Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Cîţu: az iskolák az ismert forgatókönyvek szerint nyitnak

Cîţu: az iskolák az ismert forgatókönyvek szerint nyitnak Románia

A húsvéti vakációt követően az iskolák az ismert forgatókönyvek szerint nyitnak – jelentette ki hétfő este a közszolgálati televízió műsorában a miniszterelnök.

Hirdetés
Hirdetés

Ami az iskolai koronavírus-tesztelést illeti Florin Cîţu azt mondta: az oktatási és az egészségügyi miniszternek egy mindenki által elfogadható megoldást kell találnia.

A kormányfő kifejtette: a tanulók azon forgatókönyvek mentén térnek vissza az iskolába, amelyek a vakáció előtt is érvényben voltak.

Rámutatott: e tekintetben semmi nem változott, hisz az iskolák nem voltak bezárva, hanem egyszerűen csak vakáció volt a két húsvét között.

Júniustól lehet szó lazításokról

Florin Cîţu azt hozta fel példának, hogy a vendéglők – amennyiben a személyzet minden tagja felvette a koronavírus elleni oltást – kapacitásuk 30-40 százalékával a fertőzöttségi rátától függetlenül nyitva tarthassanak.

Megerősítette: továbbra is célnak tekintik, hogy június 1-jére ötmillió embert (a felnőtt lakosság több mint 30 százalékát) immunizálják.

Elmondta: azt ajánlotta a helyi hatóságok képviselőinek, hogy – Temesvár mintájára – minden hétvégén szervezzenek egy oltási maratont.

A kormányfő ismét hangsúlyozta: a normalitáshoz való visszatérés egyetlen útja az oltás.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások