Zenetanár a színpadon

Könczey Jenő zenetanár, jazz-zongorista neve nem ismeretlen a háromszéki zeneéletben: olyan neves zenekarokban tevékenykedett, sikeres kezdeményezésekben vett részt, mint az Alias Sinatra, a NemEz, de a sepsiszentgyörgyi városnapok alkalmával Földes László (Hobo) erdélyi bandájában is bizonyított, és még sorolhatnánk. Lapunk többek között arra volt kíváncsi, zenei munkássága befolyásolja-e pedagógiai módszereit.

– Bemutatkozna röviden?

– 1976-ban születtem Sepsiszentgyörgyön. Édesapám zenetanár, illetve kántor, úgymond beleszülettem a zene vonzásába. Gyermekkoromban voltak pillanatok, amikor úgy éreztem, zenész helyett inkább futballista lennék – ez a gondolat leggyakrabban a napi gyakorlások tükrében merült fel bennem –, de szüleim hamar jobb belátásra bírtak.

– Emlékszik-e az első zenei szereplésére?

– Nem pontosan, de szüleim gyakran meséltek azokról az időkről is, amikor az óvodában szólistaként léptem színpadra. Az iskolában hegedűn tanultam 8 évet, majd brácsára váltottam. A líceum elvégzése után nem volt kérdéses, hogy a zenekonzervatóriumra jelentkezem. Ha visszagondolok, a focin kívül más „szakma” sosem vonzott igazán.

– Hegedűn, brácsán tanult, a köztudatban pedig zongoristaként ismerik. Miért váltott zongorára?

– Az iskolában mellékhangszerként zongorán is tanultam, ami ötödik osztálytól kötelező volt. Tinédzser koromban a Pionírok Házában (jelenlegi Tanulók Palotája – szerk. megj.) kezdtem el dob szakon tanulni Kertész Jánosnál, aki, miközben dobolni oktatott, érdekes jazzharmóniákkal kísért, szabadon. Lenyűgözött ez a világ, elkezdtem foglalkozni vele, és autodidaktaként jazz-zongorát tanultam. Jelenleg hegedűt, brácsát tanítok, zongorán pedig különféle zenekarok billentyűseként játszom.

– Tanárként segíti-e a munkáját a koncerteken szerzett tapasztalat?
– Van olyan elmélet, hogy az aktívan koncertező tanár gyakorlatiasabb tanácsokkal tudja ellátni a diákjait, de én nem így gondolom. Nem kötelező egy tanárnak a koncertéletben jelen lennie ahhoz, hogy jó pedagógus legyen. Egy jó tanár elsősorban türelmes a diákjaival, illetve mivel minden gyermek másmilyen, ezért egyénre szabottan, a szintjüket figyelembe véve oktat.

– Biztosan vannak kevésbé tehetséges diákjai is, őszintén megmondja-e nekik, hogy válasszanak más pályát?
– Kevés az a gyerek, aki önszántából napi rendszerességgel gyakorol egy hangszeren. Számomra az a legfontosabb, hogy a gyerekekkel megszerettessem a zenét, a hangszert, amin játszik. A zeneiskola mellett a Művészeti és Népiskolában is tanítok, ahova csak azok járnak, akik igazán akarnak tanulni, ezért itt nyilvánvalóbb a visszajelzés. Vannak kevésbé tehetséges fiatalok is, ők menet közben – ahogy nehezedik a tananyag – feladják, ám jó, ha minél hamarabb szembesülnek azzal, más pályát kéne választaniuk. Őszintén megbeszélem a szülőkkel, ha látom, hogy pár év után sem tud felzárkózni a diák, és el fog bukni a vizsgákon.