Volt politikai foglyok emlékeztek

Bizonyságtétel a túlélésről címmel került sor a sepsiszentgyörgyi Gyöngyvirág utcai református templomban az egyház és társadalom kapcsolatát elemezni hivatott Teológia mindenkinek rendezvénysorozat IV. előadására, amelynek meghívottjai a Volt Politikai Foglyok Szövetségének (VPFSZ) háromszéki tagjai voltak.

A téma iránt szép számban érdeklődők döbbent csendben hallgatták a kommunista diktatúra három erdélyi áldozatának üldöztetésről, megtorlásról, börtönévekről és azok következményeiről szóló beszámolóját.

A vendégeket és egybegyűlteket házigazdaként köszöntő Hegyi István lelkipásztor bevezetőjében rámutatott, Romániában a kommunizmus már közvetlenül a II. világháború befejezése után elkezdte szedni áldozatait. Mindenkit meghurcoltak vagy örökre elnémítottak, aki valamilyen módon kiemelkedett a közösség soraiból. Ezt támasztja alá a betegsége miatt hiányzó Puskás Attila tanár édesapja, Puskás Lajos példája is. Őt ugyanis 1947 májusában tartóztattak le, és vetették ítélet nélkül egy fél évre rácsok mögé. A szamosújvári fegyházban eltöltött időszak „élményeit” megörökítő, bizonylatokkal kiegészített börtönnaplója 2008-ban jelent meg Puskás Attila szerkesztésében. Két fiát, Attilát és Csabát az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc eseményeivel kapcsolatos rendszerellenes tevékenység vádjával tartóztatták le 1959-ben, és ítélték húsz, illetve tizennyolc év kényszermunkára, ahonnan 1964-ben szabadultak közkegyelemmel.

Tanárához, Puskás Attilához kapcsolódik az egykor jogtalanul elítéltek közül elsőként szóló Zsók László meghurcolása, aki az 1956-os magyarországi eseményekkel való rokonszenvezése miatt került bíróság elé 1959-ben a csíkszeredai tanár-diák perben. Négy hónapi vizsgálati fogság után ítélték súlyos börtönévekre, 14 esztendős korában. Azonos sorsra jutott Váncsa Árpád is, akit 1961 decemberében, tizenkét hónap vizsgálati fogságot követően ítéltek hat év börtönre az 1957-ban, 14 éves fejjel írt verse miatt, amelyben burkoltan a levert magyar szabadságharc újraindítására buzdított.

A VPFSZ háromszéki elnöke, Török József kálváriája sorstársainál jóval később kezdődött. Huszonegy éves korában, 1965 novemberében tartóztatták le, és 1966-ban ítélték 12 év fegyházra, amelyből a nagyenyedi börtönben, köztörvényes bűnözők között kilencet le is töltött. Őt és társait felforgató szervezet létrehozására irányuló rendszerellenes szervezkedés okán ültették a vádlottak padjára.

A visszaemlékezők egybecsengő véleménye szerint a rácsok mögött töltött éveket csak Istenbe vetett hitből fakadó kemény akarattal lehetett túlélni. Ebben a szintén politikai okok miatt velük sínylődő, különböző felekezethez tartozó papok segítettek nekik titokban, ugyanis az egyházi megnyilvánulások szigorúan tiltva voltak. Szabadulásuk után pedig újabb megpróbáltatások vártak rájuk, megfigyelés alatt tartották őket, nem folytathatták tanulmányaikat, és csak alacsonyabb szintű munkát végezhettek. Szomorú és felháborító, hogy a volt politikai foglyok közül a román állam a mai napig sem részesített senkit erkölcsi jóvátételben. Mindezek ellenére a szívükben nincs harag, és a besúgóiknak, vallatóiknak, fölöttük ítéletet mondóknak és őket fogságuk alatt bántalmazóknak egyaránt megbocsátottak. De nem felejtenek.