Keresztény-havason gyülekeznek a városiasodó medvék
Mircea Fechet, Románia környezetvédelmi minisztere egyik legutóbbi nyilatkozatában m...
A Székely Hírmondó terjesztését szeptember 1-jétől új csapat vette kézbe. Tudjuk, az utóbbi időben akadtak gondok a lapkézbesítés terén, remélhetőleg ezeket mielőbb orvosolni tudjuk, ezen dolgozunk. Addig is annak érdekében, hogy a jövőben zökkenőmentesen tudjuk eljuttatni postaládájába kedvenc napilapját, kérjük, legkésőbb az adott hónap utolsó napjáig rendelje meg a Székely Hírmondót a következő hónapra.
További jó hírrel is tudunk szolgálni: szeptember 12-től újra megnyitjuk sepsiszentgyörgyi ügyfélszolgálatunkat a Csíki u. 7. sz. alatt, ahol hétköznap 8 és 16 óra között állunk rendelkezésükre: apróhirdetést adhatnak fel, lapokat, folyóiratokat rendelhetnek meg, de minden téren igyekszünk a segítségükre lenni. A kézdivásárhelyi ügyfélszolgálat változatlanul a Függetlenség u. 1. sz. alatt működik ugyancsak 8 és 16 óra között.
Amennyiben a Székely Hírmondót többször is késve vagy netán egyáltalán nem kapja kézbe, kérjük, hívja bizalommal a 0728.048.136-os telefonszámot.
A Prima Press Kft. terjesztési osztálya nevében:
Balogh Kinga
„Úgy gondolom, hogy ebben a kampányban a nőknek kell az első sorokban lenniük, mivel a családban is a nők kezelik a problémákat, a nők harcolnak a családért, a férjért, a gyermekekért. Ebben a kampányban Romániát úgy kell kezelni, mint egy családot, amelyben az elnöknek gondoskodnia kell minden Romániában élő nőről, minden gyermekről, hogy olyan elnök legyen, akinek empátiája van, aki mindig az emberek között van, nem csak a választásokon. (…) Romániában 52% a nők aránya, kérem a romániai nők támogatását, minden kollégám támogatását (…), kérem a kabinet minisztereinek támogatását, akik minden döntésemmel velem voltak, és amikor viták voltak, pajzsot tartottak körém, mert tudtam, hogyan kell csapatban dolgozni. És mert csapatban dolgozom, számomra a párt minden tagja fontos, az ország minden állampolgára fontos, azok is, akik ránk szavaztak, és azok is, akik nem, mert minden román számára döntéseket hozunk. És jó döntéseket fogunk hozni”- mondta Viorica Dăncilă Mamaián, a Szociáldemokrata Nők Szervezetének nyári politikai iskoláján.
A miniszterelnök megerősítette, hogy a kormány nem tökéletes, de hatékony és közel áll az emberekhez.
„Soha nem fogunk intézkedéseket hozni az emberek ellen. (…) Megpróbálunk egy erős Romániát építeni, és mellénk kell állnia minden állampolgárnak, aki ezt akarja. (…) Hiszek a románok őszinteségében, hogy a jót választják. (…) Ez az első alkalom, amikor egy nő lehet az elnökünk. „- tette hozzá a PSD vezetője.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) kormányon marad, mert ez nem a’bátortalanok pártja’ – szögezte le pénteken Viorica Dăncilă pártelnök, aki hozzátette: soha nem fog zsarolásnak engedni.
„Ha én tudok harcolni és el tudok menni az ország összes megyéjébe, akkor a párt megyei elnöke is el kell hogy tudjon érni a megye minden településébe. Csak arra kérem őket, hogy azt tegyék, amit látnak a PSD vezetésében, és harcoljunk úgy, mint mi. Nem akarom hallani, hogy a végrehajtó bizottságban arról van szó, hogy ‘kormányon maradunk, nem maradunk kormányon’. Mi a PSD vagyunk, nem a bátortalanok pártja. (…) Mások féltek. Néhány férfinak, aki most kritizálja a PSD-t és a PSD elnökét, megremegett a térde az első fuvallatra”- mondta Viorica Dăncilă Mamaián, a Szociáldemokrata Nők Szervezetének nyári politikai iskoláján.
A PSD vezetője reményét fejezte ki, hogy megváltoztathatja a dolgokat. „Nagyon sok hibát követtem el. Hibázni emberi dolog. Lehet, hogy rámenősebbnek kellett volna lennem döntéseimben, de azt hiszem (…), hogy meghoztam a szükséges döntéseket” – tette hozzá Viorica Dăncilă.
Viorica Dăncilă arra kérte a PSD-t kritizáló embereket, hogy mutassanak tisztelet a párt iránt.
„A következő időszakban megállapodást írunk alá a szakszervezetekkel, a munkáltatói szövetségekkel, a nem parlamenti pártokkal, a nem kormányzati szervezetekkel, és tömböt alkotunk azokkal, akiknek fontos az ország sorsa. (…) De soha nem fogok válaszolni a zsarolásra” – tette hozzá a PSD vezetője.
Azt szerette volna, hogy a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) a kormányban maradjon – közölte Viorica Dăncilă, aki hozzátette: a tervek szerint a következő parlamenti választásokon helyeket különítettek volna el az ALDE számára a PSD listáin, hogy megmaradhasson a kormánykoalíció.
„Olyan megállapodást akartam, amelyben mandátumokat ajánlunk fel ALDE-nek a parlamenti választásokon azért, hogy hogy ne szakítsunk meg egy jóhiszeműségre épülő szövetséget. Nekimentünk egy falnak. (…) A PSD elnökeként kötelességem, hogy ismét a legerősebb párttá tegyem a PSD-t, hogy bizalmat teremtsek a párt iránt” – mondta Viorica Dăncilă Mamaián, a Szociáldemokrata Nők Szervezetének nyári politikai iskoláján.
(Agerpres)