Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Cîmpeanu: március 28-án kezdődik az iratkozás az előkészítő osztályba

Cîmpeanu: március 28-án kezdődik az iratkozás az előkészítő osztályba Románia

Március 28-án kezdődik az iratkozás az előkészítő osztályba – jelentette be csütörtökön az oktatási miniszter.

Hirdetés
Hirdetés

Sorin Cîmpeanu közlése szerint az iratkozás eljárása nem változott a tavalyihoz képest.

A metodológiát közvitára bocsátották, jövő héten pedig egyeztetnek róla a kormány keretében működő Társadalmi Párbeszéd Bizottsággal. „Ezeken a szakaszokon végig kell menni, hogy március 28-án elkezdődhessen az iratkozás az előkészítő osztályba” – fogalmazott sajtótájékoztatóján a miniszter. 

A krónikus beteg tanulók a félév végéig hibrid oktatásban részesülhetnek

A krónikus betegségben szenvedő gyerekek a második félév végéig hibrid oktatásban részesülhetnek – közölte Sorin Cîmpeanu.

Az oktatási miniszter sajtótájékoztatójám rámutatott, mivel a koronavírus-járvány még nem ért véget, a krónikus beteg tanulók számára lehetővé teszik, hogy a második félév végéig hibrid rendszerben tanuljanak. A rendelkezés a légzőszervi, a szív- és érrendszeri betegségben szenvedő, a súlyosan elhízott, az 1-es típusú cukorbetegséggel küzdő, továbbá a szervátültetett, a daganatos betegségekben szenvedő, illetve a primer vagy szerzett immunhiányos beteg gyerekekre vonatkozik.

Az érintett gyerekek szülei orvosi igazolás alapján kérelmezhetik a hibrid oktatás folytatását, amit a tanintézet igazgatótanácsának kell jóváhagyni – magyarázta az eljárást a tárcavezető.

Sorin Cîmpeanu hozzátette, a tanügyi tárcának csak a betegség gyerekek helyzetét áll módjában szabályozni, a krónikus beteg pedagógusokkal kapcsolatos döntés a munkaügyi minisztérium hatáskörébe tartozik.

Törvénymódosítására van szükség ahhoz, hogy az egyetemek tartósan online oktatást folytathassanak

Az oktatási törvény módosítására és a Romániai Felsőoktatás Minőségét Biztosító Ügynökség (ARACIS) jóváhagyására van szükség ahhoz, hogy az egyetemek tartósan online oktatást is folytathassanak – közölte Sorin Cîmpeanu.

Rámutatott, a kormány a törvény szabta keretek között lehetőséget biztosít a felsőfokú tanintézeteknek az online oktatás folytatására, mivel azonban a veszélyhelyzet lejárt, ez az intézkedés csak átmeneti időszakra érvényes. Ahhoz, hogy az egyetemek a digitalizáció előnyeit kihasználva tartósan élni tudjanak az online oktatás lehetőségével, módosítani kell a tanügyi törvényt a hibrid oktatási forma bevezetésével, ami az ARACIS-nak is jóvá kell hagynia – magyarázta.

Jelenleg a román állam kizárólag a nappali tagozatos oktatási formát finanszírozza – szögezte le a tárcavezető.

A hazai diákokéval azonos ösztöndíjra jogosultak az Ukrajnából menekült egyetemi hallgatók

Egy készülő kormányhatározat szerint a román diákokkal azonos feltételekkel részesülnek ösztöndíjban a Romániába menekült ukrajnai egyetemi hallgatók – közölte az oktatási miniszter.

Sorin Cîmpeanu elmondta, hogy a már létező felsőoktatási csereprogramok keretében a romániai egyetemek foglalkoztathatnak ukrajnai oktatókat, akiket a román állam ösztöndíjakkal támogat. A professzorok havi 590 eurós, az előadótanárok 390 eurós, az adjunktusok 360 eurós, a tanársegédek pedig 330 eurós juttatást kapnak.

A miniszter tájékoztatása szerint megyénként bizottságot hoznak létre az ukrajnai tanulók iskolák közötti szétosztására. A testület tagja lesz a megyei főtanfelügyelő, két tanfelügyelő, három tanár, illetve egy tanácsadó vagy egy pszichopedagógus.

Cîmpeanu beszámolt arról is, hogy az iskoláknak módjukban áll hazai ukrán szakos hallgatókat, hazai nyugdíjas ukrántanárokat vagy ukrajnai pedagógusokat alkalmazni az ukrajnai tanulók oktatására. 

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás