Nem,nem kell fizessenek,sőt kapnak ajándékba egy agyat…nem ,nem elírás nem ÁGY ,hanem AGY.
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Florin Cîţu elmondta, hogy a kormány más módosításokat is belefoglal az elfogadás előtt álló határozatba. Így például a törlik azt az előírást, hogy a 4 ezreléknél magasabb fertőzöttségi rátájú településeken csak 18 óráig tarthatnak nyitva az üzletek, ez a korlátozás 6 ezrelék fölött lesz érvényes. A miniszterelnök azt is javasolta, hogy az éjszakai kijárási tilalom ne érintse a beoltott személyeket.
Florin Cîţu indítványozza azt is, hogy a bevásárlóközpontok ételudvarait kerítsék be, és azok kizárólag uniós digitális Covid-igazolvánnyal rendelkező vendégeket fogadhassanak. „Nem korlátozhatjuk a beoltott személyek szabadságát pusztán azért, mert Romániában egyesek nem hajlandók oltakozni” – jelentette ki a kormányfő egy online rendezvényen.
Több járványügyi intézkedésről határozott csütörtöki ülésén az országos vészhelyzeti bizottság (CNSU).
Közleménye szerint a testület a következő módosításokat javasolja:
* a jelenlegi 4 ezrelékről 6 ezrelékre emelik a fertőzöttségi rátának azt a küszöbértékét, amely fölött hétvégi (pénteki, szombati és vasárnapi) éjszakai kijárási tilalmat vezetnek be a településeken;
* a jelenlegi 4 ezrelékről 6 ezrelékre emelik a fertőzöttségi rátának azt a küszöbértékét, amely fölött a kereskedelmi és szolgáltató egységek nyitvatartási idejét 5,00 és 18,00 óra közé korlátozzák;
* a jelenlegi 6 évről 12 évre módosul az életkor, amely alatt a gyerekeknek nincs szükségük negatív PCR- vagy antigénteszt-eredményre ahhoz, hogy bizonyos szolgáltatásokban részesüljenek azokon a településeken, ahol ez ehhez a feltételhez kötött;
* a bevásárlóközpontokban elkerítik az ételudvarokat, amelyekbe csak beoltott, negatív teszteredményt felmutató vagy a fertőzésen átesett személyeket engednek be;
* az uniós digitális Covid-igazolvánnyal rendelkező személyek mentesülnek a kijárási tilalom alól a 6 ezrelékesnél nagyobb fertőzöttségi rátájú településeken.
Határozatba foglalta csütörtöki ülésén a kormány az országos vészhelyzeti bizottság (CNSU) által javasolt járványügyi intézkedéseket.
A kormányhatározat a Hivatalos Közlönyben való megjelenésekor lép hatályba.
(Agerpres)
Nem,nem kell fizessenek,sőt kapnak ajándékba egy agyat…nem ,nem elírás nem ÁGY ,hanem AGY.
Nagyszerű!!!!És az oltottak egymás között házasodjanak!Idióták!
Akkor az ország 30%-a sétálhat éjszaka alvás helyett!
Az Orwell- féle Állatfarm disznói akkor a beoltottak lesznek, igaz?
Huncut ez a virus.Elo bujt es mar is ujabb es ujabb torzsekkel all elo.
Na akkor, megint visszajön a papirozás, lesz aki oltás igazolással, lesz aki „declaratio” val fog éjjel járkálni!
Senki nincs aki ezt végre megállítsa ? Nyáron hegyén hátán az emberek, télen meg saját akaratod, pénzed mellett nem mehetsz mindjárt bevasarolni se! Mióta ilyen figyelmes az ország hogy ügyel ne kapjunk betegséget? És az a sok ember aki rakba halt meg? Csak pénz kellett volna a gyogyulásukhoz de nem vette elő az ország..mikor hagynak élni???
A nemzetközi helyzet egyre fokozódik.
Kíváncsi vagyok hogy hány törvényhozó és családja van beoltva
Mind hűje ki nem normális
Bégetni lehet. Egy keveset kockáztatni a magunk szent és felsőbbrendű életét a közösségért nem lehet.
Tessék viselni.
Nem sétál’ aggódik és szomorú.
Milyen erdekes, a sok beoltatlan toporzekol non-stop lobogtatva egy -ket ugyancsak az ok korukbol jovo forrasbol valo cikket, ellenben a tudomannyal….Kell hagyni oket, legyenek meg a sajat vilagukban, de akkor ne adjak a tanacsokat masoknak ok se, mert nevetsegesek.
Az oltatlanok, kell még adót fizessenek?