Keresztény-havason gyülekeznek a városiasodó medvék
Mircea Fechet, Románia környezetvédelmi minisztere egyik legutóbbi nyilatkozatában m...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
A GCS szerint olyan személyekről van szó, akiknek korábban nem volt pozitív teszteredményük.
Az új esetekkel 68.046-ra nőtt a fertőzöttek száma. 31.920 pácienst gyógyultnak nyilvánítottak, 7.497-en pedig tünetmentesek voltak, így ők tíz nap után elhagyhatták a kórházat.
Ez idáig 1.478.056 koronavírusteszt eredményét dolgozták fel Romániában. Ezek közül 22.914-et az elmúlt 24 órában végeztek el, 13.439-et az esetmeghatározás és az orvosi protokoll alapján, 9.475-öt pedig kérésre.
7431 személyt kezelnek kórházban COVID 19-cel – jelentette pénteken a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
Jelenleg 473 személy szorul intenzív terápiás kezelésre.
Románia területén 8799 igazoltan koronavírus-fertőzött személy van otthoni, 5179-en pedig intézményi elkülönítésben.
Ugyanakkor 24.859 személy van otthoni, 77 pedig intézményes karanténban.
Az elmúlt 24 órában 44, koronavírussal diagnosztizált személy haláláról érkezett jelentés – közölte pénteken a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS). Ezzel 2904-re emelkedett a koronavírussal összefüggésbe hozható halálesetek száma.
A GCS adatai szerint a jelzett időszakban 29 férfi és 15 nő elhalálozását jelentették. Őket Argeş, Bákó, Botoşani, Brassó, Krassó-Szörény, Kolozs, Dâmboviţa, Dolj, Giurgiu, Gorj, Hargita, Ialomiţa, Iaşi, Máramaros, Mehedinţi, Maros, Neamţ, Olt, Prahova, Temes, Vaslui, és Vrancea megyei, valamint bukaresti kórházakban kezelték.
A halálos áldozatok közül egy személy 30 és 39 év közötti volt, öt a 40 és 49 év közötti korosztályhoz tartozott, négyen az 50 és 59 év közötti korosztályhoz, 13-an 60 és 69 év közöttiek, 13-an 70 és 79 év közöttiek, nyolcan pedig 80 éven felüliek voltak.
Az elhunytak közül 43-an más betegségekben is szenvedtek, egy személy esetében pedig ez idáig nem jelentettek társbetegségeket.
Bukarestben (172), valamint Prahova (78) és Argeş (68) megyében igazolták a legtöbb új koronavírusos esetet az elmúlt 24 órában – derül ki a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS) pénteki tájékoztatásából.
Az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP) jelentése értelmében az új esetek megyék szerinti eloszlása a következő:
* Fehér – 17 eset
* Arad – 22
* Argeş – 68
* Bákó – 55
* Bihar – 56
* Beszterce-Naszód – 9
* Botoşani – 6
* Brassó – 38
* Brăila – 26
* Buzău – 30
* Krassó-Szörény – 19
* Călăraşi – 2
* Kolozs – 35
* Konstanca – 22
* Kovászna – 21
* Dâmboviţa – 59
* Dolj – 49
* Galac – 42
* Giurgiu – 10
* Gorj – 29
* Hargita – 8
* Hunyad – 45
* Ialomiţa – 15
* Iaşi – 47
* Ilfov – 36
* Máramaros – 55
* Mehedinţi – 12
* Maros – 28
* Neamţ – 48
* Olt – 35
* Prahova – 78
* Szatmár – 7
* Szilágy – 6
* Szeben – 21
* Suceava – 20
* Teleorman – 7
* Temes – 54
* Tulcea – 8
* Vaslui – 64
* Vâlcea – 22
* Vrancea – 11
* Bukarest – 172
Országszerte 611 újratesztelt fertőzött személynek ismét pozitív lett a koronavírustesztje – közölte pénteken a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
Ezek megyék szerinti eloszlása a következő:
* Fehér – 3 eset
* Arad – 9
* Argeş – 48
* Bákó – 15
* Bihar – 26
* Beszterce-Naszód – 2
* Botoşani – 6
* Brăila – 15
* Brassó – 36
* Buzău – 2
* Călăraşi – 0
* Krassó-Szörény – 0
* Kolozs – 15
* Konstanca – 16
* Kovászna – 2
* Dâmboviţa – 24
* Dolj – 28
* Galac – 8
* Giurgiu – 4
* Gorj – 21
* Hargita – 11
* Hunyad – 6
* Ialomiţa – 1
* Iaşi – 38
* Máramaros – 3
* Mehedinţi – 8
* Maros – 8
* Neamţ – 21
* Olt – 8
* Prahova – 26
* Szilágy – 1
* Szatmár – 4
* Szeben – 24
* Suceava – 18
* Teleorman – 2
* Temes – 22
* Tulcea – 2
* Vâlcea – 11
* Vaslui – 16
* Vrancea – 8
* Bukarest – 80
* Ilfov – 13
Az elmúlt 24 órában 1059 bírságot rótt ki a rendőrség és a csendőrség összesen 336.975 lej értékben a COVID-19 világjárvány enyhítésére és leküzdésére irányuló intézkedések megszegése miatt – közölte pénteken a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
Ugyanebben az időszakban öt ügyben indítottak eljárást az illetékes belügyi szervek a betegségek leküzdésének meghiúsítása miatt.
Az elmúlt 24 órában 1093 hívás érkezett a 112-es egységes segélyhívószámra, illetve 636 hívás a 0800 800 358-as zöldszámra a koronavírussal kapcsolatban.
A GCS emlékeztet, hogy a belügyi tárca július 4-étől a lakosság rendelkezésére bocsátott egy újabb zöldszámot, a 0800800165-öst, amelyen a polgárok az elrendelt egészségügyi óvintézkedések megszegését jelenthetik.
A GCS ismét felhívja a polgárok figyelmét, hogy kizárólag hivatalos forrásokból tájékozódjanak a koronavírusról, ugyanakkor emlékeztet, hogy a 0800.800.358-as zöldszámon is kérhetnek információkat. A zöldszám nem sürgősségi szám, ez csak a tájékoztatást szolgálja, hétfőtől péntekig, 8 és 20 óra között hívható – nyomatékosítják.
A külföldön élő román állampolgárok körében ez idáig összesen 5630 személyt diagnosztizáltak koronavírussal, az elhalálozások száma továbbra is 123 – közölte pénteken a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
A külföldön élő, koronavírussal diagnosztizált román állampolgárok közül 2672 Németországban, 1891 Olaszországban, 570 Spanyolországban, 157 az Egyesült Királyságban, 124 Franciaországban, 111 Ausztriában, 28 Hollandiában, 19 Görögországban, 19 Belgiumban, hat Japánban, négy az Egyesült Államokban, ketten-ketten Namíbiában, Indonéziában, Svájcban, Törökországban, Izlandon, Fehéroroszországban, Cipruson és egy-egy Argentínában, Tunéziában, Írországban, Luxemburgban, az Egyesült Arab Emírségekben, Máltán, Brazíliában, Indiában, Bulgáriában, Kazahsztánban, Ukrajnában, Svédországban, a Kongói Köztársaságban, Katarban, illetve Magyarországon fertőződött meg.
A koronavírus-járvány kitörése óta 123 igazoltan fertőzött román állampolgár halt meg külföldön: 43 az Egyesült Királyságban, 31 Olaszországban, 19 Franciaországban, 14 Németországban, kilenc Spanyolországban, kettő Belgiumban, egy-egy Svédországban, Svájcban, az Amerikai Egyesült Államokban, Brazíliában és a Kongói Köztársaságban.
A külföldön élő, koronavírussal fertőzött románok közül eddig 189-et nyilvánítottak gyógyultnak: 159-et Németországban, 18-at Franciaországban, hatot Japánban, kettőt-kettőt Indonéziában és Namíbiában, egyet-egyet Luxemburgban és Tunéziában.
A GCS ismét felhívja a külföldön élő román állampolgárok figyelmét, hogy a +4021.320.20.20 számon érdeklődhetnek a COVID-19-cel kapcsolatos tudnivalókról.
Augusztus 13-áig összesen 1.867.717 koronavírusos megbetegedést jegyeztek Európában (EU/EGT, Egyesült Királyság, Monaco, San Marino, Svájc, Andorra). A legtöbb eset az Egyesült Királyságban, Spanyolországban, Olaszországban, Franciaországban és Németországban van.
(Agerpres)