Keresztény-havason gyülekeznek a városiasodó medvék
Mircea Fechet, Románia környezetvédelmi minisztere egyik legutóbbi nyilatkozatában m...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Az új esetekkel 1.571.115-re nőtt a járvány eleje óta diagnosztizált fertőzöttek száma. Közülük 7275-en újrafertőződtek, nekik az első megfertőződéstől számított 180. napot követően lett ismét pozitív a tesztjük. Ugyanakkor 1.331.225 személyt gyógyultnak nyilvánítottak.
Eddig 10.171.955 RT-PCR koronavírusteszt eredményét dolgozták fel Romániában, és 4.195.670 antigén gyorstesztet végeztek.
Az elmúlt 24 órában 11.604 RT-PCR tesztet végeztek el (8173-at az esetmeghatározás és az orvosi protokoll alapján, 3431-et pedig kérésre), és 19.694 antigén gyorsteszt eredményét dolgozták fel.
Az új igazolt esetek mellett 724 személynek ismét pozitív lett a koronavírustesztje.
Az elmúlt 24 órában Bukarestből (1923), illetve Ilfov, Argeş, Prahova és Konstanca megyéből jelentették a legtöbb új koronavírusos esetet.
A legkevesebb új fertőzést Teleorman (39), Szilágy (58) és Hargita (62) megyében jegyezték.
A fővárosban 16,24 ezrelékes a fertőzöttségi ráta. A mutató továbbra is Ilfov megyében a legmagasabb, itt 16,95 az ezer lakosra jutó esetszám. Nagy a fertőzöttségi ráta Prahova (11,35), Fehér (10,23), Temes (10,14) és Ialomiţa (10,05) megyében is.
Az ország minden megyéje a piros zónába tartozik (a fertőzöttségi ráta meghaladja a 3 ezreléket).
20.962 személyt kezelnek kórházban Covid-19-cel. Jelenleg 1855 személy szorul intenzív terápiás ellátásra.
A kórházban kezelt páciensek között 515 kiskorú van, és közülük 41-et ápolnak az intenzív osztályon.
Románia területén 149.696 igazoltan koronavírus-fertőzött személy van otthoni, 19.634 intézményi elkülönítésben.
Ugyanakkor 57.972 személy van házi, 91 intézményes karanténban.
Az elmúlt 24 órában 6325 hívás érkezett a 112-es egységes segélyhívószámra a koronavírussal kapcsolatban.
Országosan egyetlen szabad intenzív terápiás ágy sem áll jelenleg rendelkezésre Covid-19-betegek kezelésére, leszámítva azokat, amelyeket az alapbetegségük mellett koronavírussal is megfertőződött pácienseknek különítettek el különböző kórházakban.
Az egészségügyi minisztérium adatai szerint hétfőn 1707 intenzív terápiás ágy volt elkülönítve koronavírus betegek számára. Országosan rendelkezésre áll emellett 159 tartalék intenzív terápiás ágy a Covid-19-betegek számára, ebből a tartalékból pótolják a kórházak szükségleteit.
Országosan jelenleg összesen 1855 intenzív terápiás ágyat foglalnak el koronavírussal fertőzött páciensek.
A GCS emlékeztet, hogy folyamatosan dolgoznak az intenzív terápiás ágyak és az intenzív osztályra kerülő betegeket ellátó szakszemélyzet számának növelésén. Elsősorban az olyan személyeknek szánt ágyak számát igyekeznek növelni, akik alapbetegségük mellett koronavírussal is megfertőződnek, mivel esetükben a társbetegség magas kockázati tényezőt jelent, állapotuk könnyebben válságosra fordulhat.
Az elmúlt 24 órában 301 koronavírussal diagnosztizált személy haláláról érkezett jelentés, ezek közül két haláleset korábban következett be.
A GCS szerint 151 férfiről és 150 nőről van szó, akiket Fehér, Arad, Argeş, Bákó, Beszterce-Naszód, Bihar, Botoşani, Brassó, Brăila, Buzău, Călăraşi, Krassó-Szörény, Kolozs, Konstanca, Dâmboviţa, Dolj, Giurgiu, Gorj, Hargita, Hunyad, Ialomiţa, Ilfov, Máramaros, Mehedinţi, Maros, Neamţ, Olt, Prahova, Szilágy, Szatmár, Szeben, Suceava, Temes, Vaslui megyében, illetve Bukarestben kezeltek kórházban.
Az elhunytak közül három páciens a 30 és 39 év közötti korosztályhoz tartozott, tizennyolcan 40 és 49 év közöttiek, húszan 50 és 59 év közöttiek voltak, 90 áldozat 60 és 69 év közötti, 94 elhunyt 70 és 79 év közötti volt, 76 páciens életkora meghaladta a 80 évet.
A 301 halálos áldozat közül 272-en nem voltak beoltva, ugyanakkor 283-nak volt valamilyen társbetegsége. A 29 beoltott áldozat az 50 és 59 éves korosztályhoz tartozott, illetve 80 éven felüli volt, és egy kivételével valamennyien más betegségekben is szenvedtek.
Ezzel 44.980-ra emelkedett a koronavírussal összefüggésbe hozható halálesetek száma Romániában.
(Agerpres)