Keresztény-havason gyülekeznek a városiasodó medvék
Mircea Fechet, Románia környezetvédelmi minisztere egyik legutóbbi nyilatkozatában m...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
A GCS szerint olyan személyekről van szó, akiknek korábban nem volt pozitív teszteredményük.
25.794 pácienst gyógyultnak nyilvánítottak, 3440-en tünetmentesek voltak, így ők tíz nap után elhagyhatták a kórházat.
Ezidáig országos szinten 1.110.534 teszt eredményét dolgozták fel Romániában. Ezek közül 7574-et az elmúlt 24 órában hajtottak végre, 4877-et az eset meghatározása és az orvosi protokoll alapján és 2697-et kérésre. Ezenkívül a GCS legutolsó tájékoztatása óta jelentették 59 olyan teszt eredményét is, amelyeket nem az elmúlt 24 órában dolgoztak fel.
Az elmúlt 24 órában 19, koronavírussal diagnosztizált személy haláláról érkezett jelentés – közölte hétfőn a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS). Ezzel 2206-ra emelkedett a koronavírussal összefüggésbe hozható halálesetek száma.
A GCS adatai szerint a július 26-a 10 óra és 27-e 10 óra között eltelt 24 órában 11 férfi és 8 nő elhalálozását jelentették. Őket a Bákó, Botoşani, Brăila, Brassó, Buzău, Călăraşi, Krassó-Szörény, Galac, Iaşi, Máramaros, Mehedinţi, Prahova, Szeben megyei kórházakban kezelték.
A halálos áldozatok közül egy személy a 30 és 39 év közötti korosztályhoz tartozott, egy személy a 40 és 49 év közötti korosztályhoz, ketten 50 és 59 év közöttiek, hatan 60 és 69 év közöttiek, heten 70 és 79 év közöttiek voltak, két személy pedig 80 éven felüli volt. Két személy kivételével valamennyien más betegségekben is szenvedtek.
6876 személyt kezelnek kórházban COVID 19-cel – jelentette hétfőn a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
Jelenleg 353 személyt az intenzív osztályon ápolnak.
Románia területén 1900 koronavírus-fertőzött személy van otthoni, 4112 intézményi elkülönítésben.
Ugyanakkor 12.396 koronavírus-fertőzött személy van otthoni, 14 intézményi karanténban.
Változatlanul Bukarestben (5328) és Suceava megyében (4421) van a legtöbb igazolt koronavírusos eset. Argeş és Brassó megyében az esetszám meghaladja a kétezret – derül ki a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS) hétfői tájékoztatásából.
Az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP) jelentése értelmében az esetek megyék szerinti eloszlása a következő:
* Fehér – 688
* Arad – 930
* Argeş – 2814
* Bákó – 1211
* Bihar – 811
* Beszterce-Naszód – 792
* Botoşani – 1.144
* Brassó – 2811
* Brăila – 666
* Buzău – 1182
* Krassó-Szörény – 201
* Călăraşi – 275
* Kolozs – 1073
* Konstanca – 811
* Kovászna – 398
* Dâmboviţa – 1631
* Dolj – 625
* Galac – 1907
* Giurgiu – 380
* Gorj – 699
* Hargita – 464
* Hunyad – 878
* Ialomiţa – 695
* Iaşi – 1329
* Ilfov – 1173
* Máramaros – 354
* Mehedinţi – 609
* Maros – 918
* Neamţ – 1147
* Olt – 654
* Prahova – 1631
* Szatmár – 91
* Szilágy – 156
* Szeben – 864
* Suceava – 4421
* Teleorman – 316
* Temes – 1014
* Tulcea – 261
* Vaslui – 524
* Vâlcea – 387
* Vrancea – 1593
* Bukarest – 5328
A GCS nyilvántartásában szerepel 46 további fertőzött személy, akik egyik megyei összesítésben sem jelennek meg.
A GCS legfrissebb összesítése szerint 45.902 fertőzött személyt tartanak számon jelenleg Románia területén. Az utolsó jelentés óta 1014 új esetet igazoltak.
Országszerte 258 személyt újrateszteltek és ismét pozitív lett a koronavírustesztjük – közölte hétfőn a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
Ezek megyék szerinti eloszlása a következő:
* Fehér – 6 eset
* Arad – 8
* Argeş – 21
* Bákó – 21
* Bihar – 4
* Beszterce-Naszód – 0
* Botoşani – 3
* Brăila – 3
* Brassó – 14
* Buzău – 10
* Călăraşi – 0
* Krassó-Szörény – 0
* Kolozs – 13
* Konstanca – 3
* Kovászna – 0
* Dâmboviţa – 5
* Dolj – 5
* Galac – 1
* Giurgiu – 1
* Gorj – 0
* Hargita – 5
* Hunyad – 3
* Ialomiţa – 3
* Iaşi – 4
* Máramaros – 3
* Mehedinţi – 13
* Maros – 1
* Neamţ – 0
* Olt – 12
* Prahova – 13
* Szilágy – 0
* Szatmár – 0
* Szeben – 11
* Suceava – 10
* Teleorman – 1
* Temes – 10
* Tulcea – 1
* Vâlcea – 1
* Vaslui – 0
* Vrancea – 6
* Bukarest – 43
* Ilfov – 6
A GCS legutóbbi tájékoztatása óta 1104 új koronavírusos megbetegedést igazoltak Romániában.
Az elmúlt 24 órában 1364 bírságot rótt ki a rendőrség és a csendőrség összesen 471.500 lej értékben a COVID-19 világjárvány enyhítésére és leküzdésére irányuló intézkedések megszegése miatt – közölte hétfőn a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
Ugyanebben az időszakban két ügyben indítottak eljárást az illetékes belügyi szervek a betegségek leküzdésének meghiúsítása miatt.
Az elmúlt 24 órában 567 hívás érkezett az 112-es egységes segélyhívószámra a koronavírussal kapcsolatban.
A GCS emlékeztet, hogy a belügyi tárca július 4-étől a lakosság rendelkezésére bocsátott egy újabb zöldszámot, a 0800800165-öst, amelyen a polgárok az elrendelt egészségügyi óvintézkedések megszegését jelenthetik.
A GCS ismét felhívja a polgárok figyelmét, hogy kizárólag hivatalos forrásokból tájékozódjanak a koronavírusról, ugyanakkor emlékeztet, hogy a 0800.800.358-as zöldszámon is kérhetnek információkat. A zöldszám nem sürgősségi szám, ez csak a tájékoztatást szolgálja, hétfőtől péntekig, 8 és 20 óra között hívható – nyomatékosítják.
A külföldön élő román állampolgárok körében ez idáig összesen 5329 személyt diagnosztizáltak koronavírussal, az elhalálozások száma 123 maradt – közölte hétfőn a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
A külföldön élő, koronavírussal megfertőződött román állampolgárok közül 2401 Németországban, 1891 Olaszországban, 561 Spanyolországban, 157 az Egyesült Királyságban, 124 Franciaországban, 111 Ausztriában, 28 Hollandiában, 16 Görögországban, hat Japánban, négy az Egyesült Államokban, három Belgiumban, kettő-kettő Cipruson, Namíbiában, Indonéziában, Svájcban, Törökországban, Izlandon, Fehéroroszországban, és egy-egy Argentínában, Tunéziában, Írországban, Luxemburgban, az Egyesült Arab Emírségekben, Máltán, Brazíliában, Indiában, Bulgáriában, Kazahsztánban, Ukrajnában, Svédországban és a Kongói Köztársaságban van.
A koronavírus-járvány kitörése óta 123 igazoltan fertőzött román állampolgár halt meg külföldön: 43 az Egyesült Királyságban, 31 Olaszországban, 19 Franciaországban, 14 Németországban, kilenc Spanyolországban, kettő Belgiumban, egy-egy Svédországban, Svájcban, az Amerikai Egyesült Államokban, Brazíliában, és a Kongói Köztársaságban.
A külföldön élő, koronavírussal fertőzött románok közül eddig 165-öt nyilvánítottak gyógyultnak: 135-öt Németországban, 18-at Franciaországban, hatot Japánban, kettőt-kettőt Indonéziában és Namíbiában, egyet-egyet Luxemburgban és Tunéziában.
A GCS ismét felhívja a külföldön élő román állampolgárok figyelmét, hogy a +4021.320.20.20 számon érdeklődhetnek a COVID-19-cel kapcsolatos tudnivalókról.
Július 26-áig összesen 1.670.732 koronavírusos megbetegedést jegyeztek Európában (EU/EGT, Egyesült Királyság, Monaco, San Marino, Svájc, Andorra). A legtöbb eset az Egyesült Királyságban, Spanyolországban, Olaszországban, Franciaországban és Németországban van.
Globális szinten 16.018.105 koronavírusos megbetegedést jegyeztek.
(Agerpres)