekarban. Vezetőjük Radics Ferenc volt az előadás szerkesztője, s mintegy természetes és szükségszerű folyamatként egyik tehetséges fiatal táncosomra, tanítványomra, Farkas Máté rendező-koreográfusra bíztam a színpadra állítást. A siker olyannyira egyértelmű, hogy a következő, februári előadást is táblás ház mellett játsszuk.

Fontos volt számunkra a Kárpát-medencei megjelenésünk, ennek szellemében novemberben egy hat előadásos turnén vettünk részt Erdélyben, javarészt Székelyföldön. Két előadással, a már említett Hajnali holddal, s a Kolozsvári piactéren produkcióval léptünk színpadra. Az is különlegessége volt ennek a vendégjátéknak, hogy ekkor Sepsiszentgyörgyön rendezték meg a XXXIII. Népzene- és Néptánctalálkozót, s ennek a jeles eseménynek lehettünk díszvendége.

Egy egzotikus utazást azért kiemelnék, a Társulat a Magyar Rapszódia című összeállításával – szintén, mint díszvendég – a kínai Langfang Fesztiválon lépett fel két alkalommal. Az ötmilliós ’kisváros’ mintegy kétszáz kilométerre esik a fővárostól. Szívet melengető volt, hogy a Selyemút Nemzetközi Központ mintegy kétezer fős nézőtere mindkét alkalommal megtelt, s a közönség hangos ovációval fogadta bemutatónkat.

Egy fontos kezdeményezésünket is megemlíthetek. A drámapedagógiai nevelés keretében a döntően gimnazistákból álló fiatalokat szólíthattuk meg, akik talán nincsenek közel a hagyományos kultúrához, de nyitottak és érdeklődők, s ha megfelelő módszerekkel ismertetjük meg velük a mi sajátos néptánc világunkat, akkor ez megérintheti őket. Ehhez viszont szakembereket kellett bevonnunk, akikkel szoros munkakapcsolat alakult ki. Háromlépcsős folyamat volt: az osztályokban az Együttes táncosai helyzeteket alakítottak ki a fiatalokkal, ami már rávezetett az előadásra. Ezt követően megnézték a Szarvasének című produkciót, majd egy utófeldolgozó beszélgetéssel mélyítettük el a látottak élményét.

Január 6-án Újévköszöntőnkkel lépünk fel a Müpában. Az előadás középpontjában a család áll. Mindnyájan tudjuk, hogy a család milyen erős kohéziót jelent: a tudások átörökítésének talán a legerősebb fóruma. Erről később részletesebben szólnék.
Minden kedves olvasónknak és nézőnknek boldog új évet kívánok!”

(közlemény)