Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A legfelsőbb bíróság érvénytelenítette a Dabis Attilát kitiltó iratot

A legfelsőbb bíróság érvénytelenítette a Dabis Attilát kitiltó iratot Románia

A legfelsőbb bíróság jogerősen érvénytelenítette azt az iratot, amellyel 2018 március 9-én három évre kitiltották Romániából Dabis Attilát, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) külügyi megbízottját.

Hirdetés
Hirdetés

A szerdán kimondott jogerős ítélet kivonatát a legfelsőbb bíróság közölte honlapján. A bíróság részlegesen érvénytelenítette a Bukaresti Táblabíróság – Dabis Attila számára kedvezőtlen – 2019 május 13-i ítéletét, elrendelte a határrendészet által kiállított kitiltási határozat érvénytelenítését, és azt is hogy a román hatóság fizessen ki 2000 lej perköltséget Dabis Attilának.

A legfelsőbb bíróság az egyéb vonatkozásokban helyben hagyta a korábbi ítéletet. Dabis Attila az MTI-nek elmondta: kártérítést is igényelt kitiltása miatt a román államtól. Ezt a kérését azonban a legfelsőbb bíróság figyelmen kívül hagyta.

Az SZNT külügyi megbízottja a román hatóságok megfontolt lépésének tartotta, hogy bő három héttel az után született az ítélet, hogy kitiltása lejárt. Megjegyezte: a kezdettől fogva tetten érhető volt a kitiltása mögötti politikai motiváció. „Abból, ahogy mi a jogvédelmet felépítettük, hamar fel kellett, hogy ismerjék az illetékesek, hogy nagyon nagy bakot lőnek, ha engedik, hogy ezt az ügyet kivigyem az Európai Unió Bírósága elé. Így egy idő után az vált érzékelhetővé, hogy időhúzásra játszanak, és arra, hogy belföldi bírói fórumon tartsák az ügyemet” – nyilatkozta.

Az SZNT pénteki közleményében azt a következtetést vonta le, hogy még reménytelennek látszó helyzetekben is érdemes, jogorvoslatért folyamodni a bírósághoz, ha közösségi ügyről, illetve alapvető jogok védelméről van szó. Azt is tanulságként vonta le, hogy egy jogsértő intézkedés sem akadályozhatja meg az SZNT-t abban, hogy a megváltozott körülmények között is folytassa jogszerű érdekérvényesítő tevékenységét.

A román határrendészek 2018. március 9-én az Ártánd-Bors határátkelőhelyen akadályozták meg Dabis Attila Romániába való belépését. Az SZNT magyar állampolgárságú külügyi megbízottja Marosvásárhelyre utazott volna a Székely szabadság napja alkalmából szervezett másnapi autonómiatüntetésre. A román határrendészet később azt közölte vele, hogy olyan cselekedetek következtében járt el, amelyek veszélyeztetik Románia nemzetbiztonságát. Azt is megjegyezte: ezek a cselekedetek „valós, súlyos és érvényes fenyegetést jelentettek a törvényességre, a szociális, gazdasági, politikai egyensúlyra és stabilitásra, mely a román nemzetállam szuverén, független, egységes és oszthatatlan jellegének a fenntartásához és fejlesztéséhez, valamint a törvényes rend megőrzéséhez szükséges”.

Dabis Attila Izsák Balázzsal együtt támadta meg az Európai Unió luxembourgi bíróságán az Európai Bizottságnak azt a 2013-as határozatát, amelyben elutasította a nemzeti régiókról szóló európai polgári kezdeményezés bejegyzését. A pert – melybe Románia az EB oldalán avatkozott be – Dabis és Izsák 2019 márciusában megnyerte. A 2019 májusában indított aláírásgyűjtés során sikerült teljesíteni a megszabott feltételeket, így az Európai Parlamentnek és az Európai Bizottságnak foglalkoznia kell majd a nemzeti régiók kérdésével.

(MTI)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás