Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Az ALDE támogatni fogja a PNL-kormány beiktatását, a PMP még nem döntött

Az ALDE támogatni fogja a PNL-kormány beiktatását, a PMP még nem döntött Románia

Călin Popescu-Tăriceanu szorgalmazni fogja a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) országos végrehajtó bizottságában, hogy a párt törvényhozói szavazzák meg az Orban-kormány beiktatását. Erről a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnökével, Ludovic Orban kijelölt miniszterelnökkel folytatott második egyeztetést követően nyilatkozott az ALDE elnöke.

Hirdetés
Hirdetés

Tăriceanu azt mondta, megállapodást fognak aláírni a PNL-vel az Orban-kormány támogatásáról, miután sikerült közös nevezőre jutniuk az előző beszélgetésen feltételként megszabott mind a tizenkét téma kapcsán. Az ALDE elnöke leszögezte, továbbra is meggyőződésük, hogy jelen helyzetben az egypárti kormány jelenti a legjobb megoldást a politikai válság megszüntetésére, és ezt a PNL is hasonlóképpen gondolja.

Az ALDE elnöke arra is rámutatott, az írásbeli megállapodásba azt is belefoglalják, hogy az igazságügyi rendszert érintő törvénymódosításokról nem sürgősségi rendeletekkel, hanem parlamenti vita révén születik döntés.

Tomac: a PMP vezetőségében döntünk

A párt országos tanácsa hoz majd döntést az Orban-kormány beiktatásának támogatását illetően – jelentette ki Eugen Tomac, a Népi Mozgalom Párt (PMP) elnöke kedden, a Ludovic Orban kijelölt miniszterelnökkel való második egyeztetést követően, amelyen a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke tájékoztatta, hogy nem fog kormányrendeletet kiadni a kétfordulós polgármester-választásra való visszatérésről, és nem is hozza létre a Moldovai Köztársasággal való kapcsolattartásért felelős minisztériumot.

„A PMP nagyon világosan kifejtette, hogy kér egy, a Moldovai Köztársasággal való kapcsolattartásért felelős minisztériumot. Ezt elmondtuk az államelnökkel való tanácskozáson is, elmondtuk a bizalmatlansági indítvány előtt is a kijelölt miniszterelnöknek, elmondtuk a múlt heti egyeztetésen is” – fejtette ki Tomac.

Egy hasonlóan fontos téma volt számukra a kétfordulós választás a polgármesterek esetében, de Orban kifejtette, hogy a jövendőbeli kormány nem fog sürgősségi rendeletet kiadni ennek érdekében, tette hozzá Tomac.

Emiatt a PMP országos tanácsában fognak döntést hozni kollégáival azt illetően, hogy támogatják-e az Orban-kormány beiktatását, az azonban világos számukra, hogy a kijelölt miniszterelnök megalakította már csapatát, szögezte le az alakulat elnöke.

Barna: jövő héten hozunk végleges döntést

Egyetértésre jutottak a Nemzeti Liberális Párt (PNL) képviselőivel és valószínűleg a jövő hét végén hoznak végleges döntést az új kormány támogatását illetően – jelentette be kedden Dan Barna, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke, a PNL vezetőivel folytatott tárgyalásokat követően.

„Az USR véleménye szerint a helyes megoldás az előre hozott választások kiírása és ezt a kinevezett miniszterelnökkel és az államfővel is megvitattuk. Románia elnöke azonban úgy döntött, hogy pillanatnyilag nem ez a megoldás. Az elmúlt napokban megpróbáltuk leellenőrizni a parlamentben, hogy meg van-e a kormány beiktatásához szükséges többség. A képviselőházban tegnap történt esemény bebizonyította, hogy nincs meg ez a többség. (…) Figyelembe véve a kinevezett miniszterelnök és a PNL álláspontját (…), javaslatot tettünk egy politikai megállapodásra, amelybe belefoglaltuk azokat a nagyon fontos prioritásokat, amelyeket az USR szükségesnek tart, hogy a kormány napirendjén legyenek. (…) Világossá tettük, hogy az előre hozott választások kiírását rövidtávú célként kell kezelni, amelyekre közvetlenül az elnökválasztást követően sort kell keríteni. Ezzel egyetértett Ludovic Orban kijelölt miniszterelnök is. (…) A megbeszélés végén egyezségre jutottunk. Jelenleg még vannak olyan megfogalmazások, amelyeket a következő napokban le kell tisztáznunk. Valószínűleg a hét végén látni fogjuk a kormánylistát is, és végleges döntést hozunk a kormány támogatását illetően” – mondta Dan Barna.

Orban: nagyon-nagy az esélye, hogy sikerül beiktatni a kormányt

„Nagyon nagy az esélye”, hogy sikerül beiktatni a jövendőbeli kormányt, jelentette ki bizakodva Ludovic Orban kijelölt miniszterelnök, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke a bizalmatlansági indítványt megszavazó pártokkal való második egyeztetési kör végén.

„Megállapodtunk egy együttműködési keretben, amely egyezmény formájában ölt testet, amelyet mind a PNL, mind a többi politikai alakulat vezetősége aláír. A jó úton haladunk, komoly lépéseket tettünk előre és ugyanolyan bizakodó vagyok most, mint kijelölésem pillanatában, hogy nagyon nagy az esélye, hogy sikerül beiktatni a kormányt” – nyilatkozta Orban a parlamentben.

Hozzátette, a megbeszélésen többek között megegyeztek, hogy helyezzék hatályon kívül „a fantom befektetési és fejlesztési alap” működéséről szóló törvényes előírásokat.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás