Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Bode: több mint tízezer ukrán állampolgár érkezett egy nap alatt Romániába

Bode: több mint tízezer ukrán állampolgár érkezett egy nap alatt Romániába Románia

Több mint tízezer ukrán állampolgár érkezett Romániába az utóbbi 24 órában, egyharmaduk pedig már el is hagyta az országot Magyarország és Bulgária felé. Menedéket mindössze tizenegy ukrán állampolgár kért Romániától – közölte pénteki sajtóértekezletén Lucian Bode belügyminiszter.

Hirdetés
Hirdetés

Az Ukrajna elleni orosz hadműveletek megkezdése után mintegy húsz százalékkal nőtt a forgalom a román határátkelőkön. Bode szerint a román határrendőrség felkészült a megnövekedett forgalomra, ugyanakkor a határvédelmet is megerősítették.

Közben az Országos Vészhelyzeti Bizottság (CNSU) pénteken arról hozott határozatot, hogy az Ukrajnából érkezőket nem küldik karanténba, attól függetlenül, hogy rendelkeznek-e védettségi igazolással.

„A román állampolgárok védettek, Románia biztonsága garantált”

A belügyminiszter kijelentette, a román állampolgárok védettek, Románia biztonsága pedig garantált.

Lucian Bode emlékeztetett arra, hogy Románia „minden idők” legerősebb katonai szövetsége, a NATO védőernyője alatt van, és ez szerinte szavatolja az ország és a polgárai biztonságát.

A belügyminiszter elítélte az Ukrajna elleni orosz agressziót. Úgy fogalmazott: Oroszország önkényesen, fegyveres konfliktussal akar dönteni egy szabad és szuverén nemzet sorsáról, ami gyászos eseményként fog bekerülni a történelembe.

„Semmi sem indokolja az Orosz Föderáció jelenlegi revizionista retorikáját. A nemzetközi közösség keményen és fenntartás nélkül reagál az agresszorral szemben, aki veszélyezteti a demokratikus világ stabilitását és biztonságát” – jelentette ki.

Lucian Bode elmondta, a román hatóságok minden lehetséges forgatókönyvre felkészültek, a belügyminiszteri erők „összehangolt választ tudnak adni bármilyen kihívásra”. 

Rafila: egészségügyi ellátásra jogosultak a Romániába érkező ukrán állampolgárok

A Románia területére érkező ukrán állampolgárok jogosultak bármilyen típusú orvosi ellátásra – közölte pénteken az egészségügyi miniszter.

Alexandru Rafila az Ukrajnát ért katonai agresszió miatt létrejött kormányszintű különleges munkacsoport (task-force) ülését követően nyilatkozott erről.

A miniszter elmondta, az ukrajnai menekültek három kategóriáját különböztetik meg: azok, akik a megszokott módon érkeztek az országba, azok, akik menedékjogot kértek, és azok, akik hivatalos menekültstátust kapnak majd. Az utóbbi két napon Romániába érkezett, mintegy hétezer ukrán állampolgár közül a legtöbben az első kategóriába tartoznak, ők a szokványos módon jöttek az országba, és egy régi, de érvényben lévő megállapodás alapján 90 napig jogosultak minden típusú egészségügyi ellátásra. A másik két kategóriát más jogszabályok alapján, de szintén megilleti a teljes egészségügyi ellátás joga. A menedékkérők a belügyminisztérium erre elkülönített alapjaiból részesülnek szükség esetén orvosi ellátásban, míg ha már megkapták a hivatalos menekültstátust, akkor ugyanazon jogok illetik meg őket, mint a román állampolgárokat – magyarázta Rafila.

Azt is elmondta, ha a belügyminisztérium menekülttáborokat állít fel, mobil orvoscsapatok fogják felmérni az országba érkezett személyek egészségi állapotát.

A háborús övezetből érkezők egy tájékoztató csomagot fognak kapni a határátlépéskor, amelyből többek közt azt is megtudhatják, hova fordulhatnak orvosi ellátásért. A közegészségügyi igazgatóságok és kórházak felkészültek arra, hogy szükség esetén fogadják az ukrajnai pácienseket. Az Ukrajnából érkezők tesztelése nem a határnál, hanem a tesztközpontokban történik majd. Az országos vészhelyzeti bizottság döntése értelmében a menekülteknek nem kell Covid-igazolványt felmutatniuk a határon – mondta még Rafila.

Ciucă meglátogatta a szeretvásári román-ukrán határátkelőt

Nicolae Ciucă kormányfő meglátogatta pénteken este a szeretvásári román-ukrán határátkelőt, ahol Románia támogatásáról biztosította az Ukrajnából menekülő állampolgárokat.

Ciucă, aki hivatásos katona és Románia vezérkari főnöke volt korábban, elmondta, hogy pályafutása alatt sok helyen járt, ahol háború okozta szenvedést látott, és nem gondolta volna, hogy politikusként most ismét ilyen helyzettel szembesül.

Ciucă rámutatott, hogy a román központi és helyi hatóságok folyamatosan egyeztetnek, hogy szervezetten és minél jobb körülmények között tudják fogadni az orosz-ukrán fegyveres konfliktus elől menekülő ukrán állampolgárokat, akik között többségben vannak a nők és a gyerekek.

A kormányfő megtekintette az előkészületeket egy szeretvásári stadionnál, ahol minden feltétel biztosítva van egy menekülttábor felépítéséhez. Hozzátette, hogy a tervek szerint ebben a sátortáborban legfeljebb 72 órán át maradhatnak a menekültek, akiknek majd más helyen kell szállást biztosítaniuk a román hatóságoknak.

Közölte, hogy az orosz-ukrán fegyveres konfliktus kezdete óta körülbelül 19 ezer ukrán állampolgár érkezett Románia területére, közülük 4500-an a szeretvásári határátkelőn keresztül. Körülbelül 11 ezren maradtak Romániában, és mindössze 40-en folyamodtak menekültstátusért – tette hozzá a kormányfő.

Ciucă megköszönte az önkéntesek munkáját, akik élelemmel várták az ukrán állampolgárokat a szeretvásári határátkelőnél.

(Agerpres/MTI)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás