Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Az Alkotmánybíróság szerint Johannisnak nem kellett volna halogatnia a miniszterek kinevezését

Az Alkotmánybíróság szerint Johannisnak nem kellett volna halogatnia a miniszterek kinevezését Románia

Klaus Johannis államfő alkotmányos természetű jogi konfliktust idézett elő a kormány és az Államelnöki Hivatal között azáltal, hogy elhalasztotta a szállításügyi és a regionális fejlesztési minisztérium élére jelölt személyek kinevezését – mondta ki szerdai határozatában az alkotmánybíróság.

A taláros testület közleménye szerint az államfőnek haladéktalanul ki kell bocsátania a két miniszteri tisztség megüresedéséről szóló rendeletet, majd indoklással ellátott írásos választ kell küldenie a kormányfőnek a miniszteri tisztségekre vonatkozó jelölésekkel kapcsolatban.

Viorica Dăncilă miniszterelnök december 7-én jelentette be, hogy a kormány panaszt emelt az alkotmánybíróságnál Klaus Johannis államfő ellen, amiért halogatja a döntést a koalíció által javasolt új szállításügyi, illetve regionális fejlesztési miniszter, Mircea Drăghici és Lia Olguţa Vasilescu kinevezéséről.

Hirdetés
Hirdetés

Az aznapi kormányülés elején a miniszterelnök azt mondta, ebben az időszakban „nem a politikai játszmáknak kell diktálniuk, most Románia érdeke kellene hogy legyen a legfontosabb”. Hozzátette, ahhoz, hogy minden téren sikeres legyen a román EU-elnökség, arra is szükség van, hogy a kabinet mindegyik miniszterének teljes jogköre és legitimitása legyen. „Nem engedhetjük meg magunknak, hogy a dossziék átvétele, az ágazati prioritások megszabása után cserélgessük a minisztereket. Ezért fordultunk ma az alkotmánybírósághoz” – indokolta meg lépését a miniszterelnök.

A Szociáldemokrata Párt (PSD) országos végrehajtó bizottsága november 21-én döntött arról, hogy Lia Olguţa Vasilescut jelöli a regionális fejlesztési, Mircea Drăghici-ot pedig a szállításügyi miniszteri tisztségbe. A döntést azt követően hozta meg a testület, hogy Iohannis elnök elutasította Ilan Laufer és Lia Olguţa Vasilescu kinevezését e két tárca élére.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás