Keresztény-havason gyülekeznek a városiasodó medvék
Mircea Fechet, Románia környezetvédelmi minisztere egyik legutóbbi nyilatkozatában m...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
Arra az újságírói kérdésre, hogy a liberálisok megegyeztek-e a PSD-vel a kormányalakításról, Cîţu azt felelte: még mindkét párttal tárgyalásokat folytatnak, a PSD-vel és az USR-vel is. „Remélem, hogy ma még lesz egy megbeszélésünk az USR-vel” – jelentette ki, hangsúlyozva, hogy a PNL „száz százalékosan” Nicolae Ciucă kijelölt miniszter mögött áll.
Nicola Ciucă kormányalakítási mozgásterének bővítéséről azt mondta, a kijelölt miniszterelnöknek az a megbízatása, hogy egyezkedjen a politikai pártokkal, és ha szüksége van a mozgástér kibővítésére, akkor előbb kérjen rá engedélyt a PNL vezetőségétől. Ha a tárgyalások megkívánják, akkor a PNL küldöttségét ő maga fogja vezetni – szögezte le Cîţu.
„Szükség van arra, hogy szemtől szemben, férfiasan, bátran és őszintén tárgyaljunk, kimondjuk, amit ki kell mondanunk, és utána nézzük meg, hogyan tudjuk helyreállítani a koalíciót” – nyilatkozta az USR-vel esedékes tárgyalásokról.
Az ügyvivő kormányfő az újságírók faggatózását elhárítva azt mondta, nem szeretne a sajtón keresztül üzenni az USR-nek, személyes találkozóra van szükség. A tárgyalások után megtörténhet, hogy az USR visszatér a kormányba, tette hozzá.
Arra a kérdésre, hogy a PSD-vel szóba került-e a minisztériumok elosztása, Cîţu úgy felelt, a szociáldemokraták többször jelezték, hogy nem óhajtanak kormányra lépni. Hozzátette, nem érti a PSD által megfogalmazott igényeket, tekintve, hogy egy héttel ezelőtt még az ellenzékben akartak maradni.
Cîţu azt is kijelentette, hogy nem tartja lehetségesnek a PNL-ből és az PSD-ből álló egykori Szociálliberális Szövetség (USL) újjáélesztését. „Az az érzésem, hogy valójában nem akarnak egyezkedni semmiről” – mondta a PNL elnöke a PSD-ről.
Nicolae Ciucă kijelölt miniszterelnök szerdán azt mondta, nem adja vissza mandátumát, és az utolsó percig a kormányalakítás sikerén fog dolgozni úgy, hogy szombatig be tudja terjeszteni a parlament elé a kormányprogramot és a miniszterjelöltek listáját.
Ciucă a PNL székházában válaszolt az újságírók kérdéseire. Kifejtette, szombaton éjfélkor jár le a kormányprogram benyújtásának és a miniszterjelöléseknek a határideje, és ő nem fogja visszaadni megbízatását, hanem eltökélt szándéka tartani magát ehhez a határidőhöz. „Senki előtt nincs zárva az ajtó, folytatjuk a tárgyalásokat” – fogalmazott.
Azt is elmondta, megbízatása egyelőre arra vonatkozik, hogy szerezzen támogatást egy PNL-RMDSZ alkotta kisebbségi kormányhoz. Tárgyalási körének bővítéséről a PNL országos politikai bürójának kell döntenie, erre legkésőbb pénteken sort kellene keríteni – vélekedett a kijelölt kormányfő.
Arra a kérdésre, hogy találkozik-e az USR elnökével, Dacian Cioloşsal, Nicolae Ciucă úgy felelt: „Beszéltem vele. Ma, most itt vagyunk, elmegyünk erre a találkozóra, a megbeszélésre és utólag beszámolunk.”
Az újságírók azt is megkérdezték tőle, hogy a PNL végleg lezárta-e a PSD-vel való tárgyalásokat. „Nem, az ajtó nincs zárva senki előtt. Folytatjuk az egyezkedéseket, a tárgyalásokat, hogy megoldást találjunk.”
Amint a Nemzeti Liberális Párt (PNL) vezetőtestületei a koalíció visszaállítása mellett döntenek, és letesznek a Szociáldemokrata Párttal (PSD) való egyezkedésről, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) kész tárgyalóasztalhoz ülni a PNL-vel – mondta szerdán Ionuţ Moşteanu, az USR szóvivője.
Moşteanu kifejtette, pártját egyelőre nem kereste meg a PNL és az RMDSZ a kormányalakítási tárgyalások ügyében, a hivatalos álláspont továbbra is az, hogy a PNL egy kisebbségi kormányhoz kéri a támogatást. „Abban a pillanatban találkozhatunk, ahogy a PNL döntéshozói a koalíció visszaállítása mellett döntenek, és többé nem tárgyalnak a PSD-vel” – mondta.
Az USR szóvivője szerint higgadt hangvételű megbeszélésre van szükség, amelyen megszabják a reformok ütemtervét és a lefektetik a koalíción belüli döntéshozatal szabályait.
„A PNL-nek döntenie kell: vagy az USR, vagy a PSD. Mi egy jelzést várunk. A döntés a PNL kezében van, de egyértelmű és felvállalt döntést kell hoznia” – fogalmazott Moşteanu.
(Agerpres)