Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Az EMSZ is Soós Zoltánt támogatja a marosvásárhelyi polgármester-választáson

Az EMSZ is Soós Zoltánt támogatja a marosvásárhelyi polgármester-választáson Románia

Az Erdélyi Magyar Szövetség (EMSZ) is Soós Zoltánt támogatja a marosvásárhelyi polgármester-választáson, a függetlenként induló jelölt a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) támogatását is élvezi – közölték kedden az erdélyi városban az EMSZ vezetői.

Hirdetés
Hirdetés

Az Erdélyi Magyar Szövetséget az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és a Magyar Polgári Párt (MPP) hozta létre az idén, így ez a két politikai erő is a Maros Megyei Múzeum igazgatóját támogatja a júniusban esedékes önkormányzati választáson.

Az MTI bukaresti irodájához eljuttatott közlemény szerint Mezei János, az MPP elnöke elmondta: azért fontos Soós Zoltán támogatása, mert így összmagyar jelöltként mérettetheti meg magát, s ezzel létrejött az az együttműködés, amely a marosvásárhelyi magyarság jogos igénye.

Soós február közepén jelentette be, hogy függetlenként indul, s ebben a tervében az RMDSZ vezetősége is támogatta, ugyanis ez volt a feltétele annak, hogy a másik két kisebb magyar párt is támogassa.

A keddi sajtótájékoztatón Mezei János mellett Csomortányi István, az EMNP elnöke is jelen volt. Úgy vélték: ezzel létrejött Marosvásárhelyen az a magyar egység, amelynek célja, hogy a 2020-as önkormányzati választáson leváltsák a húsz éve polgármester Dorin Floreát, s „újra magyar polgármestere legyen a székely fővárosnak”.

Csomortányi elmondta: egyértelmű, hogy a városnak változásra van szüksége, hiszen a jelenlegi városvezetés alkalmatlan feladata elvégzésére. „Az, hogy Marosvásárhelynek új polgármesterre van szüksége, elsősorban nem etnikai kérdés. Minden helyi lakos érdeke, hogy a Dorin Florea neve által fémjelzett időszak véget érjen, s épp ezért léteznie kell egy olyan együttműködésnek, amely a változás feltételeit lehetővé teszi” – mondta a Néppárt elnöke, majd hozzátette: fontosnak tartja, hogy Soós Zoltánt más, adott esetben román politikai szervezetek is támogassák.

Soós 2016-ban mintegy 1700 szavazattal maradt alul Floreával szemben, így az elmúlt húsz évben ő vívta a legszorosabb csatát a román polgármesterrel.

(MTI)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás