Keresztény-havason gyülekeznek a városiasodó medvék
Mircea Fechet, Románia környezetvédelmi minisztere egyik legutóbbi nyilatkozatában m...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
A fertőzöttek közül 13.426-ot gyógyultnak nyilvánítottak és kiengedtek a kórházból.
Jelenleg 159 beteget ápolnak az intenzív osztályon.
Ez idáig 1270, koronavírussal összefüggésbe hozható halálesetet regisztráltak Romániában.
Suceava megyében és Bukarestben van a legtöbb koronavírusos beteg, 3536, illetve 2015 – derül ki a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS) hétfői tájékoztatásából.
A GCS legfrissebb összesítése szerint 19.398 fertőzött személyt tartanak számon jelenleg Románia területén, ezek közül 13.426-ot gyógyultnak nyilvánítottak és hazaengedtek a kórházból.
Az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP) jelentése értelmében az esetek megyék szerinti eloszlása a következő:
Fehér – 385 eset
Arad – 697
Argeş – 263
Bákó – 507
Bihar – 612
Beszterce-Naszód – 336
Botoşani – 772
Brassó – 752
Brăila – 28
Buzău – 198
Krassó-Szörény – 112
Călăraşi – 95
Kolozs – 557
Konstanca – 283
Kovászna – 230
Dâmboviţa – 290
Dolj – 230
Galac – 603
Giurgiu – 222
Gorj – 146
Hargita- 136
Hunyad – 632
Ialomiţa – 364
Iaşi – 575
Ilfov – 530
Máramaros – 100
Mehedinţi – 114
Maros – 680
Neamţ – 883
Olt – 91
Prahova – 113
Szatmár – 61
Szilágy – 93
Szeben – 505
Suceava – 3536
Teleorman – 144
Temes – 506
Tulcea – 150
Vaslui – 162
Vâlcea – 30
Vrancea – 626
Bukarest – 2015.
3074 határon túli román állampolgárt diagnosztizáltak koronavírussal, a halálesetek száma továbbra is 106 – közölte hétfőn a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
A 3074 külföldön élő fertőzött román állampolgár közül 1699-en Olaszországban, 561-en Spanyolországban, 583-an Németországban, 87-en Nagy-Britanniában, 84-en Franciaországban, 28-an Hollandiában, hatan Japánban, négyen Ausztriában, hárman Belgiumban, hárman az Amerikai Egyesült Államokban, ketten Namíbiában, ketten Indonéziában, ketten Svájcban, ketten Törökországban fertőződtek meg, egy-egy személy pedig Argentínában, Brazíliában, Írországban, Luxemburgban, Svédországban, Máltán, az Egyesült Arab Emírségekben, valamint Tunéziában.
A koronavírus-járvány kitörése óta 106, SARS-CoV-2 vírussal fertőzött román állampolgár vesztette életét külföldön: 35-en Nagy-Britanniában, 31-en Olaszországban, 19-en Franciaországban, kilencen Spanyolországban, haton Németországban, ketten Belgiumban, egy-egy személy pedig Svédországban, Svájcban, az Egyesült Államokban és Brazíliában halt meg.
A koronavírussal diagnosztizált külföldön élő román állampolgárok közül 22-t nyilvánítottak gyógyultnak: kilencet Németországban, kilencet Franciaországban, kettőt Indonéziában, egyet Luxemburgban és egyet Tunéziában.
A GCS ismét felhívja a polgárok figyelmét, hogy kizárólag hivatalos forrásokból tájékozódjanak a koronavírusról, ugyanakkor emlékeztet, hogy a 0800.800.358-as zöldszámon is kérhetnek információkat. A zöldszám nem sürgősségi szám, ez csak a tájékoztatást szolgálja – nyomatékosítják. A külföldön élő román állampolgárok a +4021.320.20.20 számon érdeklődhetnek a COVID-19-cel kapcsolatos tudnivalókról.
Május 31-éig összesen 1.398.425 koronavírusos esetet jegyeztek Európában. A legtöbb koronavírusos beteg Olaszországban, Franciaországban, Németországban, Spanyolországban és az Egyesült Királyságban van.
Románia területén jelen pillanatban 2424 személy van hatósági karanténban, 90.292-en pedig otthoni elkülönítésben, orvosi megfigyelés alatt – tájékoztatott hétfőn a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
Mindeddig 443.252 koronavírustesztet végeztek az országban.
Az elmúlt 24 órában 354 hívást regisztráltak az 112-es egységes segélyhívószámon és 867-et az állampolgárok tájékoztatására létrehozott zöld számon (0800.800.358).
Az elmúlt 24 órában 148 bírságot rótt ki a rendőrség és a csendőrség összesen 138.820 lej értékben a COVID-19 világjárvány enyhítésére és leküzdésére irányuló intézkedések megszegése miatt – közölte hétfőn a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
Ugyanebben az időszakban két ügyben indítottak eljárást az illetékes belügyi szervek a betegségek leküzdésének meghiúsítása miatt.
Vasárnap ugyanakkor 55 személyt helyeztek 14 napra hatósági karanténba, mert nem tartották tiszteletben a lakhelyi elkülönítésre vagy a hatósági karanténra vonatkozó előírásokat.
(Agerpres)