Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Bizalmatlansági indítvány: kvórum hiányában elmarad a szavazás

Bizalmatlansági indítvány: kvórum hiányában elmarad a szavazás Románia

Kvórum hiányában nem tartják meg kedden a parlament két házának együttes ülését, amelyen a Szociáldemokrata Párt (PSD) által a kormány ellen benyújtott bizalmatlansági indítványt kellett volna megvitatniuk a törvényhozóknak, majd szavazniuk kellett volna róla.

Hirdetés
Hirdetés

Marcel Ciolacu képviselőházi elnök szerint az ülésen mindössze 226 képviselő és szenátor jelent meg. Ahhoz, hogy döntőképes legyen a testület, 233 törvényhozó jelenlétére lett volna szükség.

„Így nem lehet szavazásra bocsátani a rendkívüli ülésszak napirendjét” – tette hozzá Ciolacu.

Hiányoztak az ülésről a nemzeti kisebbségek csoportjának képviselői, valamint a Népi Mozgalom Párt (PMP) valamennyi törvényhozója.

Az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője, Benedek Zakariás közölte, hogy a szövetség egyetlen törvényhozója sincs jelen a teremben. „Ha lesz kvórum, mi is jelen leszünk, de nem szavazunk” – tette hozzá.

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) parlamenti frakcióinak vezetői szintén bejelentették, hogy elhagyják az üléstermet.

Az egyik frakcióhoz sem tartozó szenátorok közül csak Nicolae Marin, Călin Popescu-Tăriceanu, Adrian Ţuţuianu és Emilia Arcan volt jelen a teremben, a képviselők közül pedig Dumitru Lovin.

A Pro Románia 21 törvényhozója viszont jelen volt az ülésen, a PSD-frakciókból pedig öten hiányoztak.

A két ház együttes ülése az eredeti programnak megfelelően 14 órakor kezdődött el, röviddel ezután azonban másfél órára felfüggesztették, mert csak 170 törvényhozó volt a teremben. A frakcióvezetők döntése értelmében 15 óra 30 perckor újrakezdték az ülést névsorolvasással, de második nekifutásra is döntésképtelennek bizonyult a testület.

A PSD-frakcióhoz tartozó hét törvényhozó nem jelent meg a parlament ülésén

A Szociáldemokrata Párt parlamenti frakciójához tartozó összesen hét törvényhozó nem jelent meg kedden a két ház együttes ülésén, amelyen a kormány ellen benyújtott bizalmatlansági indítványt vitatnák meg.

Hiányzik az ülésről Carmen Dan és Roxana Paţurcă szociáldemokrata párti szenátor, Adrian Todor, Cătălin Rădulescu és Dan Ciocan képviselő, valamint a PSD-frakcióhoz csatlakozott Marian Cucşa és Sorin Bota (Republikánus Párt).

Marcel Ciolacu kérni fogja az alakulat országos politikai tanácsától annak a három párttagnak a kizárását, akik egészségi okokra hivatkozva nem jelentek meg hétfőn a parlamentben a bizalmatlansági indítvány vitáján.

Marcel Ciolacu szerint sem Adrian Todor, sem Cătălin Rădulescu, sem Carmen Dan nem betegek.

Ciolacu: a PNL stratégiája az volt, hogy ne legyen kvórum

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) stratégiája az volt, hogy ne legyen kvórum – jelentette ki hétfőn a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, Marcel Ciolacu, miután elmaradt az alakulat által a kormány ellen benyújtott bizalmatlansági indítvány vitája.

A PSD elnöke kitartott amellett, hogy amennyiben szavaztak volna a bizalmatlansági indítványról, a PSD 250 támogató szavazatot gyűjtött volna be.

Ciolacu elmondta: megpróbáltak többséget szerezni az indítvány elfogadásához, de nem sikerült.

Hozzátette: legtöbb két napon belül összeül a párt országos politikai tanácsa, amely eldönti, hogy mi legyen a következő lépés az indítvánnyal kapcsolatban, amelyet – szögezte le a pártelnök – nem vonnak vissza.

„Továbbra is tárgyalásokat folytatunk, mert befejeződik a rendkívüli ülésszak és kezdődik a rendes szesszió, alkotmányos jogunk, hogy vagy szavazzunk erről a bizalmatlansági indítványról, vagy újat nyújtsunk be” – hangoztatta Ciolacu.

Orban: köszönetem azoknak a politikai pártoknak, amelyek kiálltak mellettünk

Köszönetet mondott hétfőn Ludovic Orban miniszterelnök azoknak a politikai pártoknak, köztük az RMDSZ-nek, amelyek ‘kiálltak’ a Nemzeti Liberális Párt (PNL) mellett, és nem vettek részt a bizalmatlansági indítvány vitáján.

„Szeretnék köszönetet mondani azoknak a politikai pártoknak, amelyek osztották a véleményünket, hogy ti. alkotmányellenes a bizalmatlansági indítvány, és nem vettek részt az ülésen, így nem volt kvórum. A Mentsétek meg Romániát Szövetségről (USR), a Népi Mozgalom Pártról (PMP), az RMDSZ-ről és a nemzeti kisebbségi parlamenti csoportjáról van szó. Szeretnék köszönetet mondani azoknak a független parlamenti képviselőknek, akik megértették, hogy Romániának kormányra van szüksége, és akik nem támogatták a PSD politikai kalandját. Ha megnézik a jelenlévők számát, akkor látni fogják, hogy akkor sem lett volna kvórum, ha a PSD összes képviselője jelen van: 226-an voltak ott, öt szocialista hiányzott, viszont a döntéshez 233 törvényhozóra lett volna szükség. Tehát volt egy többség, amely minket támogatott, amely megértette, hogy Romániának kormányra van szüksége, és nem kockáztatták, hogy káosz alakuljon ki az országban. Köszönöm nekik, hogy kiálltak mellettünk, és meg vagyok győződve arról, hogy továbbra is együttműködünk, ahogyan eddig is tettük” – hangoztatta Orban a Parlamentben.

A miniszterelnök bejelentette, a Nemzeti Liberális Párt az alkotmánybírósághoz fordul, amennyiben a kedden kezdődő rendes ülésszakban szavaznak a parlamenti vakáció alatt benyújtott bizalmatlansági indítványról.

Meglátása szerint az új parlamenti ülésszakban a Szociáldemokrata Pártnak új indítványt kell benyújtania, ha ragaszkodik hozzá, a rendkívüli ülésszak alatt benyújtott indítványt nem lehet a rendes ülésszak alatt megtárgyalni, és szavazni róla.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás