Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Az RMDSZ folytatná az együttműködést a Magyar Polgári Párttal

Az RMDSZ folytatná az együttműködést a Magyar Polgári Párttal Románia

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) számára továbbra is az együttműködés a járható út a Magyar Polgári Párttal (MPP), hiszen a következő időszak is fontos kihívások elé állítja az erdélyi magyar közösséget – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

A politikus csütörtökön Gyergyószentmiklóson találkozott Mezei Jánossal, az MPP november végén megválasztott új elnökével. Kelemen úgy vélte, ha közösen találnak válaszokat, akkor azok mindig jobbak lesznek. Természetesnek nevezte, hogy az MPP tisztújítása után a frissen megválasztott elnökkel egy asztalhoz ülnek, és a tervekről beszélnek.

Kelemen Hunor szerint helyesen jártak el akkor, amikor 2014-ben az RMDSZ és az MPP megállapodást kötött egymással, majd 2016-ban megújították. Leszögezte: olyan partnert látnak az MPP-ben, amellyel együtt lehet tervezni a következő időszakban is.

Hirdetés
Hirdetés

„Akár gazdaságról, közösségi jogokról, autonómiáról van szó, ugyanazt a nyelvet beszéljük az MPP-vel” – mondta Kelemen Hunor.

Az RMDSZ elnöke kitért Mezei Jánosnak az MPP november végi kongresszusán mondott beszédére, amelyben kijelentette: „nemcsak díszlet, nemcsak dísz, hanem valóban sarkantyú leszünk a nagyobb politikai szervezetek oldalán, és ígérem, hogy vágtára késztetjük a
poroszkálást”. Az RMDSZ elnöke elmondta: amikor az MPP-ből sarkantyút kovácsol annak elnöke, akkor azt is elismeri, hogy van olyan ló, amellyel haladni lehet. „A sarkantyúhoz ló is kell, a szövetség pedig szívesen vállalja ezt a szerepet” – mondta Kelemen Hunor.

(MTI)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások