Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Dan Barna: mi az előre hozott választások jelentette megoldásban hiszünk

Dan Barna: mi az előre hozott választások jelentette megoldásban hiszünk Románia

Az USR-PLUS Szövetség csak abban az esetben vállalná a kormányzást, ha adott egy olyan parlamenti többség, amely támogatja a szükséges reformintézkedéseket – nyilatkozta hétfőn a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke, Dan Barna.

Hirdetés
Hirdetés

„Mi az előre hozott választások jelentette megoldásban hiszünk” – hangoztatta Barna a parlament épületében tartott sajtótájékoztatón.

A Viorica Dăncilă vezette kormánynak „nincs már semmiféle legitimitása” – tette hozzá az USR elnöke, aki ismét politikai megállapodást szorgalmazott az előre hozott parlamenti választások mielőbbi megszervezése érdekében. Erre – meglátása szerint – a novemberi államfőválasztás után kellene sort keríteni, addig pedig egy átmeneti kormánynak kellene vezetnie az országot.

A Szabadság, Egység, Szolidaritás Pártjának (PLUS) elnöke, Dacian Cioloş szintén azt hangoztatta, hogy a Dăncilă-kabinet már nem élvezi a parlamenti többség támogatását, és ilyen helyzetekben „minden demokratikus országban” a miniszterelnök benyújtja lemondását. Ha ez nem történik meg, bizalmatlansági indítványt kell benyújtani a kormány ellen, amely „már nem hozhat fontos döntéseket Románia nevében”.

Cioloş szerint a szövetség kész kormányra lépni, már kidolgozás alatt áll a kormányprogram.

„Néhányan közülünk már voltunk kormányon 2016-ban, amikor sürgősségi helyzet állt elő: még volt egy év a választásokig, és valakinek vezetnie kellett az országot. Mi akkor felvállaltuk, és láttuk, hogy parlamenti többség hiányában választási évben az ország érdekeivel szembemenő dolgok történnek” – fogalmazott.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás