Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

A PSD nem lesz jelen az új kormány beiktatásáról döntő szavazáson

A PSD nem lesz jelen az új kormány beiktatásáról döntő szavazáson Románia

A Szociáldemokrata Párt (PSD) úgy döntött, hogy nem jelenik meg az új kormány beiktatásáról döntő parlamenti szavazáson – közölte kedd este Viorica Dăncilă pártelnök.

Hirdetés
Hirdetés

Dăncilă ugyanakkor azt is közölte, amennyiben az új kormánynak bizalmat szavaz a parlament, a PSD egyetlen olyan intézkedés kapcsán sem fog ellenállást tanúsítani, amely a román állampolgárok javát szolgálja.

A miniszterelnök azt mondta: a Klaus Johannis által kijelölt miniszterelnök, Ludovic Orban az egyik leghangosabb kezdeményezője a megszorító intézkedéseknek.

A Szociáldemokrata Párt elnöke úgy fogalmazott: Ludovic Orban a jobboldali pártok által kilátásba helyezett megszorító intézkedések egyik hangos kezdeményezője. „Különben meg ugyanaz, mint eddig: amatőrizmus és egy nagy semmi. Se kormányprogram, se kormánycsapat. Se tervek, se többség a jelek szerint, mert akik megbuktatták a PSD-kormányt, azok nem tudnak megegyezni egy új kormány megalakítását és támogatását illetően” – jelentette ki Dăncilă, aki megerősítette korábbi bejelentését, miszerint a PSD nem fogja megszavazni a „Johannis kormányát”.

„Egy felvállalt kormányprogram hiányában más nincs a kezünkben, csak a liberálisok nyilatkozatai és fenyegetései a nyugdíjak és fizetések csökkentéséről, az elbocsátásokról és átszervezésekről, a vállalkozókat támogató intézkedések felfüggesztéséről, adóemelésekről” – fogalmazott a leköszönő miniszterelnök, aki szerint pártja törvényhozói nem szavazhatnak bizalmat egy olyan kormánynak, amely tönkre akarja tenni a PSD által bevezetett béremeléseket.

Dăncilă szerint a Szociáldemokrata Párt nem kezeskedhet egy liberális kisebbségi kormányért, amelyiknek nincs kormányprogramja, csak „általános fogalmat és jelszavakat” hangoztat.

„Én nem kezeskedhetem egy kormányért, amelyiknek még nem ismerem a programját. (…) Tudomásunk szerint több intézkedésre is készülnek, például meneszteni akarnak 400.000 közalkalmazottat, ez áll tulajdonképpen a kilátásba helyezett átszervezések hátterében. Azt viszont még nem tudjuk, mi a tervük a nyugdíj- és fizetésemeléssel, hogy betartják-e a bértörvényt, a nyugdíjtörvényt, nem tudjuk, hogy marad-e az adókulcs a kis- és középvállalkozások esetében. Előálltak néhány általános fogalommal, néhány jelszóval, de nincs semmiféle menetrend, nincsenek konkrétumok. Mi nem kezeskedhetünk néhány jelszóért” – fogalmazott Dăncilă a B1 televízióban.

A PSD elnöke arról is beszélt, alakulata hajlandó lenne szövetségre lépni, egyesülni a Pro Romániával, „de Victor Ponta nélkül”, neki ugyanis egyetlen célja lerombolni a PSD-t – tette hozzá.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás