Ejha s ezt melyik paragrafus szerint állapitotta meg a tisztelt biróság?
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Egy kolozsvári ügyvéd pert indított annak érdekében, hogy a román férfi volt élettársát rákényszerítse, járuljon hozzá, hogy hároméves kisfiukat román nyelvű óvodába írassák.
Amikor a gyermek elérte az óvodáskort, az anyja ragaszkodott ahhoz, hogy magyar nyelven tanuljon, az apa azonban nem értett egyet ezzel egyet, arra hivatkozva, hogy ez korlátozná a későbbiekben a munkaerő-piaci lehetőségeit.
A két fél nem jutott közös nevezőre, ezért a férfi bírósághoz fordult, hogy döntsék el, milyen nyelven kell taníttatni a gyereket.
Az édesanya az MTI-nek elmondta: a gyermekkel mindkét szülő az anyanyelvén beszélt, ezért a kisfiú egyformán jól beszél románul és magyarul. A bíróság által elrendelt magyar és román logopédiai vizsgálat is azt állapította meg, hogy a gyermek mindkét nyelvet jobban beszéli, mint a vele egykorúak többsége.
„Rendkívül zavar az az érvelés, hogy nem lesz jövője a gyermeknek, ha magyar óvodába, magyar iskolába jár. Én magyar óvodába, magyar iskolába jártam, és ennek ellenére kiváló eredménnyel végeztem el románul ugyanazt azt a jogi egyetemet, amit a gyermek édesapja. Jogtanácsosként ugyanúgy állok a bíró előtt, mint ő. Semmilyen hátrányom nem származott abból, hogy magyarul tanultam. Sőt az válik igazán a gyermek hasznára, ha két kultúrát ismer meg. A magyar kultúra megismerésére pedig akkor van esélye, ha magyar óvodába, magyar iskolába jár. A román kultúrát a magyar oktatási intézményekben is megismeri” – mondta korábban az MTI-nek az édesanya.
Hozzátette: az ügyben eddig született három ítélet mindegyike elismételi, hogy hátrányos helyzetet jelent a gyermek számára a magyar nyelvű óvoda. Mint közölte, ezt elfogadhatatlannak tartja, és várja az ítélet indoklását, hogy láthassa, milyen további jogi lépéseket tehet a gyermeke magyar nyelvű taníttatása érdekében.
(G4Media/MTI)
Ejha s ezt melyik paragrafus szerint állapitotta meg a tisztelt biróság?
Bravó! Romániában élünk…😂
Hölgyek & urak! Vegyes házasság előtt jó lenne megfontolni pár dolgot! Mindenki házasodjék a fajtájával!!!!
Olyan szülőket tudok, akik a lányuk lakodalmán pityókát szedett😆 Sokakat megbotránykoztatott akkor, mert a fiú nagyon jól beszélt magyarul, stb, de most a gyerekei meg sem szólalnak magyarul, anyanyelvüken és gondolom otthon sem szabad magyarul beszélni! Tyúk tyúkkal, lúd lúddal!😆😆😆
Kultúra válogatja…meg lehet(ne) egyezni az elején ,hogy mind a 2 fél családja értse meg,hogy a gyerekeknek az a jó ,hogy ismeri mint a 2 nyelvet,kultúrát ,szokásokat és kölcsönösen fogadja el azokat.Egy olyan gyerek majd felnőtt ,aki bírja mind a 2 nyelvet az előnyére van,nem csak anyagilag,hanem kulturálisan is.Aki megérti Wass Albertet,Jókait,Karinthyt stb. ,aztán Caragialet stb.az csak nyertes lehet.
A gyereknek mindket nyelv ismerete fontos (honnan veszi az apa, hogy a gyerek majd Romaniaban fog dolgozni?), ezert vegyesnyelvu ovodaba kell jaratni. Ne mondjak, hogy ilyen ovoda nem letezik!
Csak ellenpéldákat ismerek.
Van ilyen és olyan is. A családomban van vegyes házasság, a gyerekek román óvodába és 12 évig magyar iskolába jártak, jártak. Mindkét nyelvet tökéletesen ismerik.
Ki kért rá, hogy keveredj?
Ezert nem kellene keveredni es akkor nem lennenek ilyen gondok!