Keresztény-havason gyülekeznek a városiasodó medvék
Mircea Fechet, Románia környezetvédelmi minisztere egyik legutóbbi nyilatkozatában m...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Mint mondta, a PNL egyhangúlag döntött a párt törvényhozóinak mozgósításáról és arról, hogy mind az európai beruházásokért felelős miniszter elmarasztalását célzó, a héten napirendre kerülő úgynevezett „egyszerű indítvány”, mind a kormány egészének leváltását kezdeményező, jövő héten beterjesztendő bizalmatlansági indítvány esetében elutasítja az ellenzék kezdeményezéseit.
A pontosításnak a párton belüli feszültségek kölcsönöznek jelentőséget, Ludovic Orban pártelnök és a „Cîțu-tábor” hívei ugyanis kölcsönösen árulással vádolják egymást.
A párt végrehajtó bizottságának hétfői ülésen bukaresti médiaértesülések szerint Robert Sighiartău, a párt főtitkára azzal gyanúsította meg Orbant, hogy – Liviu Dragnea volt szociáldemokrata pártelnökhöz hasonlóan – saját kormányának megbuktatását fontolgatja a párton belüli hatalma megőrzése érdekében.
Másik kritikusa, Florin Roman, a PNL alelnöke a nyilvánosság előtt is bírálta Orbant. Szerinte „feláldozta” a párt érdekeit azért, hogy legalább a képviselőház elnöki tisztségét megszerezhesse magának, miután a koalíciós partner USR-PLUS szövetség nem egyezett bele, hogy ő maradjon a miniszterelnök.
Roman szerint Orban elárulta a – Románia fejlesztésével kampányoló – párt 1300 polgármesterét, amikor a tisztségek elosztásánál átengedte a koalíciós partnereknek a fejlesztési, az európai beruházásokért felelős és a közlekedési minisztérium vezetését.
A PNL újabb mandátumra pályázó elnöke szerint azonban az akkori tárgyalódelegáció – jelenleg Cîțut támogató tagjai – követtek el árulást tavaly decemberben, amikor „magára hagyták” a koalíciós tárgyalásokon. Orban szerint így is teljesítette azt a megbízatást, hogy a PNL-nek parlamenti súlyával arányos kormányzati jelenlétet „harcolt ki”.
A személyeskedésig menő vádaskodások két hete éleződött ki a nagyobbik román kormánypártban, amikor Florin Cîțu miniszterelnök bejelentette: ő is megpályázza a PNL elnöki tisztségét.
A PNL szeptember 25-ére hívta össze tisztújító kongresszusát.
A tavalyi választásokon győztes, de ellenzékbe kényszerült Szociáldemokrata Párt (PSD) bejelentette, hogy jövő héten bizalmatlansági indítványt terjeszt be a jobbközép koalíciós kormány megbuktatása érdekében.
Az ellenzéknek 32 szavazat hiányzik a 465 tagú parlamentben ahhoz, hogy leváltsa Florin Cîțu kormányát.
(MTI)