A számok azt mutatják, hogy Románia „mindössze egy év alatt” kilábalt a gazdasági válságból – jelentette ki kedd este a miniszterelnök. Sajtónyilatkozatában Florin Cîţu ígéretet tett arra, hogy 2024-ig teljesíteni fogja a vállalt reformcélkitűzéseit, és ismételten hangsúlyozta, hogy a Nemzeti Liberális Párt (PNL) belső kampánya nem befolyásolja a kormányzást.
A kormányfő közölte, hogy a román gazdaság 13,6 százalékkal növekedett a második negyedévben az előző év azonos időszakhoz képest. „Jól hangzik, nem? Annál is inkább, mert a szerencsétlen körülmények miatt a világgazdaság az elmúlt száz év legsúlyosabb csapását szenvedte el” – fogalmazott Florin Cîţu.
A miniszterelnök emlékeztetett, hogy tavaly a román gazdaság más államok gazdaságához hasonlóan leállt a koronavírus-járvány miatt. A kormány akkor egy sor intézkedést javasolt a gazdaság megmentésére, köztük a kkv-kat segítő IMM INVEST programot, a tartozások és hiteltörlesztések átütemezését és az adóbefizetések elhalasztását.
Florin Cîţu emlékeztetett arra a tavalyi ígéretére is, miszerint a román gazdaság V alakú növekedéssel gyorsan kilábal a válságból. „Keményen dolgoztunk, de sikerült. Ezért köszönettel tartozom nektek, drága román honfitársaim. Nélkületek nem sikerült volna. Ti vagytok az igazi hősök” – jelentette ki a kormányfő.
A miniszterelnök szerint a 13,6 százalékos gazdasági növekedés nagy teljesítmény, bármit mondanak egyesek. „Ez a szám azt mutatja, hogy jól végeztem a dolgomat tavaly pénzügyminiszterként és idén kormányfőként. Elmondtam már, és akárhányszor megismétlem, ha szükséges, hogy a PNL belső kampánya nem befolyásolja Románia kormányzását. Számomra mindig a román érdekei az elsődlegesek” – jelentette ki.
Florin Cîţu szerint kormányának mandátuma alatt a gazdasági fejlődés új szakaszába lépett az ország. Ebben az új korszakban az állam partnere a magánszektornak, időben kifizeti a számlákat, és a közpénzt nem fecsérelik el. „És ez csak a kezdet” – fogalmazott a miniszterelnök, aki az év végére két számjegyű gazdasági növekedést is lehetségesnek tart.
(Agerpres)
Cutu te elvagy tevedve, szerinted duborog a gazdasag, szerintem be vagyunk ugy adosodva hogyha otszor ennyit termelnenk es eladnank akkor is szarban lennenk !