Hirmondo
Hirdetés
Hirdetés

Dăncilă: 4-es miniszterelnök voltam az 1-től 5-ig terjedő skálán

Dăncilă: 4-es miniszterelnök voltam az 1-től 5-ig terjedő skálán Románia

Viorica Dăncilă, a Szociáldemokrata Párt (PSD) államfőjelöltje miniszterelnöki teljesítményét 4-esnek értékelte egy 1-től 5-ig terjedő skálán.

Hirdetés
Hirdetés

„Nem mondhatom, hogy maximális jegyet érdemeltem, mert szerintem is vannak olyan dolgok, amelyeket lehetett volna jobban is csinálni. Azt mondtam, hogy legyen 4-es, mert jó dolgokat hagytam hátra” – hangoztatta a volt miniszterelnök a parlamentben tartott csütörtök esti sajtóértekezletén.

Kifejtette: ha elnökké választják, megpróbál konszenzusra jutni a liberális kormánnyal, mert véget kell vetni az állami intézmények közötti „állandó botránynak”.

Azt mondta, hogy nem esik a Klaus Johannis által elkövetett hibába, aki „minidig csak egy párt nevében nyilatkozott”, ő valamennyi román állampolgár és minden román párt elnöke lesz.

A volt miniszterelnök úgy vélte, hogy Románia nem azért nem kapta meg a szükséges szavazatszámot, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsának nem állandó tagja legyen, mert ő bejelentette, hogy Románia Tel-Avivból Jeruzsálembe szándékszik áthelyezni izraeli nagykövetségét, hanem Klaus Johannis államfő a felelős ezért, mert „semmilyen tárgyalást nem folytatott” ennek érdekében.

Az augusztus 10-ei eseményekről azt mondta: „az elején államcsínynek tűntek, de utólag kiderült, hogy nem az volt”. Ami a hatóságok fellépését illeti, hagyni kell, hogy az igazságszolgáltatás végezze a munkáját és hozzon ítéletet – jelentette ki Dăncilă.

Megnyitaná az államfői protokollvillákat az árva gyerekek előtt

Amennyiben ő nyeri az államelnökválasztásokat, mandátuma idején az őt illető protokollvillákat az árva gyerekekkel foglalkozó program rendelkezésére fogja bocsátani.

„Ezeket a protokollvillákat megnyitjuk az árva gyerekek számára. (…) Számomra prioritást jelentenek az árva gyerekek, a szegény gyerekek” – mondta Dăncilă csütörtökön, a parlamentben tartott sajtótájékoztatóján.

Hozzáfűzte, csak olyan személyek esetében fog a kegyelemben való részesítés jogával élni, akik „valóban méltók az együttérzésre”, a súlyos tettekért vagy korrupció miatt elítélt személyekkel szemben azonban ezt nem fogja gyakorolni.

Viorica Dăncilă kifejtette még, hogy negyedévenként, illetve szükség esetén akárhányszor össze fogja hívni a Legfelsőbb Védelmi Tanácsot (CSAT), válsághelyzet esetén pedig „maximum 24 órán belül” megteszi ezt. Emellett negyedévente meghallgatásokat fog tartani az állampolgárok számára.

Rámutatott, külpolitikai téren három célkitűzés van, amelyekkel személyesen fog foglalkozni: a schengeni övezethez való csatlakozás, az euróövezeti csatlakozás és az amerikai vízum ügye.

„Egyetlen olyan törvényt sem fogok kihirdetni, amely megszorító politikákat kényszerítene Romániára”

Amennyiben ő lesz az államelnök, egyetlen olyan törvényt sem fog kihirdetni, amely „megszorító politikákat” kényszerítene Romániára, jelentette ki Viorica Dăncilă.

„Számomra az ország jóléte az első helyen áll. Mindig a románok jövedelmének növeléséért küzdöttem, és ezt fogom folytatni a Cotroceni-palotából is. Harcolni fogok azok ellen, akik szegénységbe akarják taszítani Romániát. Egyetlen olyan törvényt sem fogok kihirdetni, amely megszorító politikákat kényszerítene Romániára. Azt szeretném, hogy minden román tudja, szeretem az országomat és a népemet. A románokkal és Romániával tartok, soha nem mondtam rosszat az országról a határokon kívül” – fejtette ki Dăncilă a parlamentben tartott sajtótájékoztatóján.

Azt állította ugyanakkor, hogy a románok nem akarnak „megvetést és arroganciát” az államelnök részéről.

(Agerpres)

Hirdetés
Hirdetés
Névtelen hozzászólás
Hozzászólások