Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A pénzügyminiszter jóváhagyta az Új otthon program idei folytatását

A pénzügyminiszter jóváhagyta az Új otthon program idei folytatását Románia

Idén is meghirdetik az Új otthon programot, Adrian Câciu pénzügyminiszter pénteken írta alá az erről szóló dokumentumot.

Hirdetés
Hirdetés

A tárcavezető egy sajtótájékoztatón elmondta, a lakásvásárlást megkönnyíteni hivatott Új otthon programra első körben a tavalyival megegyező összeget szánnak, majd az igények függvényében emelik a garanciakeretet.

A miniszter beszélt arról is, hogy vélhetően jövő héten ismertetnek egy új kezdeményezést, az IMM Prosumer nevet viselő programot, amely lehetőséget biztosít majd a cégeknek fotovoltaikus pannók vásárlására és felszerelésére, hogy ezáltal energiaszolgáltatókká is váljanak, amellett, hogy energiafüggetlenek lesznek. A program kettős finanszírozású lesz, egyrészt az állami költségvetésből, másrészt uniós alapokból kerül ki rá a pénz.

Adrian Câciu elmondta még, hogy idén az IMM Invest és az Agro IMM Invest 10 milliárd lejes garanciakerettel indul, illetve ezek mellett meghirdetnek még négy másik programot: az IMM Prod 1,5 milliárd lejes garanciakerettel és 268 millió lejes állami támogatással, a Rural Invest 2,5 milliárd lejes garanciakerettel és 530 millió lejes támogatással, a Garant Construct 2,5 milliárd lejes garanciakerettel és 495 millió lejes állami támogatással, az Innovation pedig 1 milliárd lejes garanciakerettel és 214 millió lejes állami támogatással indul majd.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások