Hát akkor basescu is közülük való hiszen ő is ferdeszemü
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
A volt államfő rámutatott, az AUR meglehetősen visszafogott volt Romániában, aktívabb, élénkebb a külföldi román közösségekben, és nagyon agresszív a világhálón, ahol a kampányanyagaikban – idézzük – „ferde szemű emberek is feltűntek” néha. „Rengeteget költöttek internetes kampányra, ami elgondolkoztat. Ez nem jelenti azt, hogy nagyon gyanús, de azért el szabad ezen gondolkodnom”, mondotta Băsescu, és amikor konkrétumokat kértek tőle, megemlítette, az oroszországi Szentpéterváron van egy multikulturális „troll-torony”, amelynek személyzete beavatkozott a Brexitbe (Nagy-Britannia Európai Unióból való kilépésébe), továbbá az Amerikai Egyesült Államok elnökválasztásába, és nem lehetetlen, hogy a romániai parlamenti választásokat is befolyásolták. (A troll internetes üzenetekben szándékosan provokáló, különféle ügyekbe belekontárkodó személy vagy szervezett csoport.)
Traian Băsescu a nyilatkozata végén kihangsúlyozta, úgy véli, nem ő a feljogosított személy arra, hogy az illetékes román szervektől, hatóságoktól kérje az AUR ténykedésének, kampányának a kivizsgálását.
A fentiekkel ellentmondó véleményt fogalmazott meg Iulian Fota, a Román Diplomáciai Intézet igazgatója, volt állambiztonsági tanácsadó: „Az AUR tősgyökeres román laboratóriumokban született projekt. Román! Az országban és külföldön, de román laboratóriumokban hozták létre.”
(bl)
Hát akkor basescu is közülük való hiszen ő is ferdeszemü
Egy ilyen fiatal orszag amely csak a diktaturakat ismeri-mert ez sem demokracia-attol mit varsz el.Es ahol a :masik:gyulolete szinte nemzeti sport.
Hát nem te akarsz cock-eye ragadtszemű kalóz egészen a Tiszáig nyújtózkodni.Kéne neked Szeged fele ,Debrecen … és még az ami a svéd bakteré megmaradt nem kéne te tatárfejű?
Drága băăszeszcu!
Pont olyan sötétek/sovének mint ön& a románok többsége! Ha tehetnék 1 kiskanál vízben kioltanák a magyar életét!