Keresztény-havason gyülekeznek a városiasodó medvék
Mircea Fechet, Románia környezetvédelmi minisztere egyik legutóbbi nyilatkozatában m...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
A GCS szerint olyan személyekről van szó, akiknek korábban nem volt pozitív teszteredményük.
A járvány eleje óta összesen 182.854 személynél igazolták a koronavírus-fertőzést Romániában, és 132.082 személyt nyilvánítottak gyógyultnak.
Ez idáig 2.860.226 koronavírusteszt eredményét dolgozták fel Romániában. Ezek közül 8.040-et az elmúlt 24 órában végeztek el, 5.681-et az esetmeghatározás és az orvosi protokoll alapján, 2.359-et pedig kérésre.
10.296 személyt kezelnek kórházban COVID-19-cel – jelentette hétfőn a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
Jelenleg 757 személy szorul intenzív terápiás kezelésre.
Románia területén 20.968 igazoltan koronavírus-fertőzött személy van otthoni, 9678 pedig intézményi elkülönítésben.
Ugyanakkor 47.407 személy van házi, 48 pedig intézményes karanténban.
Az elmúlt 24 órában 59, koronavírussal diagnosztizált személy haláláról érkezett jelentés – közölte hétfőn a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
Ezzel 5931-re emelkedett a koronavírussal összefüggésbe hozható halálesetek száma.
A GCS adatai szerint az elmúlt 24 órában 26 férfi és 33 nő elhalálozását jelentették. Őket a Fehér, Arad, Argeş, Bákó, Bihar, Brăila, Călăraşi, Krassó-Szörény, Konstanca, Dâmboviţa, Iaşi, Máramaros, Neamţ, Olt, Prahova, Szeben, Suceava, Temes, Vaslui, és Vrancea megyei, valamint bukaresti kórházakban kezelték.
A halálos áldozatok közül két személy a 40 és 49 éves korosztályhoz tartozott, hat 50 és 59 év közötti, tizennyolc 60 és 69 év közötti, huszonkettő 70 és 79 év közötti volt, tizenegy beteg életkora pedig meghaladta a 80 évet.
Minden elhalálozott személy más betegségben is szenvedett.
Bukarestben (581), valamint Brassó (139), Iaşi (125) és Prahova (125) megyében igazolták a legtöbb új koronavírusos esetet az elmúlt 24 órában – derül ki a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS) hétfői tájékoztatásából.
A legkevesebb új megbetegedést Kovászna (2), Mehedinţi (8), Hunyad (9) és Vrancea (9) megyében regisztrálták.
Az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP) jelentése értelmében az új esetek megyék szerinti eloszlása a következő:
* Fehér – 60
* Arad – 25
* Argeş – 46
* Bákó – 73
* Bihar – 99
* Beszterce-Naszód –
* Botoşani – 36
* Brassó – 139
* Brăila – 28
* Buzău – 23
* Krassó-Szörény –
* Călăraşi – 22
* Kolozs – 85
* Konstanca – 83
* Kovászna – 2
* Dâmboviţa – 53
* Dolj – 56
* Galac – 58
* Giurgiu – 14
* Gorj – 14
* Hargita – 46
* Hunyad – 9
* Ialomiţa – 13
* Iaşi – 125
* Ilfov – 35
* Máramaros – 86
* Mehedinţi – 8
* Maros – 54
* Neamţ – 21
* Olt – 82
* Prahova – 125
* Szatmár – 30
* Szilágy – 26
* Szeben – 52
* Suceava – 38
* Teleorman – 37
* Temes – 66
* Tulcea – 11
* Vaslui – 42
* Vâlcea – 54
* Vrancea – 9
* Bukarest – 581
Országszerte 322 újratesztelt fertőzött személynek ismét pozitív lett a koronavírustesztje – közölte hétfőn a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
Ezek megyék szerinti eloszlása a következő:
* Fehér – 12 eset
* Arad – 10
* Argeş – 18
* Bákó – 9
* Bihar – 22
* Beszterce-Naszód – 3
* Botoşani – 8
* Brăila – 0
* Brassó – 3
* Buzău – 3
* Călăraşi – 3
* Krassó-Szörény – 0
* Kolozs – 6
* Konstanca – 15
* Kovászna – 0
* Dâmboviţa – 0
* Dolj – 3
* Galac – 11
* Giurgiu – 0
* Gorj – 10
* Hargita – 2
* Hunyad – 0
* Ialomiţa – 0
* Iaşi – 26
* Máramaros – 8
* Mehedinţi – 5
* Maros – 2
* Neamţ – 3
* Olt – 17
* Prahova – 12
* Szilágy – 0
* Szatmár – 0
* Szeben – 17
* Suceava – 17
* Teleorman – 13
* Temes – 13
* Tulcea – 4
* Vâlcea – 2
* Vaslui – 0
* Vrancea – 0
* Bukarest – 47
* Ilfov – 2
Bukarestben, valamint Fehér megyében a legmagasabb az elmúlt két hétben jegyzett új koronavírusos esetek összesített száma ezer lakosra vetítve – tájékoztatott hétfőn a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
A GCS szerint Bukarestben 3,19-re, Fehér megyében 2,95-re tehető ez a ráta. Az új megbetegedések összesített száma meghaladja a 2-es küszöbértéket Szilágy (2,64), Vâlcea (2,52), Hargita (2,45), Kolozs (2,32), Bákó (2,19), Brassó (2,04) és Temes (2,03) megyében is.
A legalacsonyabb fertőzöttségi arányt Argeş (0,67), Buzău (0,74), Vrancea (0,78), Călăraşi (0,86), Mehedinţi (0,88), Szatmár (0,97) és Tulcea (1) megyében jegyezték.
A járvány eleje óta összesen 182.854 személynél igazolták a koronavírus-fertőzést Romániában.
Az elmúlt 24 órában 7084 bírságot rótt ki a rendőrség és a csendőrség összesen 1.497.210 lej értékben a COVID-19 világjárvány enyhítésére és leküzdésére irányuló intézkedések megszegése miatt – közölte hétfőn a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
Ugyanebben az időszakban tizenkét ügyben indítottak bűnvádi eljárást az illetékes belügyi szervek a betegségek leküzdésének meghiúsítása miatt
Az elmúlt 24 órában 1227 hívás érkezett a 112-es egységes segélyhívószámra.
A GCS emlékeztet, hogy a belügyi tárca július 4-étől a lakosság rendelkezésére bocsátott egy újabb zöldszámot, a 0800800165-öst, amelyen a polgárok az elrendelt egészségügyi óvintézkedések megszegését jelenthetik.
A GCS ismét felhívja a polgárok figyelmét, hogy kizárólag hivatalos forrásokból tájékozódjanak a koronavírusról, ugyanakkor emlékeztet, hogy a 0800.800.358-as zöldszámon is kérhetnek információkat. A zöldszám nem sürgősségi szám, ez csak a tájékoztatást szolgálja, hétfőtől péntekig, 8 és 20 óra között hívható – nyomatékosítják.
A külföldön élő román állampolgárok körében összesen 6829 személyt diagnosztizáltak eddig koronavírussal, az elhunytak száma változatlanul 126 – közölte hétfőn a Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS).
A külföldön élő, koronavírussal fertőzött román állampolgárok közül 3013-at Németországban, 1917-et Olaszországban, 1253-at Spanyolországban, 159-et az Egyesült Királyságban, 124-et Franciaországban, 122-t Ausztriában, 93-at Görögországban, 36-ot Magyarországon, 28-at Hollandiában, 22-t Belgiumban, kilencet Cipruson, nyolcat Svájcban, hetet az Egyesült Arab Emírségekben, hatot Japánban, négyet az Egyesült Államokban, hármat Törökországban, kettőt-kettőt Namíbiában, Indonéziában, Izlandon, Fehéroroszországban, Indiában, Ukrajnában, egyet-egyet pedig Argentínában, Tunéziában, Írországban, Luxemburgban, Máltán, Brazíliában, Bulgáriában, Kazahsztánban, Svédországban, a Kongói Köztársaságban, Katarban, a Vatikánban és Portugáliában diagnosztizáltak.
A koronavírus-járvány kitörése óta 126 igazoltan fertőzött román állampolgár halt meg külföldön: 43 az Egyesült Királyságban, 31 Olaszországban, 19 Franciaországban, 14 Németországban, 11 Spanyolországban, kettő Belgiumban, egy-egy Svédországban, Svájcban, az Amerikai Egyesült Államokban, Brazíliában, a Kongói Köztársaságban és Görögországban.
A külföldön élő, koronavírussal fertőzött románok közül eddig 797-et nyilvánítottak gyógyultnak: 677-et Németországban, 90-et Görögországban, 18-at Franciaországban, hatot Japánban, kettőt-kettőt Indonéziában és Namíbiában, egyet-egyet Luxemburgban és Tunéziában.
Vasárnapig összesen 4.799.988 koronavírusos megbetegedést jegyeztek Európában (EU/EGT, Egyesült Királyság, Monaco, San Marino, Svájc, Andorra). A legtöbb eset Spanyolországban, Franciaországban, az Egyesült Királyságban, Olaszországban és Németországban van.
(Agerpres)