Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A Moldovai Köztársaság elnöke hivatalos látogatást tesz pénteken Bukarestben

A Moldovai Köztársaság elnöke hivatalos látogatást tesz pénteken Bukarestben Románia

Klaus Iohannis államelnök fogadta pénteken a romániai hivatalos látogatására érkező Maia Sandu moldovai elnököt.

Hirdetés
Hirdetés

A Moldovai Köztársaság elnökét katonai tiszteletadással fogadták az elnöki palotánál.

A román küldöttség tagjai között van Bogdan Aurescu külügyminiszter, Luminiţa Odobescu, Daniela Bârsan, Delia Dinu, Sergiu Nistor, Cosmin Marinescu elnöki tanácsosok és Iulian Fota külügyi államtitkár.

A két elnök négyszemközti és hivatalos megbeszéléseket folytat, majd közös sajtótájékoztatót tart.

Az Államelnöki Hivatal tájékoztatása szerint ez lesz az első közvetlen kétoldalú találkozó a két államfő között azóta, hogy az Európai Tanács június 23-24-i ülésén történelmi jelentőségű döntés született arról, hogy a Moldovai Köztársaság megkapja az uniós tagjelölti státuszt.

A találkozón Klaus Iohannis elnök megerősíti, hogy Románia határozottan támogatja a Moldovai Köztársaság reformfolyamatának előrehaladását, amely szükséges az Európai Bizottság június 17-i véleményében meghatározott célok eléréséhez – tájékoztat közleményében a hivatal.

Megvitatásra kerülnek az orosz-ukrán háború előidézte regionális fejlemények, illetve a Moldovai Köztársaságra gyakorolt negatív hatások ellensúlyozásának lehetőségei.

„Klaus Iohannis elnök ki fogja emelni a többrétegű támogatást, amelyet Románia nyújt a Moldovai Köztársaságnak, többek között a válsághelyzetek kezelésének terén, és megvitatják a segítségnyújtás diverzifikálásának konkrét módjait” – olvasható a dokumentumban.

A román elnökkel való megbeszélése után Maia Sandu Nicolae Ciucă kormányfővel, majd Marcel Ciolacu képviselőházi elnökkel és Alina Gorghiu ügyvivő szenátusi elnökkel is találkozik.

Iohannis: összekapcsoljuk Románia és a Moldovai Köztársaság villamosenergia-hálózatait

Klaus Iohannis elnök pénteken kijelentette, hogy moldovai hivatali kollégájával, Maia Sanduval megállapodtak, hogy határozott lépéseket tesznek a két ország villamosenergia-hálózatainak összekapcsolása érdekében.

„Megbeszélésünkön megvitattuk a moldovai energiabiztonság témáját is. Mint ismeretes, a Moldovai Köztársaság különösen sebezhető ezen a területen, és a lakosság már most is érzi a gáz- és villamosenergia-árak hatalmas emelkedésének sokkját” – fejtette ki Iohannis a romániai hivatalos látogatásán levő Maia Sanduval közösen tartott sajtóértekezleten.

Az államfő kiemelte hivatali kollégájának, hogy a Iaşi-Ungheni-Chişinău gázvezeték nagyon fontos szerepet játszik a Moldovai Köztársaság energiabiztonságának kiépítésében.

„A Moldovai Köztársaságnak az európai villamosenergia-hálózathoz való márciusi csatlakoztatásán túlmenően Románia és a Moldovai Köztársaság villamosenergia-hálózatainak összekapcsolása egyértelmű stratégiai jelentőséggel bír, és megállapodtunk abban, hogy döntő lépéseket teszünk ebbe az irányba” – szögezte le Iohannis.

Sandu: Románia mindvégig kiállt a Moldovai Köztársaság mellett

Maia Sandu moldovai elnök pénteken kijelentette, Románia az évek során mindvégig kiállt a Moldovai Köztársaság mellett, és „hangosan és tisztán hallatta a hangját” Brüsszelben annak érdekében, hogy országa megkapja az EU tagjelölti státuszt, és bízik abban, hogy a moldovai-román partnerség segíteni fog az ukrajnai háború okozta nehézségek leküzdésében.

„Örömmel tértem vissza Bukarestbe, hogy személyesen fejezzem ki hálámat azért a fáradhatatlan, következetes és nagylelkű támogatásért, amelyet Románia az elmúlt években nyújtott nekünk. Köszönöm ezt a támogatást” – mondta Sandu a Iohanisszal közösen tartott sajtóértekezleten.

Emlékeztetett, hogy a két kormány februárban együttes ülést tartott, amely több fontos közös projektet megalapozott, és a két parlament között is nagyon jó az együttműködés.

Meggyőződését fejezte ki, hogy a két ország intézményei közötti párbeszéd még inkább fokozódni fog, ahogy a Moldovai Köztársaság halad az Európai Unióhoz való csatlakozás útján, és megjegyezte, hogy Románia tapasztalata ezen a területen nagyon hasznos lesz országa számára.

„Azt is köszönjük, hogy támogatnak bennünket európai törekvéseinkben. Nagyon hálásak vagyunk Romániának a június 23-i határozat előkészítésében játszott szerepéért, és azért, hogy Románia határozottan kiállt Brüsszelben amellett, hogy Moldova Köztársaság megkapja az Európai Unió tagjelölt országának státuszát. Az európai integráció országunk számára a jogállamiság és az emberek jogainak tiszteletben tartása által vezérelt társadalom megszilárdulását, a leggazdagabb és legvirágzóbb befektetési piachoz való csatlakozást, a lakosság számára pedig új lehetőségeket jelent” – fogalmazott az elnök.

Hozzátette, bízik abban, hogy a két ország közötti partnerség segíteni fog nekik abban is, hogy legyőzzék az Ukrajnában zajló háború okozta nehézségeket.

„Meg kell állítani ezt az igazságtalan és véres háborút. Ukrajnának segítségre van szüksége. (…) Kiállunk Ukrajna mellett. Sok sikert és békét kívánunk nekik. A nehéz időkben győzedelmeskedik az emberség, a törődés, a szolidaritás, a kölcsönös segítségnyújtás” – nyomatékosította.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás